A csíkszeredai Mikó-várban 1716-tól egészen az 1970-es évekig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan a helyi katonaság székelt: eleinte az osztrákok, utána a székely határőrezred, majd a 48-49-es forradalom idején Gál Sándornak nemzetőrei és honvédjei, később aztán a császári, illetve királyi hadseregek. Az első ás második világháború idején is folyamatosan az használta, aki éppen birtokolta a területet. Az 1968-as országos adminisztratív átrendezés után létrejön Hargita megye, megyeszékhelyéül Csíkszeredát választják, a megyei múzeumi hálózatba is bekerül a régió, aminek eredményeképpen a későbbiekben múzeum működik benne – osztotta meg velünk Kósa Béla muzeológus, kiemelve, hogy a Mikó-vár a századok folyamán gyakran váltogatta tulajdonosait és funkcióját, volt otthon és katonai laktanya, de gazdátlan időszakából, az 1700-as évekből még „falfirkákat” is őriz.

Hidvégi Mikó Ferenc, a várkastély építtetője, Báthori István fejedelemségének utolsó éveiben született, és I. Rákóczi György uralkodása idején halt meg – egy olyan korszakban élt, amely Erdély történelmének mozgalmas, eseménydús és fordulatokkal teli időszaka volt, ugyanis a Báthori István fejedelemségét meghatározó zűrzavaros, harcokkal teli éveket Bethlen Gábor és I. Rákóczi György Erdély virágkorává alakította.

Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége alatt Erdélyben a fejedelmi hatalom olyan erős és szilárd volt, amely gazdaságilag és kulturális téren egyaránt az ország fellendülését eredményezte. Mikó Ferenc tehát láthatta az Erdélyben végbemenő pusztításokat, de később részese lehetett az azt követő fejlődésnek is – részletezte Kósa Béla muzeológus a Mikó-várban tett látogatásunk alkalmával.

Feltörekvő „karrierista” évszázadokkal ezelőtt

Kósa Béla felvilágosított, Hidvégi Mikó Ferenc korát megelőző feltörekvéssel alakította pályafutását, úgy tüsténkedett, mint napjainkban egy karrierista. Hivatali pályafutásában fontos szerepet játszott, hogy még mielőtt Bethlen Gábor szolgálatába szegődött volna, Barcsai András erdélyi főkapitány keze alatt is tevékenykedett, mindkettőjük oldalán harcolt Erdély küzdelmekkel teli időszakában.

1611-től viselhette a Csík-, Gyergyó- és Kászonszék alkapitányi címet Bethlen Gábor főkapitányságának idején, majd annak fejedelemmé választását követően, 1613-ban ő vette át a főkapitányi tisztséget, alkapitánya a csíkszentimrei Hadnagy Mátyás lett. Főkapitányi tisztsége mellett 1618-tól udvari főtisztséget is viselt, két évig aludvarmesterként tevékenykedett a fejedelmi udvarban. Ez a címe emelkedésének egy újabb lépcsőfokát jelentette, hiszen 1622-ben már kincstartói titulussal rendelkezett, egyaránt felügyelt a kincstári és az országos jövedelmekre. Irányító és ellenőrző hatóságként működött az összes pénzügyi hivatalnok fölött, kivéve a számvevőket, és nem csupán felügyelői tevékenységet látott el, hanem a hadellátás, az aranyváltás, a fejedelem vásárlásaira, az udvari emberek fizetésére, a diplomáciai szolgálatokra és az elkobzások ügyében történő pénzutalványozás ügyében is ő járt el.

Kósa Bélától megtudtuk, Bethlen Gábor barátjaként újonnan felemelkedett hatalmas volt Mikó Ferenc, akinek hivatali tisztségei kivétel nélkül kulcspozíciónak minősültek a fejedelemség idején, befolyását haláláig sikerült megtartania.

