Sorozatunk korábbi részeiben az erzsébetvárosi és a csíkszépvízi örmény múlt nyomába eredtünk, idén pedig Szamosújvárra látogattunk el, az „örmény metropoliszba”, hogy többet tudjunk meg ennek a misztikus népnek az eredetéről. Esztegár János, a Szamosújvári Örmény Szövetség elnöke vezetett körbe, aki az örmény katolikus székesegyházat is megmutatta és néhány legendát is elmesélt az ott található képekről.

Esztegár János úgy fogalmazott, az örmények valamikor nagyon régen, Áni városából indultak el. Ez a város ma már romokban hever, ám ez volt valamikor az örmények fővárosa, ahonnan 1200 körül elindultak a tatárok támadása elől. Egy nagy kolónia indult ekkor nyugatra, amely először a Kaukázusban, majd a Krím-félszigeten telepedett meg, később pedig a törökök támadása miatt Moldovában telepedtek le. Az 1670-es években a török-lengyel harcok Moldva területén is zajlottak, török csapatok vonultak végig az országon, és a kutatók szerint ezek is hozzájárulhattak az örmények áttelepüléséhez.

Pál Judit történész Az erdélyi örmény népesség számának alakulása és szerkezete a 18. században című tanulmánya szerint mások a belső harcok és a török támadások mellett hangsúlyozzák annak fontosságát is, hogy a török támadások miatt a Fekete-tengert a Balti-tengerrel összekötő kereskedelmi útvonal bizonyos időre Erdély területére tevődött át. Mint tanulmányában írja, a történelmi hagyomány az örmények erdélyi megtelepedését az 1672-es évhez köti, ekkor a moldvai örmények egy nagyobb csoportja költözött Erdélybe.

Két nagy csoportban érkeznek Erdélybe

Pál Judit ugyanakkor hangsúlyozza tanulmányában, hogy az örmény népesség jelentős része a középkor óta diaszpórában él, szétvándorlásuk különböző időszakokban és útvonalakon történt. „Európában és Ázsiában szinte nincs fontosabb kereskedelmi telephely, ahol ne élt volna néhány örmény család is az elmúlt évszázadokban” – írja.

Esztegár János úgy vélte, az örmények két nagy csoportban érkeztek Moldvából, az északi csoport Besztercén telepedett le, míg a déli Gyergyószentmiklóson, Erzsébetvárosban és Csíkszépvízen. Besztercén az örmények vezető rétege telepedett le, és körülbelül 30 évet éltek ott, amíg leginkább a szászok egy pestisjárvány ürügyén 1712-ben kiűzték őket. A besztercei örmények, a vezető réteggel együtt ezt követően Szamosújvárra költöztek, és ott megalapították az erdélyi „örmény metropoliszt".

Mint idegenvezetőnk mondja, fontos pillanat e népcsoport történetében az, amikor áttérnek a katolikus vallásra, és fontos szereplő Oxendie Verzerescu is, aki meggyőzi az örményeket az áttérésre. „Oxendie Verzerescu örmény római katolikus papot a pápa küldi el még Besztercére, a kiűzés előtt, hogy győzze meg az örményeket, hogy térjenek át a katolikus vallásra, ami meg is történik 1686-ban. Később Verzerescu Bécsbe megy, és ott megvásárolja azt a területet, amelyen ma Szamosújvár fekszik” – mesélte.

Hozzátette, a terület akkor teljesen üres volt, és egy terv alapján nekifogtak felépíteni a városukat, Armenopoliszt, késő barokk stílusban. 1700-ban kezdik építeni a várost, és elég hamar be is fejezik, majd egyre több és több örmény költözik oda, házakat építenek, és később aztán a templomot is, 1748-tól.

Már ebben a században is nagy volt az örmények mobilitása, Erdély belsejében sok örmény kolóniáról tudnak, mivel sokan költöztek az egyik helyről a másikra, főleg Szamosújvárra, amely a legjelentősebb településsé kezdett válni, emellett folyamatos volt egyes családok bevándorlása moldvai és lengyel területekről, mondta Esztegár János.

A leggazdagabbak a szamosújváriak és erzsébetvárosiak voltak

Pál Judit tanulmánya szerint a leggazdagabbak kétségkívül a szamosújvári és erzsébetvárosi, kisebb részben pedig a gyergyószentmiklósi marhakereskedők voltak, akiknek mindenike több száz marhát vásárolt fel évente, és akiknek évi bevétele felért egy közepes arisztokratáéval. Ezek lesznek azonban az elsők is, akik kiszakadnak az örmény közösségből, pusztákat bérelnek Magyarországon, később birtokot vásárolnak, nemesi címet szereznek, egyesek bárói rangot is. Egy ideig még ápolják a kapcsolatot a közösséggel, ám fokozatosan beépülnek a magyar nemesi társadalomba.

Esztegár János elmondta, voltak tímárok is az örmények között, de leginkább szarvasmarhával, disznóval foglalkoztak, ezeket felvásárolták Ukrajnából, Lengyelországból, Erdélyből, s elvittek a pusztába Magyarországra, ahol kibéreltek egy területet, felhizlalták, és elmentek Bécsbe, és eladták sok pénzért.

A szamosújvári örmények „kis temploma”

Az örmény katolikus templomot 1748-ban kezdődik el építeni késő barokk stílusban, hat mellékoltárral, amely egy ekkora városhoz és kolóniához mérve óriási templom. A falakon nincsenek festmények, csak az oltárokon, amelyek bibliai jeleneteket ábrázolnak. Esztegár János Világosító Szent Gergelynek a képéről mesélt többet, mert mint mondja, ő az egyik legfontosabb személyiség az örmény legendákban, hiszen „ő világosította fel az utat az örményeknek a kereszténység felé”.

A legenda szerint az örmény király 301-ben megbetegszik, egy csúnya bőrbetegséget kap, és nem tudják gyógyítani, hiába hívnak pogány papokat, varázslókat. Ekkor a királynőnek és húgának eszébe jut, hogy a börtönükben van egy keresