Megszólalt a héten a Szabad Európában Tánczos Barna szenátor, a Bolojan-kormány miniszterelnök-helyettese és a Kósa Andrásnak adott interjújában arról nyilatkozott, mit jelent Románia számára, hogy nemcsak az RMDSZ volt sikeres a választásokon, hanem a román szélsőjobb is megerősödött, melyek ma az ország előtt álló legsúlyosabb gazdasági gondok, milyennek látja a közelmúltat, a jelent, illetve a következő éveket?

Ezek mellett szó esett a beszélgetésben arról, hogy ebben a kritikus helyzetben, ami napjaink Romániáját jellemzi, miért döntött az RMDSZ a kormányzati szerepvállalás mellett és mekkora esélyt lát arra a magyar–román kiegyezésre, amiről Semjén Zsolt is beszélt nemrég Tusnádfürdőn?

„Nincs gazdasági válság, van egy pénzügyi nagyon nehéz helyzet, és ezt kétévi felelőtlen intézkedéssorozat okozta, amely 9,3 százalékra vitte a deficitet. Nincsen olyan gazdasági növekedés valóban, mint amilyet terveztek, prognosztizáltak 2024-re, de ebből a nehéz pénzügyi helyzetből ki lehet jönni akkor, hogyha van egy olyan intézkedéscsomag, amely elsősorban a privilégiumokat megszünteti, amely egy karcsú államot eredményez, amelyet az RMDSZ már tavaly zászlajára tűzött.”

Két hónappal ezelőtt, még pénzügyminiszterként fogalmazott e szavakkal a Maszolnak nyilatkozva Tánczos Barna, a bukaresti kormány akkori és mai miniszterelnök-helyettese.

E megállapításokat annak apropóján tette, hogy azokban a napokban a költségvetési deficit csökkentésére vonatkozó tárgyalások zajlottak a liberálisok, a szociáldemokraták, az USR és az RMDSZ részvételével, amelyek során mintegy 60-80 lehetséges intézkedést vettek számba a pártok képviselői. Az egyeztetéseket az Európai Bizottság egy akkori ajánlása kényszerítette ki, amely arra kérte az EU Tanácsát, állapítsa meg, hogy Románia nem tett hatékony intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére.

E szókérés kitért arra is, hogy ebben a kritikus helyzetben milyen álláspontot képviselt a partnerei felé az RMDSZ. Úgy vélem, nem fölösleges ezt sem idézni:

„Tehát ez a sorrend a mi véleményünk szerint: államapparátus-csökkentés, költségkontroll, pazarlás megszüntetése, és utána esetleg az adóemelés, amennyiben az Európai Unió szakembereivel, a Bizottsággal nem lehet másképp megegyezésre jutni. Természetesen mindenki azt várja, hogy ezek a döntések minél hamarabb megszülessenek. Én pénzügyminiszterként azt szerettem volna, hogy már a múlt héten legyen egyezség, és le lehessen zárni ezt a témát a Bizottsággal, hisz árgus szemmel figyelnek minket nemcsak a Bizottság szakemberei, hanem a nemzetközi hitelminősítő ügynökségek is, amelyek az elmúlt években elvesztették a bizalmukat Romániában, a román kormányban. Nem lehet hamis információkkal, féligazságokkal, nem lehet félintézkedésekkel ismét odaállni a Bizottság szakemberei elé, a biztos elé például.”

Azt a Szabad Európa felületén most megjelent interjúját Tánczos Barnának, amelyet Kósa Andrásnak adott még a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, joggal tekinthetjük a kolléganővel folytatott, előbb hivatkozott dialógusa folytatásának.

Ezért véltem hasznosnak bemutatni az olvasóinknak ezt a beszélgetést. E hitemben csak megerősített az a tény, hogy a politikus nemcsak azt fejti ki, miként látja ma azt a kérdést, amelyet sarkos véleményként, két hónappal ezelőtt a „nincs gazdasági válság – még –, és hogy ha az intézkedési csomag megfelelően össze van állítva, akkor nem is lesz”– szentenciával fogalmazott meg. Túl azon, hogy mindezekről úgy szól, hogy a romániai ügyekben járatlan Szabad Európa-olvasók számára is közérthetővé válnak az itteni gazdasági gondok, arra is vállalkozik, hogy nekik hitelesen vázoljon aktuális társadalmi-politikai kihívásokat is. Persze azt sem mulasztja el, hogy eközben a romániai magyarság szemszögéből értékeljen is.

Némiképp provokatív Kósa indító kérdése, aki utalva Tánczos korábbi szerepvállalására, így fogalmaz „Kamikaze szerepre vágyott a román gazdaság helyzetét ismerve azzal, hogy elvállalta a pénzügyminiszteri posztot?”

Reménytelen helyzetben szerepet vállalni egy kormányban valóban öngyilkos lépésnek tűnhet. A válasz viszont eloszlat minden kételyt: „Nem, mert a kamikaze saját magát is feláldozza. Mi nem azt vállaltuk, hogy feláldozzuk magukat, hanem hogy megoldjuk a problémát. Azzal, hogy január-februárban megmentettük az országot attól, hogy leminősítsék, úgy gondolom, jól lehoztuk a vállalt hat hónapot az új román kormányban. A politikai konjunktúra és a koalíción belüli arányok nem tették lehetővé, hogy megőrizzük a pénzügyminiszteri tárcát, ami nekünk most egy politikai kihívás, de ettől még nem érzem úgy, hogy sikertelenek lettünk volna.”

Ezt követően fejti ki, hogy melyek a legsúlyosabb gazdasági gondok 2025 nyarán Romániában. 2023-ben és 2024-ben is 3-3 százalékkal nagyobb volt a költségvetés deficit mérlege, ami a tervezetthez képest, tavaly már 9,3 százalékos hiányt jelentett – mondja el Tánczos, majd hozzáteszi: ez az állapot fenntarthatatlanná tette a beruházások, az állami fizetések, a nyugdíjak, általában a közszféra, egészségügy, oktatás finanszírozását. Ez a kritikus helyzet világossá vált a nemzetközi tényezők számára is, akik nem haboztak azonnal riadót fújni. „Decemberre Románia megkapta az első leminősítésről szóló figyelmeztetést a nemzetközi hitelminősítőktől, januárban érkezett volna még kettő – sorolja a tényeket, amiket a következőkkel is kiegészít –: Ezt kellett egy decemberi és egy január végi-február eleji súlyos költségvetési kiigazítással megelőzni. Most hét évünk van arra, hogy a hiányt három százalék alá csökkentsük, ezt megállapodásban rögzítettük az Európai Bizottsággal.”

Ezután arról szól, milyennek látja közelmúltat és közeljövőt, külön is kitérve a várható megszorítási intézkedésekre:

„Volt két nehéz választás. A decemberi, az államelnöki második körének törlésével, és az azt követő májusi, amikor szerencsére nyertünk a szélsőségesek jelöltje, George Simion ellen. Rekord méretű finanszírozást igénylő beruházásokat kell folytatnia Romániának a következő két-három évben. Ez részben az európai regionális és strukturális alapok, illetve hazai források felhasználásával zajlik majd.

De ezzel párhuzamosan az előző kormányok tavaly és tavalyelőtt olyan fizetésemeléseket, nyugdíjkorrekciót hagytak jóvá, valamint egy sor költségnövelő intézkedést az egészségügyben, ami fenntarthatatlan ilyen államháztartási hiány mellett, ezt is kezelnünk kell. (…) Romániában 19% volt az áfa, ezt 21-re emeltük. Utána az osztalékadót kellett 10-ről 16%-ra emelni. Ezen kívül az egészségbiztosítási járulék fizetése alól volt egy csomó kivétel, ezeket kellett megszüntetni. Nagyon sokan, 16 millió egészségügyi szolgáltatásra jogosult állampolgárból csupán 6 millióan fizettek ezért, tíz milliónyian nem. Ez nyilván fenntarthatatlan volt. Most már azt az elvet érvényesítjük, hogy akinek jövedelme van, az fizessen egészségügyi biztosítást. Kivétel természetesen a gyerekek, tanulók, egyetemisták.”

Meg nem kerülhető volt az új bukaresti kormány hitelességének a kérdése sem, amiről Tánczos külön is szólt tusnádfürdői előadásában. Kósa rá is kérdez, mennyire érzékelte belülről azt az ellentmondásosnak tűnő helyzetet, hogy a választásokat követően ugyanazzal a miniszterelnökkel és nagyrészt ugyanazzal az összetételű kormánnyal alakult meg az „új”, reformokat meghirdető kabinet.

Tánczos ez ügyben felsorolt érveivel szintén meggyőzőek: „Óriási hitelességi problémák voltak tavaly decembertől most májusig, amíg meg nem alakult Ilie Bolojan új kormánya, hiszen előtte valóban ugyanaz a Marcel Ciolacu folytatta a miniszterelnökséget, aki felügyelte ennek a csődhelyzetnek a kialakulását, és nem hozott megfelelő intézkedéseket. Ezt kellett az első két hónapban ledolgozni, ezt a hiteltelenséget. Úgy érzem, sikerült is. Májusban változott a helyzet sok szempontból: lemondott a kormányfő, megnyerte az elnökválasztást Nicuşor Dan, veszítettek a szélsőségesek. Így most van egy olyan kormányfő, aki a reformok embere, és akinek a vállalásait az RMDSZ is támogatja.”

A következő kérdés az eddigiekből óhatatlanul adta magát: „Miért döntöttek így is a kormányzati szerep mellett?”

Ennek indokait bőven lehetne sorolni, hisz a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetének itt elérhető vállalása még egy felületesen szemlélő számára is bizonyítja: az elvárások és remények esélyének csak akkor van realitása, ha az érintettek részesei a döntéshozataloknak. A kormányfőhelyettes most csak a legfontosabb területekre tér ki:

„Természetesen azért vagyunk a kormányban, hogy méltányos döntések szülessenek, amiket támogatni tudunk, hogy a kisebbségi érdekeket védjük. Például akkor, amikor az iskolák összevonásával megszűnnének magyar tannyelvű iskolák. Vagy akkor, amikor kis önkormányzatok megszüntetésével magyar önkormányzatok is megszűnnének. Vagy, hogy megakadályozzuk a megyék összevonását, ami a székelyföldi megyék megszüntetését is jelentené. Hogy ne lehessen mesterségesen új etnikai arányokat kialakítani egy új közigazgatási egységben.”

Botorság lenne azt feltételezni, hogy a kormányzati részvétel nem jár potenciális kockázatokkal. Az interjú folytatásában Kósa András ezt a témát érintve kitér arra, hogy Tánczos Tusnádfürdőn arra is utalt: koalíciós résztvevőként könnyen „elhasználódhat az RMDSZ”. A politikus most sem tagadja, hogy ez a szcenárió sem kizárható. Viszont rögvest hitet is tesz amellett, hogy ő, akárcsak az a közösség, amelynek bizalmából a kormány második számú irányítójává vált, mindent megtesz, hogy ez a megközelítés csak elméleti legyen.

„Fennáll annak a veszélye, hogy kopni fog ebben a küzdelemben az RMDSZ. Ezért kell nagyon racionális, józan észre alapozott döntéseket hozni, amik már rövid távon is járnak látható eredménnyel, és bebizonyítják, hogy nem hiábavalóak az RMDSZ erőfeszítései. Azért kell a teljes felelősségvállalást támogatnunk az egész társadalomra nézve, hogy ne a kicsiknek kelljen sokkal nagyobb terhet viselniük, mint amennyit tudnak, emellett viszont ne ússzák meg azok, akiknek már úgyis privilégiumaik vannak. Gondolok most itt a nagy állami vállalatok átszervezésére, az igazságszolgáltatás reformjára, vagy a nyugdíj kiszámításának szerintem teljesen eszement módjára. Ezért van az RMDSZ kormányon, hogy a kis-, és közepes vállalkozókat, a kevés jövedelemmel rendelkezőket, illetve a magyar kisebbség érdekeit megvédje továbbra is.”

Az interjú végéhez közeledve annak a tusnádfürdői nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésnek egyik alapvetése kerül terítékre, ahol az egyik résztvevő Tánczos volt a határokon túli magyar szervezetek vezetőinek társaságában. Itt Semjén Zsolt egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a lehető legszorosabb együttműködés a szomszédos államokkal, így Romániával is. Ezért kérdez rá Kósa arra, akinek azonos a rangja a bukaresti kormányban, mint Semjéné az Orbán-kabinetben: lát-e esélyt, és ha igen mmagyar–román történelmi kiegyezésre?ekkorát erre a szorgalmazott .

A válasz ezúttal is sommás és mélyen igaz, benne egy őszinte és előremutató krédó ölt testet:

„Dolgozni kell rajta. A magyar kormány részéről mindig megvolt ez a nyitottság, a román kormány részéről volt, amikor megvolt a szándék, de nem volt elég többség hozzá, volt, amikor nagyon sokat kellett volna dolgozni érte. Az biztos, hogy mindig akkor volt a legjobb a román-magyar viszony, amikor az RMDSZ is kormányon volt. Mi most is ezen dolgozunk, hogy jó legyen a kétoldalú viszony és hogy jó legyen az erdélyi magyaroknak, mert ami jó az erdélyi magyaroknak, az jó egész Romániának.”

A zárszóban felvetettek szintén megkerülhetetlen témát érintenek. Itt arra kérdez rá Kósa, amit már a bevezetőben kiemeltem: nemcsak az RMDSZ volt sikeres a legutóbbi választásokon, hanem a román szélsőjobb is, amely megháromszorozta a mandátumai számát.

Tánczos úgy látja, ez a lehangoló eredmény elsősorban annak a két pártnak a kudarca is, amelyek összehozták a 9,3 százalékos deficitet is, és hiteltelenné váltak a román választók körében. Az, hogy a populista radikálisok eddigi legnagyobb sikerüket érték el, az nem feltétlenül a szélsőjobb vagy a magyarellenesség erősödése. Hanem inkább protest szavazat, elfordulás a régi nagy pártoktól.

Ezért is nem vészharangot kongat, hanem higgadtan ítélkezik: mivel a szociáldemokraták és a liberálisok veszítettek teret egyértelműen, a tőlük elfordulókat kell nekik visszanyerni. Hogy ez mennyiben sikerülhet a jövőben, arról is van határozott véleménye:

„Visszahozható, de nagyon nehéz folyamat lesz, rengeteg munkát kell beletennie mindkét pártnak. Most 40%-on mérik az AUR-t és a hozzá kapcsolódó mozgalmakat. Ez orvosolható még, és a mi érdekünk természetesen ez és az, hogy megerősödjenek azok a pártok, amelyekkel normális párbeszédet lehet folytatni.”