Vannak, akik valamiféle áttörésként értékelik a napokban megtartott hágai NATO-csúcsot, pedig szerintem nem történt ilyesmi. Annyi történt csak, hogy jelentősen megdrágult az USA Európának juttatott védelmi szolgáltatása. Trump az „America First” jegyében évek óta ezt forszírozza, első ciklusában még csak a NATO-tagok GDP-jének 2, most már 5 százalékát követelve. Megkapta: a hágai NATO-csúcs elfogadta az öt százalékot, egyben nyilatkozatában megerősítette az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete alapszerződésének 5. cikkelyét is, amelynek lényege, hogy amennyiben támadás ér egy tagot, azt az az Atlanti Szövetség az egész NATO-t ért támadásként értékeli, és ennek megfelelően válaszol. Adja a Fennvaló, hogy ezt a cikkelyt soha ne kelljen igazán próbára tenni – egyszer lépett életbe eddig, a 9/11-es terrortámadás által kiváltott „War on Terror” idején – jóllehet a hágai csúcson Mark Rutte NATO-főtitkár meghívására jelen lévő, de eléggé mellőzött Zelenszkij ukrán elnök megint azt állította, hogy Oroszország öt éven belül a NATO-t megtámadhatja. Úgy látszik, az 5-ös szám jegyében zajlott ez a mostani csúcs, maradjunk mi is az ötösnél, és vizsgáljunk meg az európai védelemre vonatkozó öt szempontot.

Az első: Trump mint az európai katonai autonómia katalizátora. Ez a mondat minden eresztékében recseg. Először is nem létezik olyan, hogy európai katonai autonómia. Nem is létezhet mindaddig, míg nem létezik európai közös hadsereg, ennek pedig egyelőre nyoma sincs. Macron francia elnök próbálkozott évekkel ezelőtt a dologgal, még Angela Merkel idejében, legalábbis elvi szinten, de az egész csak vágyálom volt a részéről, és az is maradt. Ami valóban létezik az EU szintjén, az az Európai Stratégiai Autonómia, és ez Európa elvi önvédelmi önállóságára vonatkozik hadi, diplomáciai, ipari elemekkel. Ennek a stratégiának a katalizátora érthető okokból elsősorban Putyin, és nem Trump elnök, viszont ez utóbbinak a jelek szerint Európa védelmét feladó attitűdje Európát talán valamelyest önállóbb gondolkodásra készteti, hogy aztán lesz-e ebből az önállóbb gondolkodásból önálló cselekvés is, a jövőben kiderül.

Második: a GDP-arányos öt százalékra megemelt európai hadi kiadások – ez sem ilyen egyszerű, Szenkovics Dezső megelőző véleménycikkében helyesen részletezi – Európát nyilvánvalóan erősíteni fogják, de elsősorban nem a nemzeti hadseregeiken keresztül, hanem szigorúan a NATO keretében, amelyben az USA az abszolút vezető erő. Az Európai Stratégiai Autonómia szellemében az EU például „szabadon” úgy dönthet, hogy teljes mellszélességgel beáll az Ukrajna mögül kihátráló USA helyére, és átveszi Ukrajna védelmének és másnak költségeit, de semmiféle katonai hadműveletet nem hajthat végre a NATO keretében Amerika hozzájárulása nélkül, más szervezeti keret pedig az EU számára nem létezik, nem rendelkezvén közös európai hadsereggel. Marad tehát a Londonban az angolok és franciák által kezdeményezett, patetikus, „Coalition of the Willing”, vagyis az „Elszántak Koalíciója”...

Harmadik: Trump az öt százalékot kierőszakolta ugyan, de nem azért, hogy az európai hadiiparnak kedvezzen! Nyíltan meg is mondta, nagyon reméli, hogy az európaiak amerikai fegyverekre költik az előteremtett tengernyi pénzt. Ez nemcsak, hogy gátlástalanul önző, de főleg stratégiailag veszélyes gondolat. Ha már Trumpnak köszönhetően Amerika nyolcvan év után cserbenhagyja Európát, és kontinensünk kénytelen saját védelmére sokkal többet költeni – fogadjuk el, ez nem helytelen elképzelés –, akkor viszont az Európai Stratégiai Autonómia alappillére az európai hadiipar fejlesztése kellene legyen! Ha a Trump által kierőszakolt hatalmas európai összegek haszonélvezője mégis az amerikai katonai-ipari-komplexum lesz és az amerikaiak által ellenőrzött NATO-kereteken kívül semmiféle önálló európai katonai kezdeményezésre nincsen lehetőség, akkor hol van itt bármiféle autonómia!? A függés ugyanaz marad, csak mostantól sokkal költségesebb lesz!

Negyedik: nagyon impozáns, hogy a NATO határozottan megerősítette nyilatkozatában az 5. paragrafust. És aggasztó. Mindig gyanús, ha egy szerződés pontjait állandóan bizonygatni kell. A háttérben az húzódhat meg, hogy a pesszimisták szerint egyáltalán nem biztos, hogy egy NATO-tagország esetleges orosz megtámadása esetén a NATO egységesen fellép a támadóval szemben. Ennek kimondatlanul is a fő oka az, hogy az amerikai hadsereg, tehát közvetve a NATO aktuális főparancsnoka, vagyis Tump elnök kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. Megnyugtatásként kellett most az 5. paragrafust bizonygatni – mert bizonytalan.

Ötödik: a NATO-csúcson magától értetődően rengeteg szó esett Trump elnök hőstettéről, mármint, hogy izraeli nyomásra(!) Iránt megtámadta. Most hagyjuk, hogy szükség volt-e erre a hirtelen beavatkozásra – az amerikai hírszerzés szerint évekre, az izraeliek szerint hetekre(?) volt Irán az atombomba elkészültétől – és abba se menjünk bele, hogy mennyire volt hatékony a három iráni nukleáris célpont elleni amerikai bombázás – Trump szerint „laposra bombázták” őket. Egy kiszivárgott amerikai katonai titkos jelentés szerint azonban a bombázás csak hónapokra vetette vissza az iráni nukleáris programot – inkább állapítsuk meg újra azt, hogy Tump elnök teljességgel kiszámíthatatlan. Beavatkozásával, 180 fokos fordulattal, a MAGA tábor jelentős részét és ikonikus szereplőit, mint Steve Bannon vagy Tucker Carlson is magára haragította, azzal, hogy potenciálisan újabb háborút kezdeményezett. Az izraeli–iráni tűzszünet bizonytalan lábakon áll, még senki nem tudja, a helyzet mivé fajulhat. Ezt a példát csak azért fontos megemlítenünk, mert nincs semmiféle garancia arra, hogy a GDP-arányos 5 százalék befizetése ellenére is, Trump állja a szavát és az USA Európa védelmét továbbra is biztosítja. Trump holnap akár már 10 százalékot is követelhet, vagy miután Amerika bezsebeli a pénzt, mégis kivonja csapatainak jelentős részét kontinensünkről. Minden lehetséges, és ez Romániát is közvetlenül és fájóan érintheti. Sok fenyegetés éri Európánkat mostanában, de az egyik legnagyobb kockázati tényező maga az amerikai elnök, sajnos! Változnak a történelmi idők, el kell fogadnunk hát, hogy fel kell adnunk nyolcvan év „kontinentális önvédelmi komfortját”, de az változatlanul elfogadhatatlan ma is, ha partnereink adott szavára, az írott szerződésekre, illetve a nemzetközi jogra nem alapozhatunk…

(Nyitókép forrás: RFI)