Csőre töltötték a közigazgatási reformot – Jövő héten közvitára bocsátják

A közigazgatási reformra vonatkozó jogszabálycsomagot jövő héten közvitára bocsátják, és az államigazgatási apparátust – mind a központi, mind a helyi szinten – 2026 folyamán szervezik át, jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök.

„A közigazgatás jóval reálisabb méretre való csökkentése a jövő év folyamán fog megvalósulni, mind a központi, mind a helyi adminisztrációban. Abban állapodtunk meg, hogy lesz egy egyéves időszak, amelyben rugalmasabban lehet majd megválasztani a létszámcsökkentés módját: nem feltétlenül a személyi állományt kell csökkenteni, hanem a bérköltségek összegét” – idézi a kormányfő csütörtöki nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

A legtöbb vita a helyi közigazgatás bérköltségeinek csökkentési módjáról folyt | Fotó: Agerpres

Ilie Bolojan hozzátette, jövő héten közvitára bocsátják a közigazgatási csomagot, a hét elején meglesznek a pontos adatok, közlik a minisztériumokkal, a reform fontos intézkedéseket tartalmaz a decentralizáció terén, nagyobb felelősséget ad az önkormányzatoknak.

Mint mondta, a legtöbb vita a helyi közigazgatás bérköltségeinek csökkentési módjáról folyt.

„A központi közigazgatásban egyetértés született arról, hogy a jövő év elejétől mintegy 10%-kal csökkentik a bérkeretet. A helyi közigazgatás esetében azonban vita volt arról, hogyan történjen mindez. (…) A helyi adminisztrációban bizonyos fokú standardizáltság van, így felmerült a kérdés, hogy a karcsúsítás a személyi állomány csökkentésével történjen-e, vagy pedig a bérköltségek mérséklésével, létszámleépítés nélkül. Én valóban azt támogattam, hogy a létszámcsökkentés mellett döntsünk” – mondta Ilie Bolojan az Euronews Románia műsorában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?