Orbán Viktor: Túlléptek a magyarok a 21 évvel ezelőtti fájdalmas népszavazáson (VIDEÓ)
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén - jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor a 21 évvel ezelőtti referendummal kapcsolatban felidézte: a baloldal álláspontja szerint az a magyar, aki Magyarországon él, míg a jobboldali kultúra szerint az országnak vannak határai, de a nemzetnek nincsenek.

Hozzátette, tudta, hogy eljön a pillanat, „egyszer csak kapunk egy lehetőséget a Jóistentől meg a magyar választóktól, hogy csak lesz kétharmadunk”, és meg tudják adni az állampolgárságot a határon túliaknak. Emlékeztetett: 2010-ben az egyik első döntésük volt - visszautalva erre a sokak számára rossz emlékű és megrázó népszavazásra - a kettős állampolgárság bevezetése. Az MTI által idézett kormányfő kitért arra, hogy közben a baloldalon is változás történt, elsatnyult - bár vannak még korifeusai - az a kultúra, miszerint aki nem Magyarországon él, nem magyar, és megerősödött a másik oldal, amely azt mondja, minden magyar a világon egy nemzethez tartozik.
A teljes interjú itt látható:
CSAK SAJÁT