A Kallós Zoltán Alapítvány, amelynek keretében a néprajzi gyűjtemény is működik, sokrétű munkát végez. Elsősorban a szórványgondozás a cél, főleg a mezőségi szórványterületről gyűjtik össze a gyerekeket, és alapfokú magyar oktatást biztosítanak a számukra, de a felnőttképzés is fontos pillér. Mottójuk, hogy „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”. Mogyorósi Ágnes muzeológus vezetett körbe a néprajzi gyűjteményben.

Mint mondja, az alapítvány szórványgondozó programjának keretében egy bentlakásos rendszerbe érkeznek a gyerekek, ahol vasárnaptól péntekig vannak különböző foglalkozások. Emellett fontos a felnőttképzés is, amit általában a nyári táborok jelentenek, ahol próbálják megismertetni a résztvevőkkel a magyar népművészet különböző részeit, a folklórt, a díszítőművészetet, a kézművességet és a gasztronómiát. Emellett van nyáron szórványtábor, ifjúsági tábor, felnőtt és kézműves tábor is, illetve van egy zeneiskolájuk, ami Kolozsváron működik, és ahol hétéves kortól, korhatár nélkül lehet megtanulni különböző népi hangszereken játszani.

A néprajzi gyűjtemény műtárgyait tisztaszobákban állították ki

Mogyorósi Ágnes muzeológus arról is beszélt, hogyan halmozódott fel a sok értékes műtárgy az évek során. Mint mondja, Kallós Zoltán, amikor megalapította az alapítványt, elsősorban arra gondolt, hogy a válaszúti magyar oktatás újraindítása, illetve a válaszúti magyar népművészet továbbadása az elsődleges cél, és az ő „személyes meggyőződése és szerelme” volt az is, hogy elkezdte gyűjteni a műtárgyakat. „Ő a folklórgyűjtései során gyűjtögette össze ezeket a tárgyakat, apránként, és ebből aztán egy akkora személyes gyűjtemény jött létre, ami már képes bemutatni a környék kulturális jellegzetességeit” – fogalmazott. Jelenleg nagyjából 7 ezer tárgyat számlál a gyűjtemény, emellett van egy óriási fotóadatbázis is, ami szintén hozzá tartozik, illetve egy folklórgyűjtés is, amely 14 ezer dallamot tartalmaz.

A tárgyak, amelyeket a legendás kutató, Kallós Zoltán összegyűjtött, nagyrészt nagyon díszesek, amik nem a mindennapi használatra voltak szánva, hanem általában az ünnepeknek a tárgyai vagy viseletei voltak. Emiatt a gyűjtemény kialakításakor úgy gondolták, ezeket a legjobb tisztaszobákban bemutatni, így a kiállításnak a nagy része tisztaszobákban látható, pontosabban 12 teremben.

Az így kiállított darabok a mezőségi, kalotaszegi, gyimesi és moldvai területeket, az erdélyi szász és a román népi kultúra jellegzetességit mutatják be, és betekintést nyújtanak a közösségek életmódjába, értékrendszerébe, hagyományaiba is. Ugyanakkor a raktárban is sok érdekességre bukkanni: itt kap helyet a textil-és viseletgyűjtemény, a bútorgyűjtemény, a fa-és fémgyűjtemény, a fotógyűjtemény, valamint az alapítvány könyvtára.

Kallós Zoltán a gyűjtemény melletti kis házban élt

Mogyorósi Ágnes munkája során sokszor találkozott Kallós Zoltánnal, így „rengeteg kedves történet” jut róla eszébe. Zoli bácsi, mint mondja, a gyűjtemény melletti kis házban lakott, aminek most már más funkciója van, és ez az alapítványnak egy olyan központi része, ahonnan mindent jól lehetett látni és hallani.

„Ez a hely nagyon jó rálátást biztosított mindenre, és Zoli bácsi tulajdonképpen az élete utolsó percéig részese volt az alapítvány életének, munkájának. A gyerekekkel kommunikált, a látogatókkal nagyon szívesen beszélgetett, vagy mesélt a gyűjteményről, a gyűjtéseiről, vagy éppenséggel arról, amiről kedve volt” – mesélte a muzeológus. Hozzátette: elképzelhetetlenül nagy szociális hálója volt, a közösségben való élet is nagyon fontos volt a számára, ami szerinte követendő példa mindannyiunknak, hiszen „az alapítványnak az életén is érződik”, hogy a barátságok, ismeretségek, szakmai kapcsolatoknak biztos pontjára van építve.

A gyűjteményben amúgy azok a tájegységek találhatók meg, amelyek Kallós Zoltán fő gyűjtőterületei voltak, és ahol ő életvitelszerűen élt és dolgozott. Legtöbb területen tanítóként tevékenykedett, így került a kiállítási koncepcióba Kalotaszeg, ahol pályája elején tanítóként dolgozott. Ez után került el Moldvába, 1956-ban, ahol szintén tanított, ami egy olyan terület volt számára, ahova „tudatosan készült”. Válaszút „egy biztos pont volt az életében”, mivel ott született, és az édesapja részéről a felmenői is válaszútiak voltak, így ott már nagyon korán elkezdte gyűjteni a különböző tárgyakat. Így a válaszúti tisztaszobában például nagyon sok tárgy a családja köréből tevődött össze, a falon például családi portrék is láthatók.

„Fontos, hogy ne csak lássunk egy tárgyat, hanem ismerjük a történetüket is”

Mogyorósi Ágnes arról is beszélt, hogy a koronavírus járvány nyilván őket is, mint minden kulturális intézményt, megviselte, és „megszenvedték” azt, hogy sokáig nem volt szabad bejárás az országba, de idén nyáron úgy érezték, mintha kezdenénk visszatérni a vírus előtti időszakhoz. Ismét megjelentek az iskolás csoportok, és ezek a csoportok „óriási látogatóközönség” a gyűjtemény számára. „Nagyon sok diákcsoportunk van, nagyon sok magyarországi látogatónk van, és amikor a határok megnyíltak, azt azért éreztük mi is, de elmondható, hogy a tavalyi év például az árnyéka volt az előtte lévő éveknek” – magyarázta.

Hozzátette ugyanakkor, szerinte fontos, és muzeológusként alapvető, hogy ahhoz, hogy teljesebb életet tudjunk élni, ismernünk kell a gyökereinket. „Fontos, hogy ne csak lássunk egy tárgyat, hanem ismerjük a történetüket is, és a gyűjteménynek az is az egyik célja, hogy bemutassa, hogy milyen környezetből jönnek ezek a tárgyak, hogyan használták őket, hogyan készültek, és, hogy mik az ok-okozati összefüggések. És úgy gondolom, hogy ezt annak, aki tudja, kötelessége átadni azoknak, aki nem tudják. Nagyon felemelő dolog egyébként olyan embereknek erről mesélni, akik érdeklődnek ez iránt, de nem volt lehetőségük nagyon behatóan tanulmányozni őket” – mondta a muzeológus.