Megvan, hogy mely országok a legbiztonságosabbak 2025-ben – Románia két pozíciót rontott

Idén sem változott meg annak az öt, legbiztonságosabbnak kikiáltott országnak a helyzete, amelyek 2024-ben is toplista élén voltak, annak ellenére, hogy a BBC beszámolója szerint a Global Peace Index (GPI) adatai szerint az államok közötti konfliktusok száma a második világháború óta a legmagasabb szintre emelkedett idén.

A Global Peace Index által készített értékelés 23 mutató alapján rangsorolja az országokat, a külső konfliktusoktól és a katonai kiadásoktól kezdve a biztonsági intézkedésekig, beleértve a terrorizmust és a gyilkosságokat is.

Románia két helyet rontott a tavalyi helyezésén | Fotó: Unsplash

A rangsorban Románia még a magas biztonsági szinttel rendelkező országok között található, a 38. helyen áll, tavalyhoz képeset két helyet esett vissza, és Vietnámmal holtversenyben van. Érdekesség még, hogy déli szomszédunk, Bulgária a 29. helyen áll.

A kimutatás szerint a 2008 óta első helyen álló Izland továbbra is a világ legbékésebb országa, minden területen ők vezetnek: biztonság és védelem, folyamatos konfliktusok és fegyverkezés, ráadásul idén 2%-os javulást értek el, tovább növelve a távolságot a második helyezetthez képest.

A második helyen Írország áll, amely a XX. század során számos konfliktust élt át. Az ország évről évre csökkenti fegyverkezését, és az egyik legkevesebb belső és nemzetközi konfliktust tapasztaló országok közé tartozik. Emellett a társadalmi biztonság tekintetében is a top 10-be került, alacsony az erőszakos és más bűncselekmények száma is.

A rangsorban következő Új-Zéland két helyet javítva a harmadik pozícióba került, köszönhetően a biztonság és védelem területén elért javulásnak, valamint idén kevesebb volt a tüntetés és a terrorcselekmények is. A szigetország Csendes-óceáni fekvése természetes védelmet nyújt a külső konfliktusok ellen, miközben belső politikája a lakosok számára a béke érzését biztosítja.

Románia két helyet esett vissza | Fotó: GPI/képernyőmentés

Ausztria egy helyet visszaesett az idén, így a negyedik pozíciót foglalja el, de továbbra is vezető szerepet tölt be minden kategóriában. Írországhoz hasonlóan Ausztria is alkotmányosan a semlegességet választotta, amely megtiltja, hogy katonai szövetségekhez, például a NATO-hoz csatlakozzon. Ez lehetővé teszi az ország számára, hogy figyelmét és erőforrásait belső ügyekre összpontosítsa. Ausztriát Svájc követi az ötödik helyen, majd Szingapúr, Portugália, Dánia, Szlovénia és a tizedik helyen Finnország áll. Magyarország a világ 17. legbiztonságosabb országa, a 11-16. helyet Csehország, Japán, Malajzia, Hollandia, Kanada és Belgium foglalja el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?