A borospataki skanzen falu a faluban, amely kapcsolatot teremt múlt és jelen között – vontuk le a következtetést a Gyimesközéplokon tett látogatásunk során. Az egyre fejlődő település közepén 15 parasztház áll, némelyikük kétszáz éves múltra tekint vissza. Körülöttük zajlik a vidéki élet: állattartás, földművelés, munkába és iskolába járás foglalkoztatja a falubelieket. A három hektáros terület a pörgő hétköznapokban nyugalmi övezetként óva int a lelassulásra, miközben turisztikai látványosságként érdeklődők százait vonzza a helyszínre. A skanzen múzeum, szálláshely és esküvők, ünnepségek tere is, nem csupán kuriózum – tudtuk meg Molnár Szabolcstól, a Borospataki Skanzen menedzserétől.

Molnár Szabolcs vállalta stábunk „idegenvezetését”, modernebb jellegű, és dédszülőket idéző hagyományos „otthonokban” is körülvezetett. Noha, már nincsenek állandó lakói az avítt épületeknek, azok mégis otthonosak, mert az egykori lakók teljes életterét megőrizték: vaskályhák, fali szőttesek, szalmazsákok, nyikorgó ágyak fogadják a kíváncsiskodókat, és őrzik valamikori tulajdonosaik nevét, fényképeit, azt az érzetet keltve, hogy sosem távoztak el onnan.

Mint megtudtuk, 2002-ben a Szász család vásárolta meg a jelenlegi területet, amelyen akkoriban egy öreg ház és egy csűr árválkodott. Később a környező patakokból gyűjtötték a pusztulásra ítélt házakat, és mindet eredeti formájához hűen építettek újra. A munkálatok 2008-ig húzódtak, abban az évben kezdte működését a skanzen 14 régi, mentett parasztházával. Olyan épületekkel, amelyeket örököseik lebontottak vagy eltüzeltek volna. Noha eredetileg az volt a céljuk, hogy a mentett épületeket falumúzeumban őrizzék, csakhamar rájöttek, hogy az elavult faházak gondozás nélkül az enyészetté válnak, így szálláshelyként és rendezvények helyszíneként is megnyitották a turisták előtt „örökségüket”.

A költöztetés szakemberek közreműködésével zajlott: mivel a gyimesiek kizárólag fával építkeztek, a régi házakat legojátékként kellett szétbontani, majd a skanzen területén ismét összeilleszteni – a gerendákat megszámozták, a bontás folyamatát megörökítették, hogy későbbiekben az újraépítéssel gördülékenyen haladjanak.

Kamrákból fürdőszobák, életterekből múzeumok

A menedzser arról is felvilágosított, hogy szálláshelyeik – az egykori építészetnek megfelelően – különböznek egymástól: modernebbektől az egészen archaikus kivitelezésig minden megtalálható köztük, ugyanis a kamrákkal rendelkező építmények belterében fürdőszobát alakítottak ki a kevésbé kíváncsi és merész turisták számára, de az éléskamrák nélküli otthonokat mellékhelyiség nélkül hagyták, szalmazsákkal és különféle régi tárgyakkal szerelték fel – így az érdeklődők azt is kipróbálhatják, hogy miként éltek őseik fürdőszoba és modern kényelem hiányában.

Bár a modern kivitelezések szemet gyönyörködtetőek, ugyanis a tulajdonos család mérnök és lakberendezésben jártas leszármazottjai dolgoztak azok stílusán, a paraszti hagyományokra sem hánynak fittyet a turisták, mi több, az ott dolgozók tapasztalatai alapján sokkal inkább keresik a kihívásokat, mint a kényelmet.

A skanzen 125 ember elszállásolását és 250 fő étkeztetését biztosítja, rendezvénycsűrjében akár 220-an mulatozhatnak, szabadtéri fedett terasza 80 személy számára kényelmes. Emellett két kisebb, 40-40 fős rendezvényterem is a látogatók rendelkezésére áll, akiknek ott tartózkodását vízimalom, múzeum és kápolna teszi még bensőségesebbé. Hogy a modern igényeknek is eleget tegyenek, melegvizes dézsát, fatüzelésű szaunát és sókamrát kínálnak a relaxációra vágyóknak – adta tudtunkra a menedzser. Kiemelte, a „falu a faluban” elképzelés nem csupán illúzió, ellenkezőleg: működőképes megvalósítás, hiszen sok gyimesközéplokinak a skanzen jelenti a megélhetést: többen ott vállalnak munkát, illetve az is gyakori, hogy a gyimesi táj felfedezésére szolgáló szekerezéseket, lovas szánozásokat és túrákat „kiszervezik” a hozzáértő falubelieknek.

Nem csupán a gyimesi örökség megmentése a cél

Molnár Szabolcs elmondása szerint elsődleges céljuk az örökségmentés, ami nem feltétlenül korlátozódik a gyimesi építészetre. Ugyan a házak többsége a patakország különféle patakjaiból származik, van épületük Hargita és Kovászna megyéből is, és várhatóan bővítik még felhozatalukat. „Először hóbortosoknak tartottak bennünket, mindenki azt találgatta, hogy mit akarunk mi a régi házakkal, amiktől sokan megszabadultak volna. De miután látták, hogy ezeket meg tudjuk tölteni élettel, és más emberek kíváncsiak rájuk, inkább megtartották a régi házukat, felújították, és kulcsosházként hasznosítják azt. Vagy egyszerűen csak ők maguk használják” – taglalta a menedzser az örökségmentés egy másik pillérét, a példamutatást.

Úgy véli, ha az Osztrák Alpoknak sikerült vezető turisztikai célponttá válniuk, a jövőben Gyimes is feltörekedhet szintjükre, hiszen a térség életformája hasonló a száz évvel ezelőtti alpesihez. A porták rendezettsége, a körültekintő mezőgazdálkodás, a biodiverzitás megtartása az ott élők és elődeik munkáját dicséri, éppen ezért, „ahhoz, hogy ez a látkép megmaradjon, és turisztikailag kitárulkozzanak a Gyimesek, a továbbiakban is szükség lesz a hagyományos életmódra”.