Megszólalt a héten a 444.hu magyarországi hírportálon Zubánics László egyetemi tanár, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) elnöke és a „Mi nem vagyunk az ukrán nép része, mi Ukrajna népének vagyunk a része” című interjújában nyilatkozik arról a nyílt levélről, melyet más kárpátaljai magyar vezetővel együtt intézett az Európai Tanács elnökéhez és a magyar miniszterelnökhöz, amelyben arra kérik Charles Michelt és Orbán Viktort, támogassák Ukrajnát az európai integráció útján.

E kezdeményezés hátterét feltárva az interjúkészítő Kaufmann Balázs előbb elmondja: az írást elsőként az UMDSZ posztolta a Facebookra, az első aláíró is annak vezetője, Zubánics volt. Aztán hozzáteszi: „a magyar kormánnyal az elmúlt években gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem ápoló UMDSZ kiállása nem annyira meglepő, az annál inkább, hogy a nyílt levelet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) több tagja is szignózta. A KMKSZ az Orbán-kormány stratégiai szövetségese Kárpátalján.”

Az Ungváron faggatott Zubánics László pedig kifejtette: az előzmények ismeretében maga se hitte ezelőtt három hétig, hogy a kisebbségi törvényben, és a minden egyéb kisebbségekhez kapcsolódó törvényekben olyan változásra kerülhet majd sor, ami végül december 8-án megtörtént.

Viszont azok után, hogy a kijevi parlament egyetlen ellenszavazat nélkül elfogadta, majd azonnali hatállyal életbe is lépett a magyar nemzeti közösség számára is a 180 fokos fordulatot hozó kedvező törvénycsomag, melyben általa tett javaslatok is helyet kaptak­ – természetes volt korábbi álláspontjának felülbírálta. Ezt követően viszont már, akárcsak mások, maga is okafogyottnak érezte Budapestnek az Ukrajna EU-s csatlakozását előkészítő tárgyalásaira vonatkozó makacs ellenkezését. Ezért kérte többedmagával együtt nyílt levélben Orbán Viktort, azonosuljon végre ő is az összes többi uniós állam pozitív hozzáállásával.

Azt követően, hogy felkereste Kárpátalja számos magyarlakta települését a tekintélyes brit országos napilap, a The Guardian közép- és kelet európai tudósítója, Shaun Walker múlt héten közreadta Az ukrajnai magyarok reflektorfényben, miközben Orbán az EU-csatlakozás blokkolásával fenyegetőzik címmel az ottani riportkörútján szerzett tapasztalatait. A látogatás apropójáról mindent elmond a beszédes cím, ugyanis az ukrajnai magyar közösség azért került újabban a nemzetközi figyelem középpontjába, mert nemrég még úgy tűnt, a december 14-ei uniós csúcstalálkozón a magyar miniszterelnök megvétózza Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásainak megkezdését.

Walker előbb a csaknem színmagyar határ menti Badalóban járva csodálkozott rá arra, hogy „a községben szinte minden otthon órája budapesti időre van állítva. A televíziókat az M1-re, Magyarország legfőbb, a kormány által vezérelt hírcsatornájára hangolják, amely úgy mutatja be a világot, ahogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök látja. Az utcán, a templomban és az iskolában beszélt nyelv a magyar”, majd arról is beszámolt, miként vélekednek az itt lakók az őket manapság leginkább foglalkoztató kérdésekről.

Miután kifejtette, hogy Kárpátalja a múltban ugyan többször cserélt gazdát, de évszázadok óta magyar lakossága van és Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta az itteni magyarság teljesen új és sajátos helyzetbe került, idézett néhány falubelit, akik véleményt mondtak a háborúról meg ehhez kapcsolódóan egyebekről is. Két, hatvanas éveiben járó életerős férfi, akik egész életüket Badalóban élték le, például határozottan kijelentették neki: „Ez nem a mi háborúnk.” Egy másik helyi lakos pedig azt mondta: „csodálja Orbánt és Vlagyimir Putyint, akiket »igazi férfinak« tart, mert szembeszállnak a »meleg és transznemű lobbival« Nyugaton, ami gyakran hangzik el a magyar és az orosz állami médiában. Azt is hozzátette: „Volodimir Zelenszkij egy bohóc”.

Az általa bejárt vidék látványa több mint lehangoló volt, csupán ott fedezhető fel a XXI. század, ahol csak Magyarország akart tenni valamit az itteniekért – rögzítette a riporter: „Szovjet gyártmányú Ladák, pusztuló tömbházak és egykori ipari komplexumok ütött-kopott látványa tarkítja mindenütt a kárpátaljai tájat. Az egyedüli kifogástalan állapotban levő épületek azok, amelyeket Budapest pénzéből újítottak fel.”

Azt a tényt pedig, hogy Kárpátalja ma Ukrajna egyik legszegényebb régiója, annak ellenére, hogy az EU küszöbén fekszik, visszaigazolta a meglátogatott beregszászi magyar polgármester is: „970 éve létezik ez a város, és képzeld, nem sikerült megfelelő szennyvízelvezető rendszert kiépíteni” – mondta Babják, a központi kormányzatot okolva a forráshiányért. Elmondta, hogy Beregszászban csak a háztartások 60%-a fér hozzá a központosított szennyvízhálózathoz, a környező falvak egyike sem.”

A Guardian újságírója nem hallgatta el az itteni magyarság legfőbb gondját sem. Ezt ekképp tárta az olvasói elé: „A háború csak felgyorsította a magyarok Kárpátaljáról menekülésének amúgy is gyors folyamatát, a 2001-es népszámláláskori 150 000 főről most 80 000-re csökkent. Három évtizeddel ezelőtt évente 30 gyerek járt Nagyborzsova község magyar tannyelvű iskolájába – mondta Gál Hanna igazgatóhelyettes. Most kilencen vannak az első osztályban, hárman a másodikban és a harmadikban.”

Az eltérő véleményekre is kíváncsi Walker felkereste a többségében ukrán, de jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Nagyszőlőst is, melyről elmondta, hogy „az Osztrák-Magyar Monarchia kerületi fővárosa, a XX. század elején több éven át Bartók Béla magyar zeneszerző otthona volt”, illetve „omladozó, de szép központi utcái a város multikulturális múltját tükrözik, öt különböző felekezetű templommal és egy zsinagógával.”

Itt már egy egészen más magyar véleményt tudott regisztrálni, mint Badalóban, hisz egy helyi magyar közösségi vezetőtől a következőket hallhatta: „Amikor Orbán a megválasztása után azt mondta […], hogy bezárta a kommunizmus kapuját, és kinyitotta Európa kapuját, én igazán mellette voltam, de most nem osztom a nézeteit”. Itteni beszélgetőpartnere arról is tájékoztatta: „Levelet írt az Európai Bizottságnak, hogy biztosítsa, nem minden ukrajnai magyar támogatja Orbán »ukrán-, Európa-ellenes« politikáját. A helyi magyarok többsége támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.”

A befolyásos, a világ minden kancelláriájában olvasott brit lap munkatársa megszólaltatta Zubánics László UMDSZ elnököt is, aki személyesen vett részt azon az ukrajnai nemzeti kisebbségek képviselőivel tartott november 24-ei kijevi szakmai egyeztetésen, mely Denisz Smihal miniszterelnök vezetésével zajlott. Ezen a munkaértekezleten, ahol Smihal bemutatta azt a törvénytervezetet, amely az európai gyakorlatnak megfelelően szabályozza a kisebbségi oktatás, a nyelvhasználat, a média és könyvkiadás, a reklámpiac és még számos szféra működését, a hatalom képviselői – a kormányfő, a jelenlévő kormánytagok, a parlament vezetői – nyitottak voltak a Zubánics által felvetett javaslatokra is. Ezek a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó biztos hatáskörére, a nemzetiségi kulturális központok működésének anyagi háttere biztosításra, továbbá a nemzeti jelképek használatának engedélyezésére és szabályozására vonatkoztak.

Itt jegyzem meg, hogy e megbeszélés részesei voltak a KMKSZ-esek is. Ők Barta József ügyvezető alelnök és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus-szövetség elnöke révén online kapcsolódtak be Kárpátaljáról a tanácskozás munkájába. Utóbb az egész ottani magyar közösséget megdöbbentette még aznap egy tragikus hír: néhány órával az internetes konzultációt követően a KMKSZ második emberét alig 66 évesen szívroham érte és meghalt.

Zubánics László véleménye is egészen más volt, mint a határ menti magyar többségű falvakban élő polgároké, amint az kitűnt a Guardian számára elmondottakból: „A falvakban az emberek információik nagy részét a magyar televíziótól szerzik, így megkapják az összes Orbán beszédtémát”. Aztán hozzátette: „Vegyes falvakban vagy nagyobb városokban ez más történet."

Hadd idézzem végül, mintegy felvezetőként a most bemutatandó friss Zubánics megszólaláshoz, a londoni lap helyszíni tudósításának a fináléját, melyből ugyanaz az örök kárpátaljai magyar dilemma köszön vissza, amely korántsem csak ebben a Kárpát-medencei régióban okoz fejtörést sok magyarnak:

„Még a nyáron, a kelet-ukrajnai fronton megforduló, a magyar politikusok spektrumának ukránbarát szárnyához tartozónak tartott Zubánicsnak is van egy fényképe Orbánról az irodájában, és kitérő volt arra a kérdésre, hogy van-e magyar útlevele. »Nem válaszolok erre a kérdésre. Erre a kérdésre senki nem fog válaszolni« – mondta.

Zubánics szerint Budapesten sokan úgy gondolták, hogy elárulta a magyar embereket, Ukrajnában pedig sokan óvakodtak minden magyartól és hűségüktől. A helyi közösség számára nehéz lehet eligazodni Kijev és Budapest versengő igényei között. »Olyan ez, mintha kötélen próbálnánk táncolni« – mondta sóhajtva.”

A Kauffmann Balázzsal folytatott beszélgetés kedd kora este történt az interjúalany ungvári dolgozószobájában, rögtön azután, hogy az ominózus hétfői nyílt levélre, melyről lapunk is beszámolt, Zubánicsnak címezve, nagyon gyorsan már meg is született Orbán Viktor elutasító válasza.

Magát a magyar kormányfő reakcióját az UMDSZ-elnök objektív okok miatt még ekkor nem olvasta (ezt a beszélgetésük előtt alig félórával sajtóközlemény formájában nyilvánosságra hozott választ a vendége ismertette vele interjú közben), viszont a rengeteg üzenetét azoknak, akik reagáltak arra, alig egy nap alatt, hogy nyílt levelet merészelt írni a magyar kormányfőnek, kérve őt, ne vétózzon majd Brüsszelben – már igen. Meg is keseredett tőlük, mert legtöbbjük elmarasztaló volt. Mint mondja: „Érdekes módon a magyarországi olvasók nagy része eléggé negatívan ítéli meg, hogy ebben a kérdésben bármiféle megnyilvánulás történt.”

Arra a kérdésre, hogy mik voltak az érveik, nem meglepő, hogy ekképp kellett felelnie: „Az, hogy „csak”. Tehát nincsenek. Egy rendes magyar ember szerintük ilyet nem mondhat, hogy Ukrajnának az Európai Unióban volna a helye. Pedig hát az egyik alapvető szakterületem az egyetemen épp az európai integráció, tehát tudom, hogy ez miből áll, és a tárgyalások megkezdése a valós tagsághoz képest fényévekre van, ez voltaképpen egy szimbolikus starthelyzet, ahol most állunk.”

Ezt követően tisztázódik, hogy ezekben az Ukrajnával és az ország EU-s csatlakozásával kapcsolatos turbulens időkben, miért is változott meg gyökeresen az UMDSZ elnök Kijevhez való viszonyulása. Elmondása szerint az álláspontja egész frissen módosult: „Akkor, amikor a kisebbségi törvényben és a minden egyéb kisebbségekhez kapcsolódó törvényekben olyan változásra került sor, amit egyébként magam sem hittem.”

Örömmel fel is idézi ennek a pillanatnak a személyes megélését: „Három hete pont itt voltam, körülbelül este hat-hét óra felé érkezett meg az előzetes törvénytervezet, a telefonomon néztem meg, és azt mondtam, hogy valami tévedésről van szó. Aztán kinyomtattam, este elalvás előtt elolvastam, utána visszajöttem, és elkezdtem lefordítani. Hihetetlen volt számomra. Ukrajnában, ahol egy XXI. századi nemzetépítés zajlik, és az az úgynevezett nemzeti minimum, hogy az államnyelvet kell használni minden szinten, most ebből visszaléptek. Persze tisztában vagyunk vele, hogy ez nem miattunk történt, hanem az európai uniós közeledés miatt, de ennek farvizén mi is képbe kerültünk.”

E fejlemény egyúttal azt is jelenti egyértelműen, hogy az Európai Unió már a csatlakozás előtt jót tett az Ukrajnában élő magyaroknak meg a többi itteni nemzeti közösségnek – szögezi le Zubánics. Ezért számára felfoghatatlan, hogy ezt nem kívánja belátni a mai budapesti kormányzat, sőt tüzel ellene. Nem kertel és kimondja: „Amennyiben nem született volna meg a törvénytervezet három héttel ezelőtt, akkor nem tudtuk volna ezt a témát jelen formájában fölvállalni. Elvi alapon semmiképpen.”

Mi több, igenlésével beismeri, hogy Kijev GPS-átállítása vezetett az Orbán Viktornak címzett levél megírásához, melyről a következőket is el kívánta mondani:

„Igen, mert hát ugyan Ukrajna messze áll még attól, hogy a kisebbségi jogokat, amiket ebben az országban 1991 után elfogadtak, majd meg is szüntettek, azokat valami módon visszaépítsék, de ez komoly lépés abba az irányba, hogy egy kisebbségek iránt érzékenyebb országról legyen szó. Maga a törvény egyébként kimondottan arra fókuszál, hogy a jogok azokat a kisebbségeket illetik meg, amelyek az Európai Unió hivatalos nyelveit használják. Tehát mindaz, amit most visszakapunk, az az Európai Uniónak is köszönhető.”

A sokat megélt és megtapasztalt Zubánics, aki 1990-ben, alig 19 évesen már eljegyezte magát a politikával, természetesen nem egy naiv lelkendező és nem hurráoptimista, hanem két lábbal a földön járó realista és persze óvatosan bizakodó is. Ha nem lenne az, mit is keresne egy magyar érdekvédelmi párt vezérkarában több mint 30 éve, annak az élén pedig idestova közel egy évtizede?

Úgy vélem felfogásáról és elemzőképességéről, illetve tárgyilagos helyzetértékeléséről akkor tudhat meg legtöbbet az olvasó, ha az interjú alábbi három kérdését, és az azokra adott válaszait szöveghűen közreadom:

„A magyar kormány többek között azzal érvel Ukrajna csatlakozásának elutasítása mellett, hogy Ukrajna a kisebbségeket és így a magyar kisebbséget is páriaként kezelte az elmúlt években. Ezt ön is így gondolja?

