Élesen bírált román védelmi stratégia – „Kedvük szerint fogják elkölteni a pénzt”
Miközben az ország védelmi stratégiája (SNAT) kellene legyen védelemről szóló tervezési folyamat alapja, beleértve a kiadásokat is, „az elnök által bemutatott stratégia semmit sem jelent” – állítja Hari Bucur-Marcu, az egyik legelismertebb román biztonságpolitikai elemző. Nicușor Dan szerdán mutatta be a 2025–2030-as időszakra vonatkozó dokumentumot.
„Ez nem stratégia. Ez egy jelentéktelen politikai dokumentum, amelyet olyasvalaki írt, aki nem használja a szakszókincset, és nem érti azokat az elemeket, amelyeket használ” – idézte az Adevărul Hari Bucur-Marcut, aki korábban a légierő tisztjeként szolgált, majd Romániát képviselte a NATO-ban.

A szakértő példaként említi, hogy a dokumentum védelmi szempontból Oroszországot nevezi meg fő fenyegetésként Romániára nézve, de nem ad további támpontokat. „Innentől kellene következnie a tulajdonképpeni stratégiának, vagyis azon célok a meghatározásának, amelyeket a következő öt évben teljesítenünk kell: növelni a katonai kiadásokat, hogy rendelkezzünk minden szükséges képességgel; legyenek beszerzési programjaink azoknak a fegyvereknek a megvásárlására, amelyek képesek ellensúlyozni azokat a fegyvertípusokat, amelyekkel Oroszország rendelkezhet, és így tovább” – fogalmazott Bucur-Marcu, kifogásolva a válaszok hiányát.
A szakértő szerint a most ismertetett stratégia „szándékosan készült úgy, hogy megnyugtassa az embereket, s „valójában semmit sem jelent”. Emlékeztetett rá: a törvény értelmében a SNAT a védelmi tervezési folyamat alapja, amely Románia katonai erejének kialakítását jelenti egy adott konfigurációban, adott időtávon, meghatározott célokkal és feladatokkal. Mint mondta, ezt Dan stratégiája semmilyen formában nem teljesíti.
Kapcsolódó
Megemlítette azt is, hogy a stratégia fontos szerepet játszik abban, hogyan költik el a GDP 2 és 5 százaléka közötti összeget a következő években, Románia NATO-kötelezettségvállalásának megfelelően. „Ha létezne egy valódi védelmi stratégia, akkor az kötelezővé tenné a védelmi kiadások meghatározott terv szerinti elköltését a következő öt évben. Így viszont kedvük szerint fogják elkölteni a pénzt” – hangsúlyozta Hari Bucur-Marcu.
Nicușor Dan szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az új román védelmi stratégia az állampolgár, nem pedig az állam védelmét helyezi előtérbe, és a szolidáris függetlenség elvére épül. Kifejtette: a szolidáris függetlenség elve azt jelenti, hogy a román állam lépéseit egyfelől saját identitása és érdekei határozzák meg, másfelől Románia továbbra is kitart nemzetközi kötelezettségei és partnerségei mellett. Az államfő szerint Romániának meg kell őriznie partnerségét az Egyesült Államokkal és a NATO-val, védelmi struktúráinak fel kell készülniük a közösségi médiában terjesztett álhírek, a szabotázsakciók, antidemokratikus radikalizálódás elleni küzdelemre.
A szerdán ismertetett, az elnöki hivatal honlapján közvitára bocsátott 40 oldalas nemzetbiztonsági stratégiát várhatóan november 24-i ülésén fogadja el a Legfelsőbb Védelmi Tanács. A dokumentumot november 26-án terjesztik elfogadásra a parlament elé.
CSAK SAJÁT