Európa még keresztény. Az észak-atlanti világ ugyanis azokra a keresztény eszmékre épült, amely a római birodalom szekularizációja, istentelensége, jóléti  tobzódása folytán válságba került emberiséget megmentette a káosztól és a pusztulástól.

A keresztény eszmékkel voltak, akik visszaéltek. A keresztény fundamentalizmus máglyákat gyújtott, keresztes háborúkat indított,  ám a gyilkosságoknak, a pusztításoknak semmi közük nem volt Jézus áldozatához és tanításaihoz. A XIX. században megfogalmazódó, valóra váló liberalizmus és szekularizáció az egyház megújulásával társulva, a kereszténység  letisztulásához, a jézusi gondolat előtérbe kerüléséhez vezetett. Kereszténynek lenni ma annyit jelent: megérteni, elfogadni, szeretni embertársainkat, úgy, ahogy Isten megért, elfogad és szeret  minket.

Európa még keresztény. Kereszténysége azonban veszélybe került. Nem a muzulmán vendégmunkások bevándorlása, nem az iszlám fundamentalizmus térnyerése miatt, hanem az ünnepnapi keresztények, a rosszul értelmezett liberalizmus, a libertinizmus, a Római Birodalom hanyatló korszakát idéző jóléti tobzódás és életuntság miatt.

Amszterdami városnézésünk során a fiatal holland idegenvezetõ több üres, hívők nélkül maradt templomot is mint idegenforgalmi  érdekességet mutatott: „Ez eladó, ebben a szentélyben meg pénteken és szombaton diszkó üzemel!”

Birgitte Hjavard Licht dán lelkész ismertette Bácsfaluban, hogyan zajlanak az istentiszteletek a haderslevi Dybbrl templomában. „A település 4300 lakosa közül átlagban százan vannak ott vasárnap az igehirdetésen. Köztük hűséges templombajárók mintegy húszan-harmincan vannak. Ötven-hatvan keresztény azért van jelen, mert egy kisbabát hoztak keresztelni. A harmadik csoport a konfirmándusokból áll. A 13-14 éves gyerekek rendszerint egyedül jönnek, a szülők ugyan támogatják a templombajárásukat, néha autóval hozzák el őket az ajtóig, majd elhajtanak, késõbb értük jönnek, így akaratlanul is azt a benyomást keltik, hogy az istentiszteleteken való részvétel »gyermeteg« dolog, unalmas, s csak a konfirmációra való felkészülést jelenti, nem része mindennapi életünknek.” Erdélyben, egy öt-hatszáz lelket számláló falu templomában is legkevesebb százan ülnek a padsorokban az évközi vasárnapokon is.

Ilyenkor, pünkösd napján zsúfolásig megtelik a csíksomlyói nyereg, s nem kong Isten háza sem. Örülhetünk, hogy mi még ünnepnapi keresztények maradtunk, miközben az európai keresztények – Birgitte Hjavard Licht megfogalmazása szerint – már csak „kultúrkeresztények, akik a helyettes templombajárást választják, azt, hogy járjon el helyettem az Isten házába más...”?

Intő jel, hogy a megingott keresztény közösségeket azonnal lényegüktől megfosztó támadások érik. Talán ezek a támadások döbbentik rá végül a keresztényeket, hogy gyakorló keresztényekké kell válniuk. Hiszen Jézus munkára hívott el. Faludi Ferenc szerint pedig idő előtt elállani a munkától, tunyaság, s lelkünk dolgában nem egyszer és egyszerre épülünk, hanem gyakorolva, mellette maradva.

A különböző vallású emberek különbözőképpen hisznek ugyanabban az Istenben. Aki Isten legmélyebb lényét Jézus Krisztuson keresztül ismerte meg, az tudja szeretni felebaratját, mint önmagát. Erre a szeretetre az emberiségnek, a világnak szüksége van. És ne feledjük, amit egy ízben Gandhi mondott: „Ha a keresztények hitük szerint élnének, az egész világ keresztény lenne!”

Gyakoroljuk hát hitet!

Az Egyház az erdélyi magyar társadalom szellemi és lelki világát alakította az elmúlt fél évszázadban. Senki sem kérdőjelezheti  meg – anélkül, hogy szánalmassá ne váljon – az Egyház szerepét a közösségépítésben, közösségfejlesztésben. S az Egyházra azok vethetik az első követ, akik maguk is a kultúrának is otthont adó reménységházakat építettek, akik több száz árva gyereknek emeltek magas Déva várakat, akik az erdélyi magyar fiataloknak tudományegyetemet hoztak létre. Akárcsak Péter a Krisztus Egyházának, úgy az erdélyi magyarságnak is kőszikla az Egyház. Az Ő Egyháza így lesz a mi Egyházunkká Általa. Általa, aki az Út és az Élet.

(Nyitókép : Kelemen Kinga