Bélgyulladás tüneteivel szállítottak kórházba több óvodást

Nyomozás indult egy temesvári óvodában, miután több gyermek bélgyulladás (enterokolitisz) tüneteivel került kórházba.

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) járványügyi vizsgálatot indított, miután egy helyi óvoda több tanulója vírusos enterokolitisz (bélgyulladás) tüneteivel került kórházba. A vizsgálattal párhuzamosan a tanfelügyelőség is ellenőrzéssorozatot indított.

Több gyerek is bélgyulladás tüneteivel került kórházba./ Fotó: Facebook

A Digi24 információi szerint a gyerekek csütörtök este kezdték rosszul érezni magukat. Az egyik szülő elmondta, hogy a gyermeke hasi fájdalomra panaszkodott, majd hányingere lett, hányt és hasmenése is volt. Mivel a tüneteket nem tudták otthon csillapítani, kórházba vitték a kicsit. Kiderült, hogy három másik gyereket is befektettek az osztályra, öt továbbinak pedig enyhébb tünetei voltak, így őket otthon kezelték. A gyerekek óvónője szintén bélgyulladásban szenved.

Több ágról indult vizsgálat a fertőzés forrásának felderítésére. A temesvári közegészségügyi osztály szóvivője, Cornelia Bubatu elmondta: külön csoportot hoztak létre, amely az ebédet biztosító vendéglátó helyekre és az óvoda étkezésekre kialakított termeibe ment, hogy mintát vegyenek az ott található élelmiszerekből és vízből is.

A Temes megyei tanfelügyelőség várja a vizsgálatok eredményeit, addig is az óvoda a szokásos program szerint működik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_VLbX1df7_bga_alap_logo.png

Kimaradt?