Újranyitásra vár a temesvári hajléktalanszálló; országos szinten eddig 13 központot zártak be

Tízmillió lejes bírság három penészes citromért nem oldja meg az alapproblémát – figyelmeztetett Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön, amikor arra kérte a hatóságokat, hogy ne essenek túlzásba a szociális központokban tartott ellenőrzéseik során. Indokolatlan szigorúsággal, mint ismeretes, Temesvár polgármestere vádolta meg a megyei prefektúrát egy hajléktalanszálló ideiglenes bezárása miatt.

Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

Orvosolták azokat a problémákat, amelyek miatt ideiglenesen bezáratták a Temesvár 89 Alapítvány szociális otthonát, ahol hajléktalanok éltek. Erről az a Dominic Friz polgármester adott hírt, aki a hétfői ellenőrzéseket követően felháborítónak nevezte, hogy a Temes megyei prefektúra súlyos kihágásként könyvelt el olyan apró rendellenességeket, amelyeket végül alig 72 óra leforgása alatt orvosoltak.

Ezt adományokból oldották meg, többek között a Rotary Club azonnali 25 ezer lejes támogatást biztosított az alapítvány számára. „A központban most új matracok vannak és az egyik kisház fedélzetét is kicserélték” – közölte Facebook-bejegyzésében Temesvár elöljárója. Hozzátette: reméli, hogy a következő ellenőrzéskor a szociáldemokrata párti prefektus nem fog egyéb okokat „kitalálni” és újranyitja a központot, hogy „három napnyi rémálom után az emberek visszatérhessenek az otthonukba.”

A prefektúra különben csütörtöki közleményében számolt be az ellenőrzések folytatásáról, amelynek eredményeként egy buziásfürdői idősotthon tevékenységét függesztették fel ideiglenesen. A területi felügyelőségek közös vizsgálata során az otthonban nem tartották be a közegészségügyi engedélyben vállaltakat, az orvosi rendelőnek kettős funkciója volt, a rendelőben nem volt csapvíz, a mosoda nem volt engedélyeztetve, kevés volt a tisztítószerek mennyisége, két mosdóban nem működött a zuhanyzó, az alkalmazottak egy része nem esett át az orvosi ellenőrzésen, ugyanakkor képzettségbeli hiányosságaik is voltak. Az otthon 32 lakóját ideiglenesen más központokba költöztetik.

Emlékezetes, hogy Fritz szerint tendenciózus volt a temesváriak ellenőrzése – legalábbis a már említett hajléktalanszálló esetében –, ugyanakkor a lapunk által megkérdezett nagyváradi idősotthon vezetője nem tapasztalt szándékos túlzásokat az amúgy szokatlanul szigorú ellenőrzések során. Természetesnek tartaná, ha minden vizsgálat hasonló alaposággal történne.

Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

Az Ilfov megyei idősotthonokban feltárt kegyetlenségek okán elrendelt országos színtű ellenőrzések kapcsán Marcel Ciolacu csütörtökön arra kérte a hatóságokat, hogy azok nem akarjanak túlbuzgó módon a „kákán is csomót találni”. „Ne essünk át a ló túloldalára. Nem hiszem, hogy ha három megpenészedett citromért többmilliós pénzbírságot szabunk ki az alapjaiban változást hozna” – mondta a kormányfő.

Cătălin Predoiu belügyminiszter csütörtöki bejelentése alapján országos szinten már több mint ezer szociális központot ellenőriztek – közel 5200 van bejegyezve –, azok közül 24 működési engedély nélkül, törvénytelenül működött. Tizenhárom központot bezártak, és összesen nagyjából tíz millió lej értékben szabtak ki pénzbírságot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?