Kelemen Hunor: érthetetlen az alkotmánybíróság döntése a különnyugdíjakról – „Újra kell indítani az eljárást!”

„Az Alkotmánybíróság döntése szerint a bírák és ügyészek különnyugdíjának csökkentése, valamint a nyugdíjkorhatár emelése alkotmányellenes. Ez józan ésszel nehezen magyarázható!” – reagált Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-bejegyzésben a taláros testület hétfői döntésére. Kelemen Hunor szerint újra kell indítani az eljárást.

Az RMDSZ elnöke arra az alkotmánybírósági döntésre reagált, hogy alkotmányellenesnek nyilvánították a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító a jogszabályjavaslatot, amelyért a kormány felelősséget vállalt a parlamentben. 

Az RMDSZ elnöke szerint, ha csak formai hibák vannak, újra kell indítani az eljárást ugyanazzal a tartalommal. | Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

„Miközben emberek milliói ledolgoznak egy életet, mások fiatalon vonulhatnak nyugdíjba – külön juttatásokkal!” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Azt is írta, hogy a testület formai nem pedig tartalmi okokat emelt ki indoklásában, így „a kormány nem hátrálhat meg: újra kell indítania az eljárást! Ki kell kérni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményét, majd harminc nap múlva ugyanazzal a tartalommal, felelősségvállalással ismét a parlament elé kell terjeszteni a törvényt.”

„Véget kell vetni a kiváltságok korának: ugyanazok a szabályok vonatkozzanak mindenkire!” – zárta bejegyzését az RMDSZ elnöke.

Az Agerpresnek azt nyilatkozta az RMDSZ elnöke, hogy egy népszavazással végleg le lehet zárni ezt a témát. A referendumon pedig a polgároknak a következő kérdésre kellene válaszolniuk: „Egyetért azzal, hogy a nyugdíjkorhatár mindenki számára azonos legyen?” Kelemen hozzátette: meggyőződése, hogy a polgárok 90 százaléka igennel válaszolna a kérdésre.

Mint írtuk, a G4Media értesülései szerint talárosok 5-4 arányban szavaztak a kérdésben, az alkotmányellenességet pedig a reform formai, nem pedig tartalmi okokkal indokolták.

A hétfő döntést megelőzően a testület korábban két alkalommal – szeptember 24-én és október 8-án – halasztotta a döntéshozatalt a beadvány ügyében.

A tervezetet szeptember elején parlamenti felelősségvállalással fogadta el a kormány, majd a legfelsőbb bíróság bejelentette, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon. Az intézmény akkori közleménye szerint a bírák ezzel a döntéssel is értésre adták, hogy határozottan ellenzik az igazságszolgáltatás függetlenségének és alkotmányos szerepének gyengítésére irányuló kísérleteket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?