Van a pünkösdi történetnek egy fontos momentuma: mindnyájan egy akarattal együtt valának. Talán éppen azért „kisebb” ünnep pünkösd, mint a húsvét vagy a karácsony, mert amíg Jézus születése és áldozata, a drága ajándék, szinte személyre szabott, addig a Szentlélek eljövetele a közösségépítés lehetőségét és parancsát közvetítette.

Isten lelke nélkül a tanítványok csupán megfélemlített bujdosók, legfennebb széthúzó, földi hatalomért, megbecsülésért harcoló esendő, kicsinyes dolgokat fontosnak tartó csoport tagjai lehettek volna. Pünkösdkor közösséggé szerveződtek, egy akarattal jelentkeztek, és a hitük kitartott a XXI. századig, megtartotta az emberiséget és az emberséget.

Manapság nem szokás közösségről beszélni nyilvánosság előtt, vagy ha igen, akkor is csupán egy képlékeny emberiségről, amelynek sem arca, sem akarata nincs, ők a globalizálódó világ fogyasztói közösségei, akiknek szerepe csupán a pénz körforgásának biztosítása a világban. A baloldali ateista diktatúrák szorításából szabaduló Kelet-Európának az új szabású emberi törvények szerint nem szabadna olyan divatjamúlt és veszélyes eszmékkel azonosulnia, mint a család, a haza, Isten. Szerencsére – mondják a régi világ elvtársai, az új világ urai – a hitetlenség magva jól el van vetve, s szárba is szökkent. A kelet-európai családok nagy része csonka, több a válás, mint a házasságkötés, házasságon kívüli gyerekként látja meg a napvilágot minden harmadik újszülött.

A haza? A haza ott van, ahol pénz is van. Milyen távol került Európa is attól az eszmétől, hogy önálló identitású régiók Európája és ne az egyneműsítő üzleti világ alkontinense legyen!

Az Isten? Egyetlen adatot: a budapesti Nemzeti Ifjúságkutató Intézet gyorsjelentése szerint a magyarországi fiatalok 40%-a egyszer sem járt templomban! Nem csupán Isten igéjét nem hallotta soha, hanem a keresztény műveltségre épülő magyar kultúrát sem, és a mózesi törvényekre alapozott viselkedéskultúrát sem sajátíthatja el teljes mértékben, részeiben is aligha.

Lehet-e ezek után csodálkozni, hogy mik vannak, hogy mik történnek itt és ott?

Mi szükség van az Egyházra? Mi szükség van a közbenjárására, ha a kegyelem Jézus áldozata révén (közvetlenül) adatott meg számunkra?

Vannak – és egyre többen vannak –, akik megkérdőjelezik az Egyház jogát, hogy beleszóljon a világ történéseibe, hogy megfogalmazza aggodalmát, rosszallását vagy akár bírálatát azokkal szemben, akikre Krisztus egyházának tagjai itt e földi létben rábízattak. Ezek a hangok erősödnek itt, Erdélyben is.

Márton Áron püspök írta 1947 októberében, az új – akkor embertelen arcát gondosan kozmetikázó – világ vörös hajnalán: „Nem ülhetünk ki az útszélre, hogy a zajló élet folyását kívülről figyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is.” Mert ami történik, annak kettős arculata van, vélte a püspök. Az emberi történelem alakításán – eltekintve az isteni be avatkozáson – két erő dolgozik: az anyagi és a szellemi erő. A történelem egyik arcát – a rosszabb arcot – a hatalom, az önzés és a ravaszság alakítja. A másik a szellem és a lélek világában rajzolódik.

Az Egyház az erdélyi magyar társadalom szellemi és lelki világát alakította az elmúlt közel másfél évtizedben. Senki sem kérdőjelezheti meg – anélkül, hogy szánalmassá ne váljon – az Egyház szerepét a közösségépítésben, közösségfejlesztésben. S az Egyházra azok vethetik az első követ, akik maguk is a kultúrának is otthont adó reménység házakat építettek, akik több száz árva gyereknek emeltek magas Déva várakat, akik az erdélyi magyar fiataloknak tudományegyetemet hoztak létre. Akárcsak Péter a Krisztus Egyházának, úgy az erdélyi magyarságnak is kőszikla az Egyház. Az ő Egyháza így lesz a mi Egyházunkká Általa. Általa, aki az Út és az Élet. Az csupán Erdélyben történhetett meg velem, hogy noha a református egyház az én egyházam, de hittel mondhatom, hogy a mi egyházunk a római katolikus, az evangélikus, az unitárius, a baptista egyház, mindazok az egyházak, amelyek Jézus Krisztus Egyházához tartoznak és amelyek közösségünk feltámadását szolgálják az ő nevében.

Jézus munkáját a Szentlélek teljesítette be pünkösdkor, amikor mindannyian együtt voltak a tanítványok. Bizonyára Isten nem csupán a népcsoportokhoz szólt külön-külön a maguk nyelvén, hanem Lélektől lélekig is beszélt, figyelmeztetve az egyén és közösség egyértelmű kölcsönhatására.

Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk mindannyian együtt ma. És kérdés, leszünk-e elegen együtt, hogy munkánk révén itthon boldogok legyünk és boldoguljon közösségünk is.

De ez a pünkösd örömhíre: legyünk sokan egy akarattal együtt.