Ha fesztivál nem is, szeptemberi koncertek lesznek a mérai csűrben

Négy napos koncertsorozattal, népzenei mesterkurzussal és fotókiállítással kárpótolják szeptember 17-20. között a koronavírus-járvány miatt lefújt Méra World Music világzenei csűrfesztivál rajongóit, jelentették be szerdán a szervezők. Bár szerintük a fesztiválélmény nem pótolható, fontosnak találják, hogy a műfaj képviselői és kedvelői egymásra találhassanak.

A mérai csűrfesztivál eleve kisfesztivál, 1000 eladott jegyben maximalizált résztvevő számmal, a vírushelyzet következtében a különkiadás csűrkoncertjein azonban ennél is kevesebb, napi 90 ülőhely fog a közönség rendelkezésére állni. A koncertekre két személyre szóló, napi, páros belépőt lehet váltani, 100 lejért szeptember 14-től, hétfőtől online. A koncerteken a közönség tagjai, a szervezők által biztosított ülőalkalmatosságokon, maszkot viselve vehetnek részt.

Szeptember 17-én, csütörtökön este 8-tól a Nadara Gypsy Band fog zenélni a csűrszínpadon, amely bejárta Európát, fellépett többek között a Cannes-i Filmfesztiválon, a lyoni operaházban és a budapesti Sziget Fesztiválon. A népzenei körökben valóságos kultuszhelynek számító erdélyi faluból, Szászcsávásról származó Nadara (egészen pontosan: Na dara!, ami magyarul annyit tesz: Ne félj!) zenekar 2001-es alakulása óta aratja sikereit a legkülönbözőbb fesztiválokon és fellépéseken. A Nadara muzsikája, az erdélyi vidékhez hasonlóan igazi kulturális olvasztótégely: székely, román, cigány és szász hagyományok ötvöződnek, megtoldva flamenco hangulatokkal, balkáni ritmusokkal. Viharos tempójú csárdások és "csingerálások" keverednek melankolikus dalokkal, staccatós szaxofon felelget tangóharmonikára. Mindehhez magyar, roma és román nyelvű szövegek - a Nadara igazi "nemzetközi" produkció. Mindennek az alapja pedig a szászcsávási tradíció, hiszen ebben a faluban a muzsikálás nemzedékről nemzedékre hagyományozódó életforma.

Szeptember 18-án, péntek este 8-tól Szilágyi Tóni, szamosújvári virtuóz prímás, énekes legújabb zenekarának első koncertjére kerül sor. Szilágyi Tóni a táncházmozgalom egyik ifjú titánja, akit nem csak népzenei prímásként, hanem a PutriPop zenekar tagjaként és a Parnograszt magyarországi cigányzenekar visszatérő vendégzenészeként is ismerheti a világzene kedvelő közönség.

Szeptember 19-én, szombaton este nyolctól lép fel a Nightlosers, Kolozsvár ikonikus ethno-blues zenekara, amely az erdélyi román, magyar és roma népzenét vegyíti az amerikai Rhythm and Blues és Rock ‘n’ Roll elemekkel. Számos klubban, fesztiválon, tévé- és rádiócsatornán felléptek már világszerte, de játszottak barlangokban, börtönökben és pszichiátrián is.

A koncertsorozatot szeptember 20-án vasárnap este nyolctól a Tokos Zenekar zárja. A Fölszállott a páva televíziós népi tehetségkutató győztes formációja és az erdélyi táncházas élet egyik legközismertebb és legkedveltebb népzenei formációja nem idegen a mérai táncházakban, de első alkalommal fognak nagykoncertet tartani a mérai csűrszínpadon.

Díjmentes  népzenei mesterkurzust szerveznek

A Román Nemzeti Kulturális Alap által támogatott rendezvényen szeptember 18-20. között kalotaszegi népzenei mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők. Kalotaszegi hegedű, brácsa, bőgő és harmonika játékot fognak oktatni a kiemelt szakmai partner, a Kallós Zoltán Alapítvány népzenei iskolájának oktatói, illetve Kalotaszeg kiemelkedő cigányzenészei. A részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Szeptember 17-20. között, a mérai Szarka-telekben, a koncertek helyszínén, a fesztivál elmúlt 4 évének legszebb pillanatait megörökítő fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők Bethlendi Tamás és Kőmíves István fotóiból. A fotókiállítás megtekintése díjtalan.

(Címlapfotó: Bethlendi Tamás)

Kapcsolódók

Kimaradt?