Erdély legjei sorozatunk legújabb részében Kudor Mária népi hímzőt mutatjuk be, aki a kalotaszegi varrottasok világába avatta be a Maszol stábját. Férjével, Kudor István fafaragóval több mint 25 éve járják a különböző vásárokat kézműves termékeikkel. Nagyon szerencsésnek tartja magát, mivel „eminens kézimunkatanároktól” tanulhatta a szakmát, már az iskolában. Ez egy örömforrás számára, és megnyugtatja, kikapcsolja amikor ezzel foglalkozik, így „kiegészíti az egész életét”. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

A kalotaszegi hímzés, mint a népi hímzés általában, az alapanyag szerint két nagy csoportra oszlik: vászon- és bőrhímzésre, Kudor Mária előbbivel foglalkozik. Régebben a hímzéshez használt vásznat a kalotaszegiek maguk állították elő, így kialakult bizonyos differenciálódás a falvak között, volt, ahol inkább kendertermesztéssel és szövéssel foglalkoztak, mint például Damoson vagy Jákótelkén, és volt, ahol szinte kizárólagosan csak hímzéssel.

Az utóbbi időben azonban mindinkább visszaszorul a kender termesztése, így azok, akik hímzéssel foglalkoznak, kénytelenek a környező vidékeken, például Szilágyságban megvásárolni azt. Ennek következménye, hogy manapság egyre gyakrabban használnak a népi hímzők a gyárilag előállított gyolcs- és vászonfajtákat.

Kudor Mária már az iskolában beleszeretett a népi hímzésbe, hiszen rengeteg kézimunka órájuk volt. „Nagyon szerencsés vagyok és a generációm is, mivel olyan eminens kézimunkatanártól tanulhattunk, akiknek fontos volt átadni a hagyományokat. Szerettük a kézművességet, és ez egy örömforrás és boldogság volt. A pszichológus is azt mondja, hogy a kéz használatával fejleszted a finom motorikát, és az megnyugtatja az embert. Olyankor kikapcsolsz, és arra koncentrálsz, kiegészíti az életet és beindítja a fantáziát is” – magyarázta Kudor Mária.

A kalotaszegi asszony nem hímez, hanem varr

A hagyományok szerint a kalotaszegi asszony sohasem hímez, hanem varr, és a kész munkát sem hímzésnek nevezik, hanem varrottasnak. Kudor Mária végigvezetett bennünket a varrás menetén. Megtudtuk, hogy a varrást rendszerint középről kezdik, a szálánvarrott hímzéseket először négybe fogják, így keresik meg a közepét, hogy a minta teljesen egyforma legyen, bár gyakran a vászon szálait is megszámolják, hogy be tudják osztani a mintaelemek elhelyezését. Általában előbb a nagyobb mintaelemeket varrják meg, és a mintákat elválasztó vonalas díszeket, majd a varrni készülő előveszi a vásznat és „alája ül”, mert mint mondják, „a varrásnak csak úgy van szaporája, ha alatta ül az ember”.

Varrás közben figyelnek arra, hogy ne érje „rücskölís” a vásznat, azaz, hogy ne törjön meg túlságosan, és sokszor egy éven keresztül is eltarthat egy-egy nagyobb darab hímzése. A varrottas akkor szép, ha nem „tetves”, így minősítik szinte egész Kalotaszegen az olyan hímzést, amelynek ritkás öltései között átüt a vászon színe. Kudor Mária gyűjti is a varrottasokat, gyűjteményében megtalálhatóak száz éves darabok is. Nagyon fontosnak tartja, hogy ha valaki megnézi a standját, akkor lássa, hogy száz évvel ezelőtt hogyan tudtak varrni. „A régebbi darabokon látszik, hogy milyen fantasztikusan tudtak hímezni, milyen keskeny zsinórral varrtak akkor, ahhoz képest most sokkal szélesebb zsinórral dolgoznak, és örülök, hogy ezt is meg tudom mutatni az érdeklődőknek” – mondta.

Férjével minden évben visszatérnek a hamburgi vásárokba

Kudor Mária és férje mindig fontosnak tartották, hogy megmutassák a kalotaszegi népművészetet másoknak is, és így vigyék tovább a hagyományt. Sok vásárban jártak az elmúlt 25 évben, szerte Európában, ám egy hely különösen belopta magát a szívükbe, ez Hamburg volt, ahova minden évben visszatérnek, és elmondásuk szerint már otthonuknak tekintik.

Mint fogalmazott, nagyon büszkék voltak arra, hogy külföldi standjaiknál mindig ki volt írva több nyelven, hogy ők Erdélyből, Kalotaszegről származnak, és meg tudták mutatni, hogy milyen gazdag az erdélyi népművészet. A népi hímző szerint nem is volt teljesen idegen a kalotaszegi népművészet más országok lakóinak sem, hiszen a jelképek egyetemes, ősi motívumok.

Kudor Mária házát rengeteg faragott dísztárgy, varrottas ékesíti, nem is tudná ezek nélkül jól érezni magát otthonában. „Nálunk a rongyszőnyeg ott kell legyen a kalotaszegi kályha körül, a varrottasok a falon, a faragványokkal együtt, mivel érzed, hogy kézzel készültek, sok türelmes munka által, és egy hagyomány van mögöttük” – mesélte.