Régebben a legtöbb faluban volt legalább két-három csizmakészítő, és mindenik egy kicsit másképp dolgozott, így az emberek eldönthették, éppen melyik csizmadia munkája tetszett nekik a legjobban. Napjainkra azonban „nagyon kiment a divatból” a hagyományos csizma, a mesterség sem igazán vonzó, így alig maradt még valaki, aki hagyományos csizmát készít. Pali Marci széki csizmadia 30 éve tanulta a mesterséget, most már ő az egyik utolsó csizmadia, aki hagyományos csizmát állít elő Kolozs megyében, így készített már lábbelit a megye minden településére, sőt Erdély számos szegletéből is sokan őt keresik.

Fülöp Márton, akinek „rendes neve” Pali Marci, Széken született, és már fiatal korában elhatározta, hogy olyan mesterséget akar tanulni, amit télen is lehet csinálni, így esett a választás a csizmára. Be is iratkozott az inasiskolába, és három éven keresztül tanult a mesterétől, Szász Pista bácsitól, ami – mint mondja – nagyon kemény és nehéz időszak volt. „Nagyon örülök, hogy bevett inasnak, meg hogy kibírtam, mert nagyon katonás ember volt, és nehéz volt olyan fiatalon minden utasítását követni. Szerintem, ha most jönne egy inas hozzám, és úgy tanítanám, mint ahogy engem tanítottak, akkor megmondaná, ne parancsolgassak neki, és lehet, hogy két nap után otthagyná az egészet. De ha valaki szereti ezt csinálni és érdekli, akkor ki kell bírni és szót kell fogadni” – emlékezett vissza.

A széki csizma hátuljáról el lehet dönteni, hogy ki hordja

Pali Marci ugyanazzal a módszerrel készíti a csizmákat, mint amit 30 éve az inasiskolában tanult, azaz mindent kézzel készít, ő szabja ki, varrja össze, díszíti a csizmát, és a szárától a talpán található patkó beszegeléséig mindent ő végez, természetes anyagokból. A csizmában semmi műanyag nincs, sőt a talpához is még a hagyományos faszeget használja, amit már nagyon nehéz beszerezni.

A hagyományos széki női csizmának az a különlegessége, hogy a fekete csizma sarkán piros és zöld tulipán, illetve levelek vannak, míg a szárát egy élénkpiros csík díszíti. „Ha megy egy széki asszony vagy fiatal lány az utcán, és nem látod az arcát, a csizma hátából meg tudod mondani, hogy hány éves lehet. A hátán lévő tulipán ugyanis ha zöld és piros, akkor az negyven évnél fiatalabb, ha pedig csak zöld, annál idősebb. Régebb még olyat is csináltak, hogy egy nyolcast varrtak a csizmára, de azt már csak a nagyon időseknek. Ilyet ma már nem csinálunk, én is csak egyszer láttam ilyen csizmát” – mesélte Pali Marci.

A férfi csizmának is van dísze, de az diszkrétebb: a szárát egy bőrből megfont szegő díszíti, amit szintén kézzel készít, minden egyes fonás külön öltéssel van felvarrva, erős fonallal, hogy tartson. Amúgy, mint mondja, egy csizmát nagyjából öt munkanap alatt készít el, úgy, hogy egész nap dolgozik rajta.

Szabás, varrás, ványolás, hímzés, csiszolás

A széki csizma különlegessége, hogy két részből varrják össze, a szára és az orra ki van keményítve, a talpát patkó erősíti, és van egy úgynevezett rogyója, egy puha bőrrész, amit be kell tűrni a csizmába. Férfiaknál vasból, nőknél rézből készül a patkó, és persze itt is megvannak a különböző ízlésnek megfelelők: a fiatalabb nők magasabb patkót hordanak, míg az idősebbek a laposabbat választják.

A csizmakésztés a szabásnál kezdődik, a széki csizma borjúbőrből készül, ám az sem mindegy, hogy az állat melyik részéből: a bőrt alaposan át kell nézni, hogy a csizmának a feje és szára a bőrön hová kerül, hiszen a finomabb bőrből kell készüljön a rogyó. Pali Marci rajzolja és vágja ki a bőrt, majd következik a ványolás. Amikor ez is megvan, jön a hímzés, a női csizmára a tulipánok és levelek kerülnek. Egy csehszlovák géppel dolgozik, amit kézzel hajt, és azért szereti, mert így minden egyes öltést külön tud irányítani.

A bélés is fontos a széki csizmánál, ez ugyanis puha, de nagyon erős bőrből kell készüljön, hogy tartsa a lábat. A bőr közé két rend vásznat tesz, ezt csirizzel keményíti meg, és ezt egy hétig kell száradni hagyni. Ezután jön a talp, a csizma sarkába és az orrvédőre kerül csak vasszeg, a többihez faszeget használ, mint régen. A talp több részből áll, és van egy úgynevezett vendégtalp, ami védi a talp többi részét, és amikor ezt eljárják, akkor ki lehet cserélni, így a csizma akár ötven évet is eltarthat, még akkor is, ha mindennap használják. A legutolsó lépés a patkó felütése, majd utána lecsiszolja és beviaszozza a talp szélét, hogy így védje, és feketére színezze, hogy találjon a csizmával.

Régebb csizmában jártak mindenhova, még nyáron is, a nagy melegben

Pali Marci elmesélte azt is, hogy régebben mit is jelentett egy ilyen hagyományos széki csizma a viselőjének. Mint mondta, általában konfirmálással kezdte mindenki, akkor kapták meg az első párt a gyerekek, és amikor „sor alá vitték a fiúkat”, akkor is szoktak csizmát csináltatni, mert mindenki beöltözve ment „sor alá”. Egy másik esemény a házasság volt, a tehetősebbek arra is csináltattak új lábbelit, ám akinek nem futotta újra, és vigyázott a csizmájára, a konfirmálós csizmában ment férjhez vagy nősült.

„A legtöbb embernek három pár csizmája volt egész életében, de az elég is volt, nem kellett több, még azt se járta el teljesen. Régen mindenki ilyenben járt, ezért Széken is sok csizmadia volt. Nekem például van három lánytestvérem, és emlékszem, mennyit vittem a csizmájukat javíttatni, mert akkortájban rengeteg táncház volt, és öt bálban már el is táncolták a féltalpat” – mesélte.

Mint emlékezett, akkoriban mindenki csizmában járt, még az iskolába is, és nyáron is, a nagy melegben. Mint mondja, most általában templomban vagy lakodalmakban, ünnepségre veszik fel ezt, amikor felöltöznek népviseletbe. Manapság már csak vasárnap délelőtt lehet látni az asszonyokat ilyen csizmában és népviseletben, ahogy a templomba sietnek.