A Mikó-vár otthonként és katonai laktanyaként is működött a századok folyamán

Hidvégi Mikó Ferenc csíkszeredai építkezéseit főkapitányi tisztségébe való iktatását követően kezdte el, a várkastély elsődleges funkciója nem védelmi, hanem lakószerep volt. A szinte szabályos négyszögletű, négybástyás várkastély 1631-re már minden bizonnyal készen állt. Építtetője azonban nem tartózkodott túl sokat benne, országos teendői Gyulafehérvárhoz és ottani házához szólították – itt halt meg 1635-ben. Birtokain özvegye, Pókai Anna, és egy évvel később elhunyt fiának özvegye, Macskási Ilona osztozott – ez utóbbihoz jutott 1636-ban a várkastély.

Ezt követően második férjére szállt a kastély tulajdonjoga, aki az 1650-es évek végén Petki István főkapitányra ruházta, feltehetően a tatárrabságból való kiszabadítás zálogaként. Petki István vejére, Lázár István főkirálybíróra hagyta az épületet, ő lakott benne akkoriban, amikor a török-tatár hadak feldúlták és felégették a települést és várkastélyát. Ezután évekig romokban állt – részletezte Kósa Béla.

A muzeológus arról is felvilágosított, amint Erdély Habsburg fennhatóság alá került, az erdélyi császári haderő parancsnoka felújíttatta a várkastélyt, illetve erődítményekkel is bővítette az épületet, katonai támaszponttá alakítva azt. A Mikó-vár ekkor már a Gyimesi-szorost biztosította, és megfékezte az esetleges tatárbetöréseket is. Kialakították a várkastélyt magába záró földvárat, a vár körül szárazárkot hoztak létre, a sáncon kívül palánkkal védett, fedett utat hoztak létre. A délnyugati bástya mellé centrális alaprajzú lőportornyot emeltek, a várkastély szárnyait kaszárnya céljaira rendezték be. A székely határőrség szervezésével a vár szerepe megnőtt: 1762-től itt székelt a leendő határőrezred parancsnoka. Emellett azok a székelyek, akik megtagadták a határőrséghez való csatlakozást, a várbeli tömlöcben kényszerítették engedelmességre.

Mint megtudtuk, az erődítmény a 19. században is kaszárnyaként működött, a várkastélyban az első székely gyalogezred tisztjei laktak, és ugyanott egy katonai intézet, fiúiskola is működött. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc folyamán a várkastélyra szintén kiemelt szerep hárult: Bem tábornok a székelyföldi fegyveres erőt Gál Sándor ezredes hatáskörébe rendelte, a Mikó-vár így a szabadságharc székelyföldi központja lett.

Sokáig a település lakossága szolgálta ki a várban élő hatalmasokat

„A vár építésének minden egyes pillanatában a lakosság szolgálta ki a várban lévő hatalmasok igényét. Egy kicsivel később, amikor a madéfalvi vérengzés idején a székely határőrezredet létrehozzák, az osztrák katonaság innen vonul ki a vérengzésre, utána, akiket nem ölnek meg, idehozzák, a lábunk alatti pincehelyiségekbe börtönözik be. Ez megint egy olyan időszak, amikor nem egészen a helyi közösséget szolgálta ez a vár. Az 1800-as évek legvégén, amikor Csíkvármegyének a közigazgatási központjává válik Csíkszereda, különböző adminisztratív funkciókat telepítenek a részben üresen álló helyiségekbe. A katonai funkciók ismét fontossá válnak, megint laktanyaként működik, egészen a második világháború végéig, amikor részben laktanyaként működik, részben pedig iskolahelyiségek, osztálytermek kerülnek az épületbe” – fűzte hozzá a muzeológus, hangsúlyozva, hogy évszázadokat kellett várni arra, hogy a vár is szolgálhassa a közösséget.

A közösség az 1970-től veszi át az épületet, amikor különböző kultúrával kapcsolatos intézményeket költöztetnek termeibe. Nagyrészét a múzeum kapja meg, az akkori megyei múzeum, illetve néhány helyiségét a megyei könyvtár. A megyei könyvtár ezelőtt tíz esztendővel költözött az új helyiségébe, így a múzeum mellett pillanatnyilag a városházának az eskető terme, illetve adópénztára működik a vár falain belül.