A nemzetépítésnek, ahogy mondják, mindig vannak áldozatai. Itt, Ukrajnában minden kisebbség és azok intézményrendszerei – iskolák, a kulturális élet színterei – áldozatul estek volna ennek a törekvésnek, amit úgy is össze lehet foglalni, hogy „egy nép, egy nyelv, egy kultúra”. Az alapvető cél ebben a nemzetépítésben nem az lett volna, hogy integrálódjunk, hanem hogy asszimilálódjunk. De a most elfogadott salátatörvény végrehajtását sem látja még senki. Annyit tudunk, hogy hirtelen mindannak a nagy része, amit a Velencei Bizottság kritikusan megfogalmazott, belekerült.

De azért példának okáért a különböző feliratok, a közösségi nyelvhasználat, a hivatalok szintjén a toponímiák, ezek még egyelőre sehol nincsenek. Tehát még rengeteg olyan kérdés van, ahol nyitott az, hogy hogyan kerül ez helyi szabályozásra. Itt most az Európai Uniónak is nagy felelőssége van, hogy ezeket a végrehajtás vagy a jogharmonizáció során hogyan ellenőrzi. És ez gyakorlatilag a következő lépésnek, tehát az úgynevezett fejezeti tárgyalásoknak a megnyitása előtt lehet akár kötelező feltétel is. Most eldördülhet a startpisztoly, de ahhoz, hogy a csatlakozási tárgyalások valójában elkezdődjenek, meg fényévnyi távolságok vannak.

Egyetértett az elmúlt években azokkal a kritikákkal, amit a magyar kormány fogalmazott meg a kisebbségek helyzetével kapcsolatban?

Többségében mi is ugyanezeket a kritikákat fogalmaztuk meg az ukrán politikum felé, hiszen nem lehet egy több évszázados kultúrát valami egészen új intézményrendszerbe úgy beszorítani, hogy a továbbiakban csak a privát és az egyházi kommunikáció szintjére kerüljön vissza a kisebbségi nyelvek használata. Annál is inkább, hogy ezekben a kérdésekben a magyar kormányzat azért megpróbálta legalábbis szinkronizálni az álláspontját a határon túli szervezetekkel.

És az emögött meghúzódó nemzetépítési törekvésekben van olyan, amiben ön szerint a magyar közösség együtt tud működni az ukrán nemzettel?

Amikor a kilencvenes években az ukrán alkotmányt elfogadták, akkor sokat vitatkoztunk az első mondaton, amelyben azt próbálták meghatározni, hogy mi vagy ki az ukrán nép. Mi nem vagyunk az ukrán nép része, mi Ukrajna népének vagyunk a része. Van az úgynevezett címzetes vagy tituláris nemzet, ez az ukrán, és vannak ezen kívül az őshonos népek és a nemzeti kisebbségek, például mi.”

Mint oly sokszor, ezúttal is szándékaimnak határt szabnak a terjedelmi korlátok. Ezért nem vállalkozhatom az interjú valamennyi dialógusának az ismertetésére.  Azt a két kérdezz-feleleket viszont, amelyek a jó szándékkal, saját közössége érdekében megírt, de visszautasított levélre vonatkoztak még, ki nem hagyhatom. Elvégre ez megbocsáthatatlan vétek lenne:

„Ön, gondolom, maximálisan vállalja a leírtakat.

Abban az esetben, ha ez a törvény nem születik meg, ilyen aláírásra részemről nem került volna sor. Mint ahogy a szövegbe is bekerült, mi azért még Ukrajnától is várunk megfelelő lépéseket.

Ettől függetlenül az a megfogalmazott kérés, hogy az anyaországi kormányok támogassák Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, ukrán elvárás ide vagy oda, őszinte kérés?

Egyértelműen. A kárpátaljai magyarok közül sokan a háború miatt jelenleg is Magyarországon laknak, Nyugat-Európában dolgoznak. Többségük magyar állampolgársággal él, emiatt az Európai Unióban a közlekedésük is egyszerűbb, a munkavállalási lehetőségük is könnyebb. Mi tehát látjuk azokat a pozitívumokat, amiket az EU hozhat.”