Méra a „Cifra Kalotaszeg” kis települése, ahol már 1890-ben elkezdtek bivalyokkal gazdálkodni, hiszen rájöttek: sokkal jobban megéri ezeket az állatokat tartani, mint bármelyik másikat. A mérai ember számára a bivaly jelentette az életet, a legfontosabb jövedelemforrása a bivalytej volt, és ha pénzhez jutottak a község lakói, az első dolguk az volt, hogy újabb bivalyt vásároltak – mondta stábunknak Varga György, a Kankalin Egyesület elnöke. Gyuri bácsinak már a dédapja is tartott bivalyt, így őt már egészen kiskora óta különleges viszony fűzi a tiszteletet parancsoló állathoz. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

A mérai bivalymúzeumot 2009-ben hozta létre a helyi Kankalin Egyesület. A megnyitó előtti három évben hozták rendbe a múzeumnak otthont adó épületet és gyűjtötték össze a kellékeket is a faluból, amelyeket aztán kiállítottak. Nagyon sokan Mérát a „bivalytenyésztés hazájának” tekintették, és innen jött az egyesület ötlete, hogy őrizzék meg a több mint 100 éves hagyományt, és legyen ez a múzeum „főhajtás is az elődök előtt”, akik az állattenyésztés nehezebb változatát, a bivalytenyésztést választották.

A múzeumba belépve a bivalytenyésztés minden fontos kellékét megtaláljuk, és Gyuri bácsi szépen sorjában mindent el is mesél róluk. Van legalább száz, különböző méretű kolomp, eke, járom- és fejőedény-gyűjtemény és fölözőgép is, emellett még sok régi és újabb fénykép, amelyek a bivalytenyésztés egyes mozzanatait mutatják be. A legrégebbi tárgy egy 1880-ból származó faeke, amelynek vas szerkezetén egy, az életet szimbolizáló rajzolat is megtalálható.

A mérai bivalytenyésztés három „úttörője”

Varga György azt is elárulta nekünk, hogyan kerültek a bivalyok Mérába. Mint felidézte, a 19. század végén három helyi gazda rájött arra, hogy jobb ezt az állatot tartani, mint tehenet, mivel látták a gyalui uradalomban, hogy két bivallyal nagyon nagy rakományt lehet szállítani, könnyebben szántanak, és még finomabb tejet is adnak. Ezért döntöttek úgy, hogy behozzák a faluba az első bivalyokat.

Ez a három gazda Simon János, Vonó György és Sándor János volt, akik 1890 körül vásárolták meg az első jószágokat. Az állatokat nagyon megszerették a méraiak, így 1950-re már 1500 bivalyt tartottak. Kezdetben csak földszántáshoz használták őket, de ahogy szaporodott az állomány, a méraiak rájöttek, hogy a teje értékesíthető, és az első világháború után már Kolozsvár tejellátását elsősorban a méraiak biztosították, majd fokozatosan kezdtek vajat, tejfölt és túrót is készíteni. A szomszéd falvak lakói még a mai napig is „vajasoknak” nevezik a méraiakat.

A bivalytenyésztés a falu fellendüléséhez is nagyban hozzájárult, 1923-ban már adakozni is tudtak a méraiak az új iskola felépítéséhez szükséges telek megvásárlására. A legtöbb bivalyt az 1950-es évek elején tartották, mivel ekkor lehetett a legjobban értékesíteni a tejet a helyi tejszövetkezetben, a kolozsvári piacon és a házaknál. Az állatállomány 1953 után kezd drasztikusan csökkenni, ugyanis ekkor veszi át az állami feldolgozó a tejszövetkezetet és a kulákokat sújtó „tékóta” is hozzájárul az állomány apadásához, így ma már csak nagyjából 150-160 darab bivalyt tartanak a faluban.

Május elején hajtják ki a csordát a legelőre

A múzeumban kiállított képeken végigkövethető a tejtermékek elkészülésének útja. „Május elején kihajtják a csordát a legelőre, persze nagyon korán indulnak, reggel ötkor. Miután mindenki megfeji a saját állatát, hazahozzák a tejet, és ha azt nem tejként értékesítik, akkor feldolgozzák a fölözőgép segítségével. Az kiválasztja a tejből a tejszínt, amiből aztán tejfölt készítenek, abból pedig köpüléssel vaj lesz. A visszamaradt sovány tejből lesz pedig a sovány túró, vagyis a tehéntúró, majd ezt viszik a kolozsvári piacokra” – vázolta fel a folyamatot Gyuri bácsi.  

Arról is szó esett, hogy sajnos ma már egyre kevesebben foglalkoznak bivalytenyésztéssel, de Gyuri bácsi szerint, akik ezzel foglalkoznak, „azoknak megéri”, mivel szeretik ezt csinálni, szeretik az állatot, a bivalytejet pedig „mindig lehet értékesíteni”. A bivalymúzeumot létrehozása óta rengetegen látogatják, óvodások, iskolások, főiskolások, voltak már vendégek Magyarországról, Hollandiából, Franciaországból, de Kanadából és Japánból is – büszkélkedett a mérai Kankalin Egyesület elnöke.