„Kolozsvárt öt felekezet van s csak egy közös temető. Ha a vallás a legnagyobb szellem gyümölcse s a vallásosságnak a türelem a legmagasztosabb hazája, akkor bizonyára sohasem láttam figyelemreméltóbb helyet Kolozsvárnál” – írta Széchenyi István 1821-ben, a kincses városba látogatásakor. A temetőben ma is felekezettől függetlenül bárki helyet kaphat, ám korábbi kertjellegét mára már elvesztette. Kolozsvár ikonikus jelképét Sípos Dáviddal, a Házsongárd Alapítvány titkárával jártuk végig, aki számos problémára rávilágított, és megoldásokkal is szolgált a műemlékhely megmentésére. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

Sípos Dávid a túra elején elmondta, Házsongárdot három jellegzetessége teszi különlegessé: Európa egyik legrégebbi temetője, amelyik az alapítása óta a mai napig működik, már a megnyitáskor sem volt felekezeti elkülönülés a sírkertben, ami óriási reform volt abban a korban, illetve rengeteg jeles történelmi személyiség örök nyugvóhelye, így „Kolozsvár élete leolvasható a sírkövekről”.

Kapcsolódó

Erdély legjei – Kolozs megye: a türei bujkakészítés

„Színes, de nem tarka, virít, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló” – így jellemezte Kós Károly a kalotaszegi népviseletet.

Erdély legjei Kolozs megye

A temető megnyitásának pontos dátuma 1585. május 11-e, ekkor határozták el a városi tanácsban, hogy a várfalakon kívül lévő dinnyeföldön egy kis részt elkerítenek köztemető létrehozása céljából. Pestisjárvány pusztított ekkor Kolozsváron, így az addigi temetők mind megteltek halottal, és közegészségügyi szempontokból nézve is biztonságosabb volt a várfalon túlra vinni az elhunytakat.

Sípos Dávid tájékoztatása szerint nyilván az elején nem ment minden zökkenőmentesen, mivel főleg a módosabb kolozsvári főurak ragaszkodtak a várfalakon belüli templomhoz és temetőhöz, ám szép lassan kénytelenek voltak hozzászokni az új helyzethez, és így mára már több száz év után a Házsongárd Kolozsvár egyik legikonikusabb jelképévé vált. A temető jelenleg 34 hektáron fekszik. Az alapításkor ennél sokkal kisebb volt, de az évszázadok során fokozatosan kapcsolódtak hozzá más részek: a kerteknek nevezett parcella, a lutheránus temetőrész, majd az új temetőrészt.

„Mindig csak tűzoltásokra van lehetőség”

Túránkat Joannes Fabritius de Gladys ezredes „denevérszárnyas” sírkövénél kezdtük, aki 1739-ben adományozta a lutheránus temetőkert területét a városnak. Ez Sípos Dávid szerint egy kis védett szigetnek számít a Házsongárdban, ahová sok felszámolt sírkövet menekítettek át, például Merza Gyula sírkövét is, miután sírját feldúlták, széthordták.

A lutheránus temetőrészben kapott helyet a temető legrégebbi kincse is: Felten Waida 1599-es sírköve, amit a 70-es években két történész egyetemista talált meg. Voltak ennél régebbi sírkövek is a Házsongárdban, amiket feljegyzésekből ismertek, de ezek mára már eltűntek.

„Ha egy kicsit odafigyelne az önkormányzat arra, hogy műemlékhelyen vagyunk, még előkerülhetnének ilyen értékes sírkövek. Ha sírásáskor mindig ott lenne egy műemlékvédő szakember, aki felügyelné a munkálatokat, akkor nem törne össze annyi sírkő, és nem öntenék be a betonba az értékes darabokat” – hangsúlyozta Sípos Dávid, hozzátéve, hogy emiatt sajnos nagyon sok régi kő veszett el, amit meg lehetett volna menteni.

A Házsongárd Alapítvány titkára ugyanakkor pozitív fejleményről is beszámolt, ugyanis tavaly sikerült felújítaniuk a lutheránus temetőrészben a Berde-kriptát, a kolozsvári egyetem első rektorának a kriptáját. Mint fogalmazott, szinte minden kriptát feltörtek valamikor a temetőben, és a Berde-kriptának is hasonló sorsa volt, ám sikerült kívül és belül is szépen helyreállítani. Jelenleg a Mikó-kriptának a restaurálásával foglalkoznak, ezt tavaly kezdték el, és idén folytatják a külső restaurálást.

„Mindig csak tűzoltásokra van lehetőség, mindig akad valami, ami majdnem összedől, és azzal kell előbb foglalkozni, úgyhogy a szépségflastromokra sokkal nehezebben kerül idő. Éppen négy kripta helyreállításának zajlik az engedélyeztetési folyamata, ám sajnos ez is elég lassan halad” – magyarázta Sípos.  

Jósika Miklós nem a Jósika-kriptában nyugszik

A Házsongárdban mindennek megvan a maga helye. A lutheránus temetőrészt elhagyva, felfelé haladva a kerteknek nevezett rész következik, ahol a főúri vagy jeles kolozsvári családoknak, a kereskedőknek fenntartott sírok vannak. Idegenvezetőnkkel megnéztük a Jósika-kriptát, amelyet Jósika Miklós emlékére emeltek.

A híres író Drezdában halt meg, a földi maradványait pedig születése centenáriumán hozták haza. Jósika nem a kriptában van eltemetve, és sokáig találgatták a kolozsváriak, hogy mi ennek az oka. Sípos Dávid szerint a magyarázat az, hogy a kripta a kert hátában van, és a népszerű író nyughelyét nem akarták elrejteni az emberek elől, így sokkal közelebb temették az úthoz, hogy könnyen megtalálja bárki, aki bemegy a temetőbe.

A kriptában vannak eltemetve az író közelebbi és távolabbi rokonai, ám ott nyugszik a legnevesebb Jósikákon kívül több Bornemissza vagy Bethlen is, és egy nagyon híres személy, Bethlen Józsefné Sisányi Erzsébet is. Ő gróf Leiningen-Westerburg Károlynak, az aradi 13 vértanúk egyikének özvegye. A kripta a család jóvoltából jelenleg „menedékhellyé változott”, mivel a restaurátorok ott tudják tartani a szerszámaikat, a sírkövekről származó kőtöredékeket, amelyek arra várnak, hogy felújítva visszakerüljenek a helyükre.

A Bánffy-kripta megmenekített sírköveknek ad otthont

A Jósika-kripta után a Bánffy-kripta következett, amely szintén egy „kis sziget” a Házsongárdban, és menedékhelyként szolgál az évek során az alapítvány által összegyűjtött sírköveknek. „Talán ez a legnagyobb kriptakertje a temetőnek, Bánffy Miklós a református egyházra hagyta a végrendeletében, de mire ezt érvényesítették volna, addigra már államosították, így jelenleg a református egyház bérli a saját területét” – kezdte a bemutatást Sípos Dávid. Mint fogalmazott, itt volt a legnagyobb és leghosszabban tartó munkája az alapítványnak, külső és belső restaurálást is végeztek, és ennek során egy kőtárat is berendeztek a kripta kertjében, ahová az évek során megmenekített sírköveket sorakoztatták fel. A túravezető megjegyezte, Bánffy Miklós valószínűleg örülne, hogy ilyen módon hasznosul a kert.

A kriptában temették el Bánffy Miklós édesapját és nagyapját, majd a híres írót is. Az akkori temetkezési szokás szerint egy fémkoporsóban temették el a halottat, amit egy fakoporsó véd, így szabadtéren is lehet tárolni. Sípos Dávid a régi főúri temetkezési szokásokról is mesélt, amelyek nagyon hosszan tartottak, megörtént, hogy a halálozás és temetés között akár három hónap is eltelt. Ennek az volt az oka, hogy a temetés egy társadalmi esemény is volt egyben, ki kellett küldeni az értesítést a széles rokonságnak, és sok ideig tartott, amíg akár az ország másik feléből odaértek a hozzátartozók az akkori közlekedési viszonyok között.

„Több száz éves történelem sűrűsödik össze néhány hektárban”

Sípos Dávid szerint nagyon fontos, hogy a temetőben megőrizzék a változatosságot, és ez a sírköveken mutatkozik meg, hiszen ha mindent lecserélnek egyforma beton sírkőre, akkor szerinte nem lesz, amit mutatni az utókornak.

„Több száz éves történelem sűrűsödik össze néhány hektárban. A sírkövekről leolvasható a történelem, a művészettörténet, hogy milyen mesterek dolgoztak, mi volt a kor divatja, a helyesírás, a megrendelők köre, hogy milyen igényekkel rendelkeztek. Egy városnak az egész élete leolvasható a különböző sírkövekről” – hangsúlyozta az alapítvány titkára. Szerinte, ha a temető uniformizálódása folytatódik, azt is le fogják maj olvasni száz év múlva, hogy "a mi korunk egy nagyon unalmas kor volt".

Mint fogalmazott, a hosszútávú megoldás az lenne, ha lezárnák a temető régi részét, illetve ha bevezetnék, hogy csak végrendeletteé lehet örökölni sírhelyeket, mivel akkor nem történne meg az, hogy a régi, több száz éves sírhelyek helyére betonsírok kerülnek. Emellett szerinte fontos lenne visszaállítani a temető parkos kinézetét is, fákat kellene ültetni, hiszen a Házsongárd régebb temetőkertként szolgált, bár mint fogalmazott, ez egyelőre csak utópia.