Pénteken döntenek a bírák, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak-e a különnyugdíjuk kapcsán
A Legfelsőbb Bíróság szakosztályai pénteken ülnek össze, hogy döntsenek a bírák nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetről, amelyért a kormány parlamenti felelősséget vállalt.
Pénteken 12:00 órára összehívták a Legfelsőbb Bíróság szakosztályainak ülését, a napirenden az szerepel, hogy kérnek-e alkotmányossági kontrollt, mielőtt az államfő kihirdeti a szolgálati nyugdíjakat szabályozó jogszabályokat módosító és kiegészítő törvényt, idézi a bíróság csütörtöki közleményét a News.ro.
Az ülésen megvizsgálják a jogszabály szövegét az alkotmányában meghatározott hatáskörök tükrében. Szintén péntekre az ellenzék bizalmatlansági indítvány benyújtását jelentette be.

Mint megírtuk, kedden a képviselőház és a szenátus együttes ülésén a kormány felelősséget vállalt a szolgálati nyugdíjak területén egyes jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezetért.
A tervezet meghatározza a bírák nyugdíjazási feltételeit és a nyugdíj számításának módját, és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács negatívan véleményezte.
A törvény a következő módosításokat tartalmazza a bírák szolgálati nyugdíjai tekintetében: a 49 éves kor minimális nyugdíjkorhatár rögzítése 2026. december 31-ig; legalább 35 év munkaviszony előírása; a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése minden bírói generáció esetében egy évvel; átmeneti időszak bevezetése, amíg elérik a köznyugdíjrendszer standard korhatárát, majd az utolsó szakaszt követően a 65 éves korhatár elérése; valamint a 35 éves teljes munkaviszony feltételének fokozatos bevezetése, nemcsak az igazságszolgáltatásban eltöltött idő tekintetében.
Kapcsolódó
A tervezet meghatározza a nyugdíj összegét is: a kiszámítási alap 55%-a, amelyet az utolsó 60 hónapban elért bruttó havi illetmények és a társadalombiztosítási járulék alapját képező pótlékok átlaga ad. Emellett a szolgálati nyugdíj nettó összege nem haladhatja meg az utolsó aktív hónap nettó jövedelmének 70%-át.
Továbbá módosulnak az 1%-os bónuszra és a szolgálati nyugdíj frissítésére vonatkozó rendelkezések is, úgy, hogy ezek a lehetőségek csak azokra vonatkozzanak, akiknek már megszületett a nyugdíjhatározatuk, illetve akik a törvény hatálybalépése előtt teljesítik a nyugdíjazási feltételeket — azaz az 1%-os bónusz megállapításakor nem veszik figyelembe a törvény hatálybalépése utáni szolgálati időt.
A törvénytervezet, amely a kormány második felelősségvállalási csomagjának része volt, korábban is az alkotmánybíróság elé került, és október 20-án a testület megállapította, hogy alkotmányellenes, mivel nem tartották be a CSM konzultatív véleményének kiadására előírt törvényes határidőt.
Mint megírtuk, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, nagy gond lesz, ha bírák különnyugdíjairól szóló törvényt ismét megtámadják az alkotmánybíróságon, és ha a testület újra elutasítja azt. Szerinte ebből politikai probléma is keletkezhet. Hozzátette, a bírákkal folytatott beszélgetései alapján úgy gondolja, hogy újra az alkotmánybírósághoz fognak fordulni.
CSAK SAJÁT