Erdély legjei – A táncházmozgalom

Negyvenöt éve indult a kolozsvári táncház, széki mintára, egy zeneiskolás osztály kezdeményezésére, onnan pedig lassan tovább terjedt Erdély többi nagyvárosába is. Azóta sok mindent éltek át a táncházasok, a kommunista időszakban mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék a működésüket, a 80-as években pedig a kivándorlási hullám miatt alig maradt zenész Erdélyben. A 90-es évek után indult újra a mozgalom nagyon nagy lelkesedéssel, és Erdély nagyvárosaiban még mindig működik a táncház, igaz, nem olyan gyakorisággal, mint az aranykorban. Könczei Csongor néprajzkutató mesél az erdélyi táncházmozgalomról.

Az első erdélyi táncház 1977 februárjában indult Kolozsváron, az azonban már kikopott a közösségi tudatból, hogy mi volt a pontos dátum, csak azt tudható, hogy február volt és egy csütörtöki nap. Csütörtök volt ugyanis a Kolozsváron szolgáló széki lányoknak a kimenőnapja, amikor mindig a kolozsvári posta háta mögötti parkban gyűltek össze és ott diskuráltak – ahogy ők mondták –, táncoltak meg énekeltek. A park mellett van ferences kolostor, ami akkor zeneiskolaként működött és az oda járó fiatal legények felfigyeltek erre a szabadtéri táncházra, és úgy döntöttek, Kolozsváron is táncházat akarnak alapítani. Belőlük szerveződött az első táncházzenekar, és a kolozsvári bábszínház próbaterme lett a helyszín, ahol a táncházakat elkezdték megszervezni.

„Az én édesapám, Könczei Ádám volt az, aki megszervezte az első táncházat, és oda gyűltek össze a zeneiskolás fiatalok, tulajdonképpen ez egy osztály volt, az akkori 11. B osztály. Melléjük szegődtek a széki fiatalok, és a széki lányoknak udvarló legények is, akik Kolozsváron dolgoztak, így gyűlt össze az első táncházas közösség” – magyarázta Könczei Csongor.

Mint mondja, bár Kolozsváron volt az első városi táncház, de ennek voltak előzményei, például hogy különböző ifjúsági zenekarok folk- vagy régizene fesztiválokon próbáltak visszatérni a gyökerekhez, és voltak olyan zenekarok, amelyek a folk felől közelítettek a népzene felé. A táncház viszont Kolozsvárról szivárgott át más városokba, így 1977 nyarán megalakult a Barozda zenekar Csíkszeredában, amelynek tagjai aztán szeptemberben megalapították a ottani táncházat, aztán később alakult Udvarhelyen is táncház, ott a Venyige Zenekar segítségével. Ezeknek az a kapcsolata Kolozsvárral, hogy mindkét zenekar tagjai a kolozsvári konzervatóriumban tanultak, és ott találkoztak először a táncházzal.

A kolozsvári táncház azért is a legfontosabb az erdélyi táncházak sorában a néprajzkutató szerint, mert minden onnan ered, például a vásárhelyi, a dési, a szamosújvári, de a nagyenyedi és a nagybányai táncházat is kolozsváriak alapították.Forrás: Könczei Csongor gyűjteménye

„A táncház mindenkié, ez volt az alap”

Könczei Csongor úgy vélte, Csoóri Sándor költőnek van egy mondása, amit a táncházas írásokban nagyon sokszor hangsúlyoznak, azaz hogy a néptáncnak két nagy pillanata volt: az egyik, amikor felment a színpadra, és a másik, amikor lejött a színpadról. A városi táncházaknak az alap ideológiája, mint mondja, tulajdonképpen pont ez volt, hogy ezt a hagyományos közösségi szórakozást visszavigye a közösségekbe. Tehát hogy ne színpadi produkció, ne műsor legyen a néptánc, ne passzív közönséggel és aktív előadóval, hanem szórakozási lehetőség legyen, ahol mindenki aktív, és ha bemegy valaki a táncházba, szívesen fogadják, attól függetlenül, hogy milyen szinten táncol vagy muzsikál.

Természetesen benne volt a hagyomány szeretete is, és az is, főleg Erdélyben, hogy a magyar fiatalok összegyűlhetnek, és ez a kisebbségi létnek fontos összejövetele lett, emiatt is kezdték aztán egy idő után üldözni és ellehetetleníteni a táncházat.

„A nyitottság, és hogy a táncház mindenkié, ez volt az alap. Akárki bejöhetett, legyen az falusi származású fiatal, munkás fiatal, értelmiségi, diák, egyetemista, fiatal, idős, mindegy volt. Ez a régi táncházakra mindenhol jellemző volt. Sajnos '90 után következett be egy elbizonytalanodás, és professzionalizálódás, és ennek az volt a hozadéka, hogy olyan emberek kezdtek táncházba járni, vagy táncházzal foglalkozni, akik ebből akartak megélni” – mesélte a néprajzkutató.

Hozzátette: a régi táncházak nonprofit, civil kezdeményezések voltak, mindenki lelkesedésből csinálta őket, maximum annyit gyűjtöttek össze, hogy, ahogy mondani szokták, a sörpénz meglegyen, vagy tudják kifizetni a termet. A mai világban pedig már ott tartunk, hogy kell fizetni az intézménynek, aki a termet biztosítja, ki kell fizetni az oktatót, a zenekart és kell bevétel is legyen. Emiatt pedig „nem biztos, hogy ugyanazok az eszmék vannak előtérben”, amelyek régebben voltak.Forrás: Könczei Csongor gyűjteménye

Megfélemlítést, besúgókat használtak ellenük

Könczei Csongor azt is kutatta, hogy milyen volt a táncház a kommunista diktatúra alatt, hogyan működött és miképpen próbálták ellehetetleníteni, amikor rájöttek, hogy mit csinálnak a kolozsvári magyar fiatalok. Mint mondja, az akkori államhatalom a táncház megalakulásának első félévében még nem szerzett tudomást a mozgalomról, de aztán hamar észbe kaptak, és elkezdték megfigyelni a táncházasokat. Mindig keresték, hogy ki a szervező, vagy ki a vezér, pedig a táncházban ilyen nem volt, mivel úgy van kitalálva, hogy bár vannak hangadók, de „főnök” nincs. Emiatt aztán egy idő után úgy döntöttek, hogy ellehetetlenítik, ami úgy zajlott, hogy a megfélemlítés eszközeihez folyamodtak, és sajnos egy idő után besúgókat építettek be a táncházasok közé, magyarázta Könczei Csongor.

A 80-as évek végén nagyon sokan kivándoroltak Magyarországra vagy Nyugat-Európába, alig maradtak zenészek Erdélyben, és emiatt is visszaszorult a táncház a házibulik vagy kirándulások sorába, és majd csak 1990 után indulhatott újra. Az újrakezdés szerencsére elég jól sikerült, ami egyrészt a hatalmas lelkesedésnek köszönhető, ami a 90-es években volt, másrészt jött egy tudatosabb folyamat is, meg a magyarországi segítség és minták is segítettek.

„A nyári táborok nagyon sokat segítettek ebben. Már 1991-től elkezdődött ezeknek a tánctáboroknak a megszervezése, és a pandémia előtt nyaranta 15–20 ilyen tábor is volt Erdélyben. Az erdélyi magyar néptáncmozgalom fokozatosan erősödött, hivatásos együttesek alakultak. Én azt mondom, hogy a városi táncházak mozgalma az erdélyi magyarságnak az elmúlt évtizedekben az egyik legfontosabb kulturális és társadalmi mozgalma volt” – mondta a néprajzkutató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?