Bolojan: a politikai osztálynak egy utolsó esélyt jelent a 2028-ig tartó kormányzati ciklus

Ilie Bolojan péntek este kijelentette, hogy ha a politikai osztály nem bizonyítja be a hasznosságát, akkor még erősebb lesz a társadalmi elutasítottsága – írja az Agerpres.

Arra a kérdésre, miszerint nem tart-e attól, hogy a kormány eddigi intézkedései a szuverenista pártok felé taszítják a választókat, a miniszterelnök a Prima TV-nek nyilatkozva kifejtette: tisztában van azzal, hogy a különböző megszorítások és az áfa (TVA) két százalékpontos emelése kedvezőtlenül érintette a polgárokat, de egyszerűen nem volt más lehetőség a költségvetés rendbetételére. Ezért nem is számít arra, hogy a mandátuma végén népszerű lesz a választók körében – tette hozzá.

Tudja, hogy nem lesz népszerű | Fotó: PNL/Facebook

Kijelentette: miniszterelnökként a vezetési elve az, hogy „ha valamit tenni akarsz, akkor zavarni fogsz valakit, ha senkit nem akarsz zavarni, akkor nem teszel semmit, és végül mindenkit zavarni fogsz”. Úgy vélekedett, hogy a polgárok felelősségteljes magatartást várnak el a kormányzati politikusoktól. „Azt várják el tőlünk, hogy ismertessük velük az ország valós helyzetét, és magyarázzuk el nekik, hogy mit miért teszünk. Elvárják, hogy tartsuk be ezt az ígéreteinket, valósítsuk meg időben a vállalásainkat, (...) csak így nyerhetjük vissza a bizalmukat” – magyarázta Bolojan.

A kormányfő szerint a politikai osztálynak egy utolsó esélyt jelent a 2028-ig tartó kormányzati ciklus. „Ha a Romániát a jelenlegi helyzetbe juttató politikai osztály ezúttal sem bizonyítja be a hasznosságát, (...) jó útra terelve az országot, akkor (...) minden bizonnyal még erősebb lesz az elutasítottsága. Mert bárki bármit is mond, a 2024-ben és a 2025-ben a politikai rendszer ellen szavaztak a választók” – jelentette ki a miniszterelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?