Így érzik magukat a romániai HIV-fertőzöttek: a megbélyegzés miatt a gyógyszertárba sem szívesen mennek
A HIV-vírussal fertőzött romániai betegek elsöprő többsége nehéznek érzi, hogy beszéljen a betegségéről, és 78 százalék érzett már diszkriminációt az egészségügyi személyzet részéről – derül ki egy, több mint 300 HIV-fertőzött páciens bevonásával készült felmérésből. Sokan közülük azt mondják, nem mennének el a lakóhelyük szerinti gyógyszertárba, hogy kiváltsák HIV-kezelésre szolgáló gyógyszereiket, a környezetükben tapasztalható előítéletek miatt.
A kutatás eredményeit szerdán ismertették egy, a HIV romániai megelőzésére, diagnózisára és kezelésére vonatkozó országos vitafórumon. A felmérést 301 páciens bevonásával végezték, írja a News.ro.

„A HIV-vel élő emberek körében nagyfokú a visszafogottság, amikor egészségi állapotukról kell másokkal beszélniük” – állapítja meg a több száz romániai HIV-fertőzött bevonásával készült tanulmány. Arra a kérdésre, mennyire könnyű számukra beszélni arról, hogy HIV-fertőzöttek, a válaszadók több mint háromnegyede mondta azt, hogy ez nehéz nekik. 32,2% szerint lehetetlen erről a témáról beszélni, 30,9% szerint nagyon nehéz, közel 25% szerint pedig nehéz. Csak nagyon kevesen vannak, akik gond nélkül tudnának beszélni erről.
A kutatás azt is jelzi, hogy a válaszadók több mint 81%-a úgy véli, betegsége krónikus, ám kontrollálható állapot, míg mindössze 15% gondolja úgy, hogy súlyos vagy halálos betegségről van szó.
A megkérdezett betegek majdnem fele (44,8%) szerint nagyon erős társadalmi diszkrimináció vagy megbélyegzés tapasztalható a HIV-fertőzöttekkel szemben, 36,9% szerint meglehetősen sok a stigmatizáció, a többiek pedig úgy vélik, hogy a HIV-vel élők kevéssé vagy egyáltalán nem megbélyegzettek.
Mindössze 22% mondta azt, hogy soha nem tapasztalt diszkriminációt a romániai egészségügyi rendszerben amiatt, hogy HIV-fertőzött; a többiek – 78% – kisebb-nagyobb mértékben előítéleteket érzékeltek az egészségügyi személyzet részéről.
A vitafórumon jelen lévő szakemberek rámutattak, hogy a betegek szerint vannak olyan egészségügyi területek, ahol az orvosi személyzetnek frissítenie kellene tudását a vírussal kapcsolatban. A HIV-vel élők többsége úgy nyilatkozott, hogy könnyen hozzáfér orvosi-pszichológiai-szociális szolgáltatásokhoz, és a kezelés is könnyen alkalmazható, ám sok beteg a megbélyegzés miatt inkább kórházból venné át a gyógyszereit, nem pedig a közösségi gyógyszertárból.
A felmérés készítői hangsúlyozzák, hogy ez „statisztika, nem tesz eleget minden tudományos követelménynek”, ugyanakkor jól mutatja, hogyan érzékelik a HIV-fertőzött betegek saját helyzetüket a társadalomhoz és az egészségügyi rendszerhez viszonyítva.
A 301 megkérdezett beteg 60%-a férfi. A válaszadók iskolai végzettsége a kezdő szinttől a felsőfokú tanulmányokig terjedt, 44%-uk nyugdíjas, több mint 32% pedig alkalmazott.
CSAK SAJÁT