Hatodik éve fejezték be a kolozsvári Farkas utcai református templom felújítását, amin több száz ember dolgozott. A templom több mint fél évezredes múltra tekint vissza, ami alatt többször gazdát cserélt, beomlott a mennyezete. Weisz Attila művészettörténész szerint az új gazdái mindig megpróbálták eltüntetni az épület előző kinézetét, ám még így is sikerült sok érdekességre bukkanni a felújítás alatt. A szakember a templom történetét és a művészettörténeti kutatások eredményeit ismertette a Maszol csapatának. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

A Farkas utcai református templom Erdély egyik legnagyobb méretű késő gótikus épülete, amely eredetileg az obszerváns ferencesek kolozsvári kolostorának részeként épült, Hunyadi Mátyás király kezdeményezésére. Mátyás király már nem érhette meg a templom felépülését, és halála után utódja, II. Jagelló Ulászló folytatta a munkálatokat, amelyeket évente 300 forintnyi sóadománnyal támogatott. 1534-re már a kolostor a legnépesebb ferences közösség otthona volt a Magyar Királyság területén.

A reformáció után a protestáns városvezetés elűzte a ferenceseket

A templom története nagyon eseménydús, 1556-ban cserélt első alkalommal gazdát, amikor a protestáns városvezetés elűzte a ferenceseket, így a telek és az épületek a város tulajdonába került. Később Báthory István fejedelem nyomására a város átengedte a jezsuitáknak, és kollégiumalapítás kezdődött. Weisz Attila szerint a katolikus uralkodó a jezsuitákat valláspolitikai céljainak elérésére helyezte el, akik ideiglenes oltárt állítottak fel, és a berendezés darabjait is megpróbálták visszaszerezni.

„A fejedelem a rend számára oktatói tevékenységet is kezdeményezett. Ennek kapcsán szeretett volna egy jezsuita rendi főiskolát (szemináriumot) alapítani, aminek az alsó tagozatai biztos, hogy beindultak, épületekkel is rendelkeztek, ám a rendi főiskola nagy valószínűséggel már nem készült el” – mondta el a művészettörténész, hozzátéve, hogy ha az elkészül, Erdély egyik legfontosabb reneszánsz iskolája lett volna.

1588-ban a politikai helyzet miatt a városlakók elűzték a jezsuitákat, akik 1595-ben tértek vissza újra, ám ez „még drámaibb eseményeknek az elindítója lett”. Ekkor zajlik a 15 éves háború, amely során Kolozsvár unitárius polgársága elkergetette az ott állomásozó királyi német helyőrséget, és a feltüzelt polgárság ekkor a templomot is feldúlta, elűzve ismét a jezsuitákat. Ennek következtében omlott be a templomhajó boltozata, és a kolostorból csak romok maradtak, a köveket pedig elkezdték elhordani építkezés céljából a városlakók. Weisz Attila szerint, ha nincsen Bethlen Gábor fejedelem, akkor valószínűleg elhordták volna a teljes épület.

I. Rákóczi György uralkodása idején kapta meg mai kinézetét a templom belső tere

A templomot 1622-ben a református közösség kapta meg, és I. Rákóczi György volt az, aki úgy gondolta, hogy a helyszínen egy református templomot kell létrehozni, ami később Erdély-szerte mintájává vált a református templomoknak. „Nagyszabású munkálatok kezdődtek, akkor épült meg a templom mai belső tere, a szószéke és boltozata” – magyarázta. Ez a szószéktípus később elterjed Erdélyben, és a 18. század végéig a református szószékek mintája maradt.

A nagy fesztáv miatt a boltozatot a kolozsvári mesterek nem tudtak megépíteni, így a Baltikumból hívat mestereket Rákóczi. Azt a boltozatot, ami ma is látható, végül egy német kőműves készítette el. Weisz Attila szerint a külföldi szakember figyelt arra, hogy a boltozat úgy épüljön, hogy megmaradjon a templom építészeti egysége, ami így igazán értékessé teszi.

A templom a XX. században két lényegesebb helyreállításon esett át. 1911-ben építették a nyugati karzatot, ahol helyet kapott a XVIII. századi orgona. Ezt a neves pécsi orgonaépítő cég, az Angster és Fiai bővített hangversenyorgonává. Emellett újrafaragták a szentélyből a toronyba tartó bejárat csúcsíves keretét. Az 1930-as években Debreczeni László és Kós Károly a templom nyugati homlokzatának oromzatát javították, 1941-ben pedig újravakolták a templombelsőt, és elhelyezték a templomban a két Apafi fejedelem és feleségük hamvait.

