Bolojan első száz napja – „Egy jó polgármesterből nem feltétlenül lesz jó kormányfő”

Száz napja tölti be hivatalát Ilie Bolojan. Hogyan teljesített miniszterelnökként a nagyváradi politikus? Lehetett volna másként is kezelni a válsághelyzetet? Van-e politikai jövője Bolojannak? Szakértők értékelték a koalíciós kormány élén álló PNL-elnök eddigi munkáját.

Június 23-án iktatták be a négypárti koalíciós kormányt, élén Ilie Bolojannal. A belső ellentétek gyorsan a felszínre kerültek: a szociáldemokraták többször is kilépéssel fenyegetőztek, miközben belülről próbáltak egyfajta ellenzéki szerepet játszani. A PNL azzal vádolta a PSD-t, hogy szándékosan akadályozza a kormányzást. 

Ilie Bolojan az erős kezű miniszterelnök szerepében tetszeleg Fotó: gov.ro

Ilie Bolojan az erős kezű miniszterelnök szerepében tetszelgett, ennek mondott ellent azzal, hogy felajánlotta lemondását. A legélesebb koalíciós vita a közigazgatási megszorítások és tervezett változtatások körül bontakozott ki, érthető módon, hiszen a PSD és a PNL irányítja a helyi önkormányzatok több mint nyolcvan százalékát. 

Pászkán Zsolt politikai elemző a Maszolnak fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Bolojan nevével fémjelzett megszorító lépéseket egy kényszerhelyzet szülte, hiszen költségvetési helyzete miatt Románia még jelenleg is a legdrágábban kap hitelt a nemzetközi piacokon. „Az, hogy ezeket a lépéseket kellett-e megtenni, már más kérdés. Muszáj volt-e az ösztöndíjaktól, tehát a diákoktól kezdve, a társadalom majd minden részét fájdalmasan érintő vágásokat eszközölni? Az is kérdéses, hogy ilyen esetben vajon nem a párttámogatások megvágásával kellett volna párosítani a megszorításokat?” – mondta Pászkán. 

Az elemző szerint azt, amit egy városban vagy egy megyében meg lehet csinálni kemény kezű vezetőként, országos szinten már lehetetelen megtenni. „Egy jó polgármesterből nem feltétlenül lesz jó miniszterelnök. A pozíciója meg nem értésében Bolojan kudarcot vallott” – fogalmazott Pászkán. A miniszterelnök politikai jövőjét firtató kérdésünkre az elemző azt mondta: amennyiben valóban eredmény hoznak a mostani lépések, hatásosak lesznek a megszorítások, a háborús helyzet kedvezően alakul, jó lesz a csillagok állása, akkor a jelenlegi tevékenységére hivatkozva is lehet esély a folytatásra. Hozzátette: ez nem fog változtatni Ilie Bolojan jellemrajzán. Szerinte nehéz ma megjósolni, milyen jövő vár a politikában a Bolojanra. „Ki gondolta volna, hogy Klaus Iohannis tíz éven keresztül lesz államfő?” – tette fel a kérdést Pászkán Zsolt.      

George Rîpă politikai elemző, a Right Politics tanácsadó cég vezérigazgatója a Ziare.com portálnak beszélt a Bolojan-kabinet erősségeiről és gyengeségeiről. A szakértő a kormány fiskális politikáját nevezte meg elsőként gyenge pontként. „Megemelték az adókat, illetékeket és jövedéki adókat. Ez azt jelenti, hogy még több pénzt vonnak ki a valós  gazdaságból – amely képes lenne megsokszorozni az erőforrásokat –, és átadják az államnak, amely csak felelőtlenül tudja azt elkölteni” – fogalmazott Rîpă.

„Eddig egy tisztességes szocialistának tűnik”

Ugyancsak negatívumként említette az elemző, hogy a miniszterelnök nem magyarázta el világosan, mit jelentenek a liberális reformintézkedések. „Eddig csupán egy tisztességes szocialistának tűnik, aki úgy véli, hogy egy beteg rendszert olyan elemek bevezetésével tud működtetni, mint a jó kormányzás, az őszinteség, a teljesítmény vagy a mértékletesség. Mindezek biztosíthatják a rendszer túlélését, de a valódi tét a rendszer megváltoztatása lenne” – hangsúlyozta George Rîpă. Szerinte a reform és az újraalapítás közötti különbség a strukturális változásban rejlik: a kozmetikázás ideiglenesen javíthatja ugyan az állam működését, de érintetlenül hagyja a működésképtelenségek gyökereit, és nem garantálja az állampolgári jogok védelmét.

„Bolojan beírhatja magát a történelembe, ha megérti, hogy az államot nem megreformálni kell, hanem újra kell alapítani. Az állam reformálása azt jelenti, hogy meghosszabbítjuk egy olyan etatista modell életét, amely soha nem tartotta tiszteletben, és soha nem is fogja tiszteletben tartani a polgárokkal kötött társadalmi szerződést, és amely elkerülhetetlenül mindig odajut, hogy saját túlélését és jólétét fontosabbnak tartsa az állampolgárok alapvető jogainál és szabadságainál” – hangsúlyozta George Rîpă a Ziare.com portálnak. 

Tüntető tanárok. Nem rajonganak Bolojanért Fotó: Spiru Haret Szakszervezet/Facebook

Az elemző két pozitívumot is kiemelt: a miniszterelnök elszántságát a reformok keresztülvitelében, valamint azt, ahogyan a társadalom előtt mutatkozik. „Pozitívumként értékelem azt a makacsságot, amellyel próbálja érvényesíteni reformötleteit – amelyekről már megállapítottuk, hogy nem gyógyítják meg a rendszert, csak részben enyhítik a tüneteket, és azt is csupán rövid távon. Bolojan késznek mutatkozik arra, hogy közvetlenül konfliktusba kerüljön a saját pártjával, a koalíció legnagyobb pártjával, sőt még az elnökkel is, csak hogy keresztülvigye napirendjét. Ez különbséget jelent az utóbbi miniszterelnökökhöz képest, akik vakon engedelmeskedtek az államfőnek” – mondta a szakértő. 

A második erősségével kapcsolatban elmondta: szükség volt egy politikusi modellre, amely az integritásra, az őszinteségre és az erőre épít. „Óriási különbség van Bolojan és azon politikusok között, akiket laboratóriumokban gyártottak, vagy különféle érdekcsoportok hoztak létre, és akik az elmúlt években a Victoria-palotában kerültek” – fogalmazott George Rîpă.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?