„Színes, de nem tarka, virít, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló” – így jellemezte Kós Károly a kalotaszegi népviseletet, és Bálint Tibor türei szabómester, bujkakészítő is ugyanezt gondolja. Szerinte a bujkakészítésben fontos, hogy a két élénk alapszín, a piros és a zöld „kellemes összképet” teremtsen együtt, kiegyensúlyozzák egymást. Harmincöt éve foglalkozik ezzel a mesterséggel, készített már bujkát Dél-Amerikától kezdve Európa számos országán át Kalotaszeg majdnem minden falujáig, ám elmondása szerint mindig a „szíve csücske” marad Kalotaszeg, és ha onnan rendelnek bujkát, azt mindig elsőnek készíti el. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

Bálint Tibor kis türei műhelyében fogadott minket, ahol feleségével együtt készítik a bujkát. Ő kiszabja, összevarrja, a párja általában díszíti, bár ez a munka néha felcserélődik.  Száz éves, lábbal hajtható varrógéppel dolgozik, mivel szerinte az elektromossal nem lehet ugyanúgy varrni. Jelenleg egy tánccsoportnak készít bujkát, de bemutatott nekünk számos, már elkészült darabot is, volt, amit konfirmálásra, volt, amit egy erdésznek szánt. Általában a hagyományos mintákat használja, mert szerinte ezek megőrzése a cél, de nem fél újításokat sem kipróbálni. Az erdész bujkáján például a hagyományos tulipánmotívum helyett erdészcsillagot használt, és így is gyönyörű lett a ruhadarab.

Kapcsolódó

Erdély legjei – Kolozs megye: a kalotaszegi fafaragás (VIDEÓ)

Első állomásként Bánffyhunyadon Kudor Istvánt látogattuk meg, aki elkalauzolt a kalotaszegi fafaragás világába, mesélt a mesterség múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Erdély legjei

Bálint Tibor elmondta, náluk a családban nem volt hagyománya a bujkakészítésnek, az ő első bujkáját 17 évesen kapta, édesanyja készítette egy egész télen át, ugyanazzal a géppel, amivel most ő is varr. Ezt nagyon büszkén viselte, és mivel nagyon szerette a népművészetet, népviseletet, néptáncot, miután kitanulta a szabómesterséget, úgy döntött, hogy maga is belevág a bujkakészítésbe. Nem nagyon volt kitől ellesnie a fortélyait, így valakitől kért egy bujkát, arról rajzolt szabásmintát, és autodidakta módon készítette el az első darabját, akárcsak édesanyja.

Régen a bánffyhunyadi bujkavarró műhelyekben tanulták a mesterséget

Bálint Tibor szerint a bujka évszázadokkal ezelőtt feltételezhetően nem így nézett ki, mivel akkor nem varrógéppel díszítették. A varrógépek megjelenése előtt teljesen kézzel készítették a ruhadarabot. Az 1800-as évek második felében jelent meg Kalotaszegen a varrógép, akkor Bánffyhunyadon jöttek létre először bujkavarró műhelyek, és nagyon sok kalotaszegi faluból jártak oda lányok/asszonyok, esetleg fiatalemberek megtanulni a bujkavarrás művészetét, majd visszakerülve a családjukhoz, ki-ki a maga falujába, otthon próbálták folytatni ezt. Akkor alakult ki az a fajta mintázat, amit most használnak, és amellett minden mester saját elképzelése szerint tett az alapmintához. A hagyományos minta az öt tulipános, más motívumok nem nagyon voltak az eredeti bujkán.

Minden faluban kicsit más a bujka, van ahol díszesebb, van, ahol egyszerűbb. A bogártelki bujka a legdíszesebb, számos fehér és sárga cifrázással, a nádasmenti falvakban szintén díszes, Felszegen visszafogottabb, ott már a kék posztót csak feketével varrják ki. Alszegen megint kicsit egyszerűbb, nem olyan díszes, mint a Nádas mentén. Bálint Tibornak ezeket mind meg kellett tanulnia, mivel sokan mentek hozzá azzal a kéréssel, hogy készítse el egy-egy falu hagyományos viseletét.

A bujka régebben sem volt mindennapos viselet, inkább ünnepi eseményekre, templomba vették fel, a legények ebben jártak locsolkodni vagy kántálni. Ma is ugyanúgy templomba, ünnepekkor veszik fel, bár már egyre kevesebben. A módosabb embereknek akár több bujkájuk is volt, bár ez ritkaságszáma ment, inkább az volt a jellemző, hogy a legelső bujkáját konfirmációkor kapta a legény – ez a mai napig is így van –, és olyan 40-50 évesen készíttetett magának még egyet, amely már mindenképpen sötétebb színű volt, kevesebb dísszel.

Általában a bujkákat addig hordták, amíg el nem szakadtak, akár egy életen keresztül is. A bujkakészítő szerint most a táncházmozgalomnak köszönhetően ismét nagyobb az igény rá az előadások miatt, és ennek nagyon örvendenek. Általában egy bujka megvarrása egy hetet vesz igénybe, hétfőn elkezdik a feleségével, és hétvégére meg is van. Persze amellett más dolgokat is végeznek, így nem lehet pontosan kiszámolni, hogy mennyi időbe kerül egy-egy darab elkészítése.  

Hogyan készül a bujka?

A kalotaszegi bujka mindenképpen gyapjúposztóból készül, a hagyományos sötétkék pirossal és zölddel kivarrva, vagy fekete, zölddel varrva. A fő díszítő motívuma a tulipán, ez dominál a leginkább, de díszítőelemként használják a csiszolt üveggyöngyöt (bujkagyöngyöt vagy pitykét), és egyes falvakban fehérrel vagy sárgával cifrázzák mindezt. A női bujkán 1000-1200 darab, a férfin 60-70 darab ilyen gyöngy van, amelyeket Bálint Tibor szerint már száz éve nem gyártanak. Ő nagyon régi darabokat használ, régi, molyette bujkákat vásárol meg, és ezeknek használja fel a gyöngyeit.

Az elkészítés az úgynevezett kijegyezéssel kezdődik, amikor megrajzolják a szélmintát és a két zsebalját. Ceruzával vagy szappannal kirajzolják a mintákat, majd kezdődhet ezeknek a kivarrása. Bálint Tibor még lábbal hajtja a varrógépet, mivel „lépésre kell varrni”, szerinte másképpen nem jön ki szépen a minta. Nagyon gyorsan varr, egy perc alatt készen is van 3-4 tulipánnal, a kamera is alig tudja követni. A motívumok kivarrása után a végeket át kell húzni az anyag fonákjára, a szálak pedig a vasalástól odatapadnak a posztóra.

Ezután következik a cifrázás, kilehet díszíteni a bujkát fehérrel vagy sárgával. Manapság inkább jelmezekhez használják a fehéret, hogy látványosabb legyen. Ha ki van „fehérezve”, akkor kerülnek rá a csiszolt bujkagyöngyök, utána pedig a zsebek következnek. Ha már össze van állítva a bujka, a zsebek, a gallér, a bélés, minden kész van, akkor jönnek a gomblyukak. Ezeket is kézzel díszítik, végül pedig az egész bujka összevarrása következik.

Megvalósítja saját elképzeléseit, de igyekszik a hagyományt is továbbvinni

Bálint Tibor elmondta, hogy az elején inkább hagyományosabb bujkákat készített, most már viszont „tesz-vesz mintákat”, megvalósítja saját ötleteit, elképzeléseit is, de közben törekszik arra, hogy megtartsa a hagyományos összképet is. Bujkát általában nem készítenek zöld posztóból, de amikor egy erdész megkereste ezzel a felkéréssel, szívesen elvállalta, és a hagyományos tulipánminta helyett két erdészcsillag került a zsebek fölé.

További saját „találmánya”, hogy az évek során a T szabású bujkát inkább kabátszabásúra változtatta meg, mivel az sokkal kényelmesebb. Szerinte fontos, hogy ha valaki felveszi a bujkát, akkor érezze benne jól magát, és szeresse viselni. „Sok-sok türelemmel, odaadással végezzük ezt a munkát, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy adódott nekem ez a lehetőség, hogy ezt csinálhassam. Ezt nem a londoni, párizsi divatházakban csinálják, hanem Kalotaszegen, egy kis műhelyben, és ezért olyan különlegesek. Mindig a szívem csücske marad Kalotaszeg, és ha van egy kalotaszegi megrendelésem, mindig azt készítem el elsőnek, mivel az a célom, hogy itt vigyem tovább ezt a hagyományt, itt viseljék a legtöbben” – jelentette ki a szabómester.