Franciaországot hagyta ott, hogy egy Küküllő-menti faluban éljen. Alexandra de la Nadara nem csupán egy hires prímás felesége, hanem maga is jónevű muzsikus, az erdélyi folklór művelője.

A tavalyi mérai csűrfesztiválon figyeltem fel rá. Cigány viseletben járt-kelt a rendezvénynek helyt adó Szarka-telken, s a filigrán, energikus asszonyt első pillantásra a sokadalom legfigyelemreméltóbb tagjának találtam. Nem került nagy erőfeszítésbe megtudni, hogy ő Alexandra, aki francia létére egy erdélyi faluban telepedett le, cigányprímáshoz ment feleségül, s évek óta a Nadara együttes tagjaként az erdélyi folklór avatott előadójaként járja a világot.

Szekérrel Európán át

Polgári neve Alexandra Beaujard, ám első, nekem címzett sms-ét Alexandra de la Nadaraként írta alá. „Alexandra vagyok, azon kívül nekem mindegy, hogy hívnak” – mondja nevetve a bonyhai ház nappalijában, ahol férjével, Jámbor Ferenccel, a Tocilă művésznéven közismert prímással és két gyerekükkel, a 9 éves Aureliánnal és az 5 éves Mailával él. Erdélybe 2001-ben érkezett öszvérek húzta szekéren. Egy népes társasággal 1996-ban indultak el Franciaországból, s keresztülutaztak Olaszországon, Szlovénián és Magyarországon. Az út során cirkuszi előadásokat tartottak, ez volt a jövedelemforrásuk, muzsikáltak, s keresték a hamisítatlan népzenét játszó muzsikusokat. Erdélyt azért választották úticélnak, mert hallották, hogy itt sok jó cigány zenész van. Bár nem részesült formális zenei képzésben, Alexandra énekelt, tangóharmonikázott és gitározott.

Magyarországi tartózkodásuk idején Pécsett hallották koncertezni a szászcsávási zenekart, s koncert után meg is ismerkedtek a banda tagjaival, akik meghívták őket Erdélybe, ahova egy év múlva érkeztek meg. A szászcsávási zenekar éppen Amerikában turnézott, Alexandraék azonban maradtak. „Az egész telet és a tavaszt is ott töltöttük, júniusig maradtunk. Sokat tanultunk, megismertük a karácsonyi kántálást is” – idézi fel az első erdélyi időket.

Ne félj!

Tocilă, aki akkoriban brácsás volt az apja mellett, Alexandra biztatására alapította meg a Nadara zenekart. A Nadara romani szó, azt jelenti, ne félj. A bandába kellett egy tangóharmonikás is, s miután kipróbáltak hármat, de egyik sem felelt meg, megszületett a kézenfekvő megoldás: Alexandra az együttes tagja lett. A Nadara 2003-ban lépett színpadra először, nem is rossz helyen, Velencében.Időközben, szintén Alexandra kezdeményezésére, létrejött a Nadara Kulturális Egyesület, amely kultúrházat épített, kutakat fúratott a szászcsávási cigánysoron, a gernyeszegi romákhoz pedig francia gyerekeket hozott látogatóba. Alexandra akkor már otthonosan mozgott az erdélyi cigány muzsikosok világában, ezért Toni Gatlif francia rendező felkérte, legyen az asszisztense a Transylvania című film forgatása alatt. Az ezzel keresett pénzből vett egy házat a Maros megyei Faragó mellett. Eldöntötte, hogy Erdélyben szeretne élni. A döntésben persze közrejátszott az is, hogy Tocilăval egymásba szerettek. „Franciaországban sosem éreztem jól magam, Erdélyben viszont az első perctől fogva otthon éreztem magam. Amikor el kellett utaznom innen, mindig fájt a szívem” – mondja Alexandra.

Miközben beszélgetünk, megérkezik a ház ura néhány zenésztársával. Tocilă-éknak francia vendégeik vannak, a kedvükért muzsikálni fognak. A tágas nappaliban bábeli a zűrzavar, magyar, román, romani és francia mondatok repkednek. Alexandra hadilábon áll a ragokkal, az akcentusa is erős, mindezekkel együtt nem csupán érthetően, de kifejezetten ízesen beszél magyarul. A szekeres barangolás idején, magyarországi tartózkodásuk alatt kezdett magyarul tanulni, mondja, aztán Szászcsáváson is sok ragadt rá.

Cannes-ból Küküllőszéplakra

A Nadara bejárta Európát, felépett többek között a Cannesi Filmfesztiválon, a lyoni operaházban és a budapesti Sziget Fesztiválon, de a dicsőség nem szállt a tagok fejébe, még mindig szívesen muzsikálnak lakodalmakban. „Két héttel ezelőtt Küküllőszéplakon zenéltünk. Magyar, román és cigány lakodalmakba is járunk. Főleg környékbeli lakodalmakba megyünk, de voltunk Temesváron is, gazdag cigányoknál” – magyarázza Alexandra, akinek még csak véletlenül se csúszik ki a száján a roma szó.  

A rokonai nem repesnek attól, hogy Erdélyben telepedett le, az itteni emberek ellenben, úgy érzi, elfogadták. „A családban mindig is én voltam a fekete bárány, sosem szerették, ahogy éltem. Tocilă családját ellenben tisztelik, látják, hogy nagyon rendes emberek. Az itteniek befogadtak, annak ellenére, hogy, bár nem mondják, kicsit bolondnak tartanak, amiért, míg innen mindenki Nyugatra akar menni, én Franciaországból ide jöttem” – mondja kedélyesen a franciából erdélyivé lett asszony.

Franciaországból semmi sem hiányzik neki, állítja, majd rövid szünet után hozzáteszi, hogy talán mégis a jó vörös bor. Ez azonban nem nagy baj, folytatja, lévén, hogy keveset iszik, azt is ritkán. Amikor a terveiről kérdezem, elgondolkodik kicsit, mielőtt kifejtené, a helyi turizmust szeretné fejleszteni, hogy az emberek az itt még élő hagyományokkal, az őket körülvevő csodás környezettel keressenek pénzt. „Nem akarom megváltani a világot, de tudom, hogy lehet változtatni, élheted az álmodat” – jelenti ki meggyőződéssel.

Eközben Tocilă-ék már szedik elő a hangszereket, az udvarra kikerült az erősítő, rendezik a székeket. Rövidesen kezdődik a vendégek tiszteletére rendezett házi mulatság.