Az egyházak a magyarság megmaradását szolgálják – Átadták az új esperesi hivatalt Szatmáron
Az egyházak a magyarság szülőföldön való megmaradását szolgálják – vélekedett Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, amikor pénteken részt vett a Szatmári Református Egyházmegye új esperesi hivatalának átadásán.
Szatmárnémetiben ült össze pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legfontosabb döntéshozó testülete az éves közgyűlésre, hogy számbavegyék az elmúlt hónapok történéseit, elemezzék a jelent és a jövőbe tekintsenek. Az esemény pedig ezeken túl igazi ünnep volt, hiszen díjakat adtak át és a szatmári közösség számára igazán fontos momentumra is sor került: felavatták a szatmári egyházmegye új esperesi hivatalát.

Az ünnepi alkalmon Bogdán Szabolcs János hirdetett igét, az üzenve: van jövőaz erdélyi reformátusok számára, hiszen az utóbbi években kilenc egyházmegyében jött létre új esperesi székhely, hol régi épületek felújítása révén, hol teljesen új épületek létrehozásával. Mint elhangzott: köszönet illeti Magyarország kormányát, mert nélküle mindez nem valósulhatott volna meg.
Mint az ünnepi eseményt követően megtudtuk, a kilenc egyházmegyében több mint 1 millió euró támogatásból jöttek létre az új épületek, a Magyarországról érkező támogatásokat pedig kiegészítették a helyi közösségek adományai. Így avattak például új épületet mások mellett Nagykárolyban vagy Kolozsváron, vagy egy jutányos áron megvásárolt épületet újítottak fel – ahogy az Szatmárnémetiben is történt.
A közgyűlés keretében az egyházkerület éves díjait is átadták. Pro Partium díjjal tüntették ki Nacsa Lőrincet, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárát. Pro Ecclesia díjat adtak át az Exodus Közép-Kelet Európai Alapítványnak, melyet Bogya András és Mike Pál vett át, illetve díjat kapott az alapítványt létrehozó Jim Brown is. Pro Ecclesia díjat kapott továbbá a monói református gyülekezet, az M. Nagy Ottó díjat pedig Hankovszky Éva vallástanár vehette át.

Nacsa Lőrinc megköszönte a díjat, de kiemelte: „az a feladatunk, hogy segítsünk, az a feladatunk, hogy a községért tegyünk, ezt pedig nem díjakért tesszük, hanem azért, mert ez az egyetlen út oda, hogy magyarságunk és kereszténységünk megmaradhasson. Ez az egyetlen út, hogy magyarságunkban és kereszténységünkben ki tudjunk teljesedni, és szülőföldünkön boldogulva egy teljes életet tudjunk élni, olyan életet, ami másokért van, olyan életet, amit másokért ajánlunk föl, a közösség javára ajánlunk fel.”
Nacsa Lőrinc beszélt a cél érdekében az elmúlt években végzett munkáról is. Szerinte kifejezetten fontos, hogy a külvilág felé is tükrözzék az egyházak méltóságát. „Bízom benne, hogy azok az esperesi hivatalok, amelyeket ez a projekt érintett, külsőségükben és funkciójukban is segíteni fognak bennünket ebben. Ez a bizalom minden felújított és minden újként megépített templomot is magába foglal, amelyből a Kárpát-Medencében az elmúlt 15 évben 4200 lett: 4000 felújítás és 200 vadonatúj építése valósult meg” – mondta.
Beszélt arról is, hogy az esperesi hivataloknak többrétű feladatuk van. Nem csak adminisztratív központok kell legyenek, nem csak arra való, hogy iratokat, papírokat és könyvelési tételeket tároljanak ott. Hanem arra való, hogy a közösségünk erősödhessen, hogy legyen egy otthona a közösségnek, hogy a templomon kívül is tudjunk egymással találkozni.

Mint házigazda Dr. Király Lajos esperes köszönte meg a segítséget a sokat várt megvalósításban. „A mai ünnepség nem csupán egy új épület átadása, hanem a Szatmári Református Egyházmegye megerősödésének és jövőbe vetett reménységének jele. (…) A mai nap a Szatmári Református Egyházmegye életének történelmi jelentőségű pillanata. Hosszú idő óta először mondhatjuk ki: önálló Esperesi Hivatalunk épült, egy olyan otthon, amely méltó módon szolgálja az egyházmegye vezetését, gyülekezeteit és a közös jövőt. Mindezért elsőként azért adunk hálát, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus vezet bennünket, ő az egyház feje és megtartója, akinek gondviselő szeretete ma is összegyűjt minket” – mondta, köszönetet mondva mindenkinek, aki segédkezett a megvalósításban, Nacsa Lőrinctól kezdődően a Bethlen Gábor Alap igazgatóján keresztül az építőkig, hiszen mindannyian fontos szerepet játszottak abban, hogy a szatmári közösség fejlődjön.
Ezt követően a résztvevők átvonultak a Szatmárnémeti Református Gimnázium közelében található, az egykori Kölcsey utcában lévő gyönyörűen felújított ingatlanhoz, ahol megtörtént a szalagvágás, és a közösség hivatalosan is birtokba vehette az épületet.
CSAK SAJÁT


