Telt házzal indult a mérai csűrfesztivál „lite” kiadása, online is közvetítik (VIDEÓ)

A Méra Világzenei Csűrfesztivál missziójának érzi, hogy a világzenei közönséget és fellépőket összekösse, illetve a járvány miatt nehéz helyzetbe került hazai zenészeket támogassa, ezért koncertsorozatot szerveztek. A Maszol stábjával csütörtök este néztünk be a fesztiválra, amikor a Nadara Gypsy Band játszott, hosszú idő óta először.

Az ezelőtti évektől kissé eltérő hangulata volt a rendezvénynek, a csűrszínpad előtt táncoló emberek helyett mindenki kettesével ült a szalmabálákon, egymástól egy-két méter távolságra, maszkban. A Nadara Gypsy Band mindent megtett, hogy visszahozza azt a hangulatot, ami Mérából olyan jól ismert, de nem volt könnyű dolguk, hiszen utolsó pillanatban kiderült, hogy Alexandra, a zenekar ikonikus harmonikás énekesnője Franciaországban ragadt, és ha átlépné a határt, karanténba kerülne.„Az az igazság, hogy Alexandra, aki a zenekar mozgatórugója, nem tudott eljönni, és emiatt a koncert nem volt olyan, amilyen szokott lenni, de mi jól éreztük magunkat. Nagyon reménykedünk, hogy minél hamarabb visszatérünk a rendes kerékvágásba” – mondta el Köllő Gergő, a zenekar brácsása, aki villámkoncertnek nevezte a szokásosnál rövidebb fellépést.

Toni Rudi prímástól megtudtuk, a zenekar január óta nem muzsikált együtt, de mivel régóta ismerik egymást, nem volt nehéz újra kiállni a színpadra, leszámítva azt, hogy Alexandra nem léphetett fel, nélküle meg nem igazi a zenekar.

Bethlendi András főszervező szerint ismét bebizonyosodott, hogy fantasztikus közönsége van a mérai fesztiválnak: percek alatt elfogytak a jegyek a csütörtöki és szombati napokra, a résztvevők pedig betartották a járványügyi előírásokat. Hogy senki ne maradjon le az élményről, a koncerteket élőben közvetítik az interneten. „Volt olyan személy is, aki jött az esti koncertre, és szeretett volna helyben jegyet vásárolni, de nem tudtuk beengedni, mert a törvény nem engedi, hogy a megszabott létszámnál több embert engedjünk be a telekbe. Ezért találtuk ki a live stream-et, és nagy örömünkre 60-70 ember is követte élőben a csütörtöki közvetítést” – mondta el Bethlendi András.A koncertek mellett péntektől indul el a Kallós Alapítvánnyal közösen szervezett kalotaszegi népzenei mesterkurzus, valamint az előző évek fesztiválhangulatából ízelítőt adó fotókiállítás, amelyen Bethlendi Tamás, Kőmíves István és Miklós Károly felvételei láthatók.

„Az volt a szempontom, hogy kicsit fogjam át úgy a koncertet, mint a szabadidős programokat. Tehát legyenek arcok és legyenek színpadképek is. Megvannak az én kedvenc fotóim is, és azok is, amikről tudom, hogy nagyon szerette mindenki. Megpróbáltuk a kedveltebb fellépőket megjelentetni, és visszaadni a hangulatot, ami az előző években volt. Nekem például az egyik nagy kedvencem, a bivalyról készült fotó, ami az egyik alapképe a Mérának, és rengeteg helyen felhasználták. Minden képnek van egy sztorija, több tízezer fotó készült az előző négy évben, és nem tudok úgy egyet elővenni, hogy ne tudjam, hogy mi történt akkor” – mondta el Bethlendi Tamás, a fotókiállítás tervezője.

A Méra World Music LITE fesztiválon minden este 8 órától lesznek koncertek, a pénteki koncerten Szilágyi Tóni legújabb zenekara fog bemutatkozni, szombaton a Nightlosers, vasárnap pedig a Tokos zenekar lép fel. Jegyek a pénteki és a vasárnapi alkalmakra vásárolhatók még, itt, az élő közvetítés pedig a fesztivál Facebook-oldalán követhető.  

Fotó: Kőmíves István Fotó: Miklós Károly

Kapcsolódók

Kimaradt?