Friss magyarországi felmérések: vezet a Fidesz – vagy a Tisza?  

Valamivel több mint négy hónappal a magyarországi választások előtt stabilan vezet a Fidesz a kormányhoz közel állónak tartott XXI. Század Intézet friss felmérése szerint. Az ellenzékhez köthető két közvélemény-kutató cég - a 21 Kutatóközpont és a Medián - adati ugyanakkor a Tisza Párt előnyét jelzik.  

A Magyar Nemzet online oldalán közölte a XXI. Század Intézet által november 29. és december 1. között végzett kutatását, amely azt mutatja, hogy a Fidesz tovább tudott erősíteni a pozícióján (plusz egy százalékpontos javulás az október eleji méréshez képest), míg a Tisza rontott (mínusz egy százalékpont). Az intézet szerint az adatok alapján Magyar Péter pártja elérte a növekedési plafont, összegyűjtött minden korábbi ellenzéki protest szavazatot. Jelenleg az állás a politikailag aktívak bázisán: Fidesz 45, Tisza 40 százalék.

Választási plakát Budapesten. Egymásnak estek Fotó: Pataky István

A felmérés alapján hárompárti parlament lenne, míg a Mi Hazánk Mozgalom biztosan bejut (egy százalékpontot javítva október elejéhez képest, most nyolc százalékon áll), addig kiesne a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (négy százalék). A Demokratikus Koalíció szintén a parlamenti küszöb alatt (három százalék) van - olvasható.

A 21 Kutatóközpont és a Medián nagyjából hasonlót mért: vezet a Tisza, erősödött a Fidesz. A teljes népességben a Mediánnál 38-33, a 21-nél 31-27 az arány a Tisza javára. A biztos pártválasztóknál 47-41 (Medián) és 47-40 21 Kutatóközpont) az állás. Török Gábor politológus Facebook bejegyzésében megjegyzi: a 4-5 százalékpontos különbség a teljes népességben és a 6-7 százalékpontos a pártválasztóknál egyértelmű előny, de négy hónappal a választás előtt ez nem tűnik behozhatatlannak.

„Eddig azt láttuk, hogy nagy mozgások nincsenek, pár százalékpontos változásokról beszélünk hónapok óta. Ha ez továbbra is így marad, akkor a Holdról is látható nagy győzelem helyett egy régen (értsd: 2002-ben és 2006-ban) látott szoros befutó jöhet. Amit persze a választási rendszer az egyéni kerületekben még el tud jobban billenteni, vagy éppen ki tud még inkább élezni” – írta az elemző.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?