Tükröt állított a román labdarúgás elé Bölöni László

Fotó: AgerpresMaratoni hosszúságú sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját szerda délelőtt a Román Labdarúgó Szövetséggel (FRF) folytatott és megfeneklett tárgyalásokkal kapcsolatban Bölöni László.

„Mielőtt a saját ügyeimre térnénk, engedjék meg, hogy gratuláljak a válogatott új edzőjének, a nemzeti válogatott kispadján ülni különös megtiszteltetés és büszkeség” – kezdte szerda délelőtti sajtótájékoztatóját Bölöni László. Az erdélyi magyar szakember a bukaresti Crowne Plaza szálloda konferenciatermébe hívta össze az újságírókat, hogy ismertesse álláspontját a FRF-vel folytatott sikertelen tárgyalásokkal kapcsolatban.

Mint írtuk, a Román Labdarúgó Szövetség kedd délután Edward Iordănescut bízta meg két és fél évre a fociválogatott szövetségi kapitányi teendőivel.

„Az volt a tervem, hogy az európai nagyfociban való több évtizedes vándorlásom után a válogatott mezében zárom a karrieremet. Hogy ez miért nem sikerült?” – tette fel a számára megválaszolhatatlan kérdést Bölöni László. Mint fogalmazott, edzői karrierje során „sose ütköztem ennyi, számomra logikátlan, problémába” egy szerződésről való tárgyalás közben. Azt érezte az elmúlt hetekben, hogy ezek a kezdetben apróságoknak tűnő problémák egyre jobban zavarják, és miattuk képtelen lett volna teljes erőbedobással dolgozni.  

Három gond volt a szerződéssel

Bölöni szerint három fő oka volna a tárgyalások dugába dőlésének.

„Életemben nem írtam alá még olyan szerződést, amelynek nem pontosították a lejárati idejét. A profi fociban egy szerződés július 1-től következő év, évek június 30-ig tart. Az elém tett tervezetben kérdéses volt, hogy meddig is tartana a megbízatásom. Ez számomra elfogadhatatlan volt” – fogalmazott Bölöni László. Hozzátette: a szerződésben szerepelt ugyan egy 2024. júliusi dátum, amennyiben a válogatott kijut a 2024-es Eb-re, viszont az is állt benne, hogy ha a csapat a második helyen végez a csoportban, de elbukja a rájátszást, akkor a kontraktus már 2024 tavaszán felbontható. Ha a csapat el se jut a play-offig, akkor már 2023 szeptemberében, októberében lejárt volna. „Egyszerűen nem tudtam, hogy meddig írom alá” – mondta Bölöni.

Az első kapcsolatfelvételkor egyetértettek abban, hogy a 2024-es Európa-bajnokságra való kijutás lesz Bölöni célkitűzése. Utólag a FRF szeretett volna egy köztes célkitűzést is beiktatni a szerződésbe, nevezetesen a Nemzetek Ligájában való teljesítmény függvényében akár fel is bonthatták volna a szerződését. Bölöni László hozzátette, a tárgyalások során időről időre visszatérő köztes célkitűzés kérdése kételyeket ébresztett benne azzal kapcsolatban, hogy a FRF valóban szeretne-e vele egyezségre jutni.

Harmadik problémaként a szerződés anyagi oldalát említette. Bár a felvezetőben arról beszélt, hogy ellentétben a híresztelésekkel, nem voltak áthídalhatatlan nézeteltérések a tárgyalások során, és a megegyezés érdekében hajlandó volt 60 százalékot is engedni igényeiből, Bölöni László később „elvi szempontból” is visszatért a kérdésre.  Mint mondta, úgy érzi, hogy a nemzetközi fociban elért eredményei feljogosították volna arra, hogy igényei „közelebb legyenek ahhoz, amit Christoph Daum (a FRF évi 540 ezer eurót fizetett a német edzőnek – szerk. megj.) kapott, mint amit Mirel Rădoinak adtak (300 000 euró)”.

„Életemben nem voltak ilyen feszült, ilyen nehezen kibírható napjaim, mint ez a két hét, amit Marosvásárhelyen töltöttem. Mindvégig szerettem volna egyezségre jutni, szerintem ők (a FRF) is, de folyamatosan beleütköztünk ebbe a köztes célkitűzés ügybe” – avatta be az újságírókat a tárgyalások kulisszatitkaiba a 68 éves edző.

Folyamatosan falakba ütközött

Mint mondta, ő valójában arra szerette volna használni a Nemzetek Ligáját, hogy felkészítse a csapatot az Eb-selejtezőkre. Ezért kérte, hogy töröljék ezt a kitételt a szerződésből. Arra hivatkozva utasították el kérését, hogy nem tudnak, olyan edzőt a válogatott élén tartani, aki nem nyer, mert nekik „más célkitűzéseik vannak”.

„Mi az ördögért keresel meg engem, ha nem bízol bennem?” – tette fel eléggé indulatosan a költői kérdést Bölöni László. A nehézségek ellenére szeretett volna továbbra is megegyezni, ezért azt javasolta a FRF-nek, hogy hasonló jogokat kapjon ő is a szerződésben, nevezetesen azokon a dátumokon, amikor a szövetség felmondhatta a szerződést, ő is megtehesse. Ezt a kérését is elutasították. Erre újabb javaslattal állt elő, kössék a szerződést a Nemzetek Ligája idejére, majd mindkét fél kapjon egy pár nap gondolkodási időt, ami alatt eldöntheti, hogy akarja-e folytatni az együttműködést. „Két-három órára elfogadták a javaslatomat, aztán elutasították” – fejtette ki Bölöni László.

A szakember elmondta, a nizzai és bukaresti tárgyalásai során is azt érezte, hogy Răzvan Burleanu FRF-elnök valóban szeretné őt a válogatott élére, csakhogy ami utólag érkezett feléje szerződési feltételek formájában, nem fedték az erre vonatkozó a kijelentéseit. „Ha valóban engem akarsz, akkor hagyj dolgozni” – borult ki Bölöni.

Több javaslata is volt a másodedzői posztra

Az edző újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy kik lettek volna a segítői. Első javaslata Adrian Ursea volt, aki jelenleg a Nice másodedzőjeként dolgozik. „Bár nem értettünk mindenben egyet a beszélgetéseink során, szerettem a foci-filozófiáját. Nyugati közegből érkezett volna ő is, ugyanazokkal az elvárásokkal, mint én” – mondta Bölöni.

Ezt a javaslatát arra hivatkozva utasították el, hogy olyan valakit kellene válasszon, aki jobban ismeri a romániai labdarúgást. Elfogadta a FRF érvét, és két volt csapattársát, volt játékosát javasolta: Liviu Ciobotariut és Emil Săndoit. Egy harmadik gondolat is megfogalmazódott a fejében, nem zárta volna ki Adrian Mutut sem, akit játékosként nagyon sokra tart és szerinte eredményesen tudtak volna együtt dolgozni, felkészíthette volna arra, hogy később ő maga is a válogatott edzője lehessen.

Gyenge a felhozatal

Egy másik újságírói kérdés azt firtatta, hogy mennyire ismeri, mennyire bízott volna a beválogatható játékosokban. Bölöni kifejtette, a román válogatott a közelmúltban nagyon hullámzó teljesítményt mutatott, képes nagyon jól, és nagyon gyengén is játszani. „Nem merem azt állítani, hogy 100 százalékban ismerem a beválogatható játékosokat, de tisztában vagyok a román játékosok képességeivel és azzal, hogy mit kell tenni velük annak érdekében, hogy eredményes csapatot alkossanak” – mondta Bölöni.

Mint kifejtette, ismeri a „nyugati öltözők illatát”, tisztában van azzal, hogy milyen képességekkel kell, hogy rendelkeznie egy játékosnak ahhoz, hogy ott megragadjon. „Tudom, hogy mit kell mondani egy labdarúgónak ahhoz, hogy azt a képességét, ami valóban világszínvonalú, fejleszteni tudja”. Bölöni sajnálattal állapította meg, hogy jelenleg nincs egyetlen világszínvonalú játékosa sem a román labdarúgásnak, azt utolsók Cristi Chivu és Adi Mutu voltak. „Tévedek véletlenül? És azóta már eltelt 15 év” – vonta le a következtetést Bölöni László.

Odaszúrt a román foci megmondóemberének

Bölöni László nem hagyta ki a lehetőséget, hogy odaszúrjon a román labdarúgás megmondóembereként elhíresült Dumitru Dragomirnak, amikor egy újságírói kérdés azt feszegette, hogy nem csak ugródeszkaként használta-e a román válogatottat arra, hogy pénzesebb szerződéshez jusson. Az erdélyi szakember emlékeztetett, hogy Dragomirnak már voltak hasonló jóslatai, legutóbb épp akkor, amikor biztos tényként közölte, hogy Orbán Viktor parancsba adta neki, hogy vegye át a Sepsi OSK-t. „Akkor is belenézett a varázsgömbbe, és eltalálta” – ironizált Bölöni, aki felelőtlenségnek nevezte a hasonló kijelentéseket.

„Hogy fogalmazzunk közérthetően: ha nem akartam volna elvállalni a román válogatott edzői tisztségét, akkor ma nem ülnénk itt. És akkor jön valaki, és ehhez hasonló kijelentéseket tesz” – háborgott Bölöni László.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?