A kerengő, a csonkatorony és a falképek

Mára az 1490-ben elkezdett obszerváns kolostor kerengőjének csupán az erősen átépített, északi szárnya maradt meg, ebben a református egyházkerület levéltára működött. A helyreállítás kapcsán jutottak arra, hogy a levéltárat elköltözessék egy „méltóbb helyre”, így a kerengőt most kiállítótérként használják. Jelenleg Kós András hagyatékából származó szobrok és 19. század végi iskolai gipszöntvények kaptak helyet benne.

A kerengőben található meg az a reneszánsz kapuzat is, ami a feltételezések szerint Kolozsvár egyik első reneszánsz kerete. Weisz Attila szerint, ha beigazolódna, hogy a keret egyidős a templommal, az felborítaná az erdélyi és a kolozsvári reneszánsz érvényben levő kronológiáját, hiszen egy évtizeddel korábbi lenne, mint az eddig ismert első, biztosan keltezhető kolozsvári reneszánsz ajtókeret. A kereten számos bekarcolás található, ezek közül több valószínűleg a kollégiumi gyerekek műve.

A kerengő végét ellátták egy emelettel, ami bejutást biztosít a csonkatoronyba, amely az eredeti obszerváns kolostorkompozíciónak a talán a legtöbb átalakításon átesett eleme. Ebben rendezték be a kollégium könyvtárát, így ezt a helyet használták a legtöbbet a diákok. „A termet funkciójához illő falképekkel is ellátták, amelyeken különféle latin idézetek olvashatók. Töredékessége ellenére a falfestés igen becses, hiszen mindeddig ez az egyetlen létező Rákóczi-kori falképünk Kolozsváron, és ebből a korszakból Erdély-szerte is ritkák a hasonló emlékek” – részletezte a művészettörténész.

Művészettörténeti szempontból sok érdekesség található a templomban

Weisz Attila Farkas utcai a méreteit és a megoldásainak az igényességét tekintve az egyik legfontosabb, későgótikus stílusban megépült templom. Emellett a templomszentély stallumai is igen értékesek. Ezek határozzák meg az épületnek és szentélynek a belső képét. Az épület legnagyobb méretű helyreállításakor készültek, I. és II. Rákóczi György fejedelem idején, az uralkodók megrendelésére. Ezek azért nagyon fontosak, mivel ennek az időszaknak az erdélyi bútorművességéről nagyon keveset tudni, tárgyi emlékek nagyon kis számban maradtak fenn, de a stallumok alapján el lehet képzelni, hogy milyen lehetett az a pompa, ami körülvette az erdélyi főurakat, fejedelmeket.

Szintén feltűnő látvány és művészettörténeti érdekesség a templomban található gazdag címerkollekció. Ezek halotti címerek, a korabeli nemesi reprezentáció eszközei. A nemesi temetkezésekkor szokás volt olyan címertáblákat készíteni, amiket majd a halottal temettek el, ezeket kiaggatták a templomban is, ahol a temetkezés zajlott, sőt egyszerűbb verziójukat el is küldték rokonoknak, ismerősöknek, egyféle meghívó gyanánt a szertartásra. Mivel a Farkas utcai templomban számos fontos nemesi család tagja nyugszik, a falra sok címer került, később pedig divat lett az is, hogy olyanok is küldtek címert a templomnak, akik nem is ott temetkeztek, hiszen „megtiszteltetés volt” oda kiállítani.

„Mindegyik korszak a legminőségibb nyomát hagyta rajta”

Weisz Attilát arról kérdeztük, milyen érzés visszatérni a templomba hat évvel a felújítás után. Mint fogalmazott, sokszor felidézi az akkor átélt élményeket, és újra maga előtt látja az állványerdőket. „Az ember fel tud jutni a templom olyan részeihez, ahova másképp nem lenne lehetőség, és közelről meg tudja figyelni a részleteket. A felfedezés öröme semmihez nem hasonlítható, jobban megérted az épületet. Bár számtalan művészettörténész elemezte már a templomot, mindig lehet újat találni” – jelentette ki.

A művészettörténész szerint az épületnek önmagában az építészettörténeti, művészettörténeti, esztétikai értéke is jelentős. Különlegesen értékes, mivel a templomot alakító korszakok szinte mindegyik a legminőségibb nyomát hagyta rajta. „A Mátyás-kori késő gótika, a bomladozó reneszánsz legjobb elemeit látjuk, a legpompásabb, legnagyobb méretében, és ez avatja megkerülhetetlen emlékké a templomot” – mondta a szakember.