A kolozsvári Művész mozi jótékonysági vetítéseket szervez az ukrajnai háború áldozatainak

Az ukrajnai háború áldozatainak támogatására és a szolidaritás jeleként két jótékonysági vetítést szervez hétvégén a kolozsvári Művész mozi (Arta). A műsorra tűzött dokumentumfilmek ukrajnai élethelyzeteket mutatnak be.

Szombaton, március 19-én este hattól a The Babushkas of Chernobyl című 2015-ben készült, 70 perces amerikai dokumentumfilmet tűzik műsorra, román és angol felirattal. Anne Bogart és Holly Morris alkotása azt a mintegy 100 nőt mutatja be, akik minden hatósági ajánlás ellenére továbbra is a csernobili radioaktív zónában maradtak. A film annak járt utána, hogy miért maradtak egy lakhatatlannak nyilvánított területen, hogyan boldogultak a külvilágtól elszigetelve, miközben szomszédaik sorra távoztak, férjeik meghaltak, hogyan érintette őket a sugárzás az elmúlt 20 évben.The Babushkas of Chernobyl

Vasárnap, március 20-án este nyolctól a The Train: Kyiv – War című 2020-as, 71 perces ukrán dokumentumfilmet tűzték műsorra, Kornej Gricsjuk alkotását, amelyet angol felirattal vetítenek. A film egy vonat beszélgető, vitázó, veszekedő utasait mutatja be. A vonat Kijev és a 12 órányi útra levő kelet-ukrajnai Kosztyantynivka városa között közlekedik, amely az utolsó település a háború frontvonala előtt. Az utasok politikai véleménye, társadalmi státusza, hite változó, egy dolog azonban közös bennük: mindannyian békére vágynak.The Train: Kyiv – War Az egyetlen ukrán streaming-szolgáltatás, a www.takflix.com és a romániai UrbanEye Film Festival közreműködésével megszervezett vetítésen adomány ellenében lehet részt venni, a minimális ajánlott összeg 20 RON. Az összegyűlt összeget teljes egészében az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére fordítják a MitOst szervezet közvetítésével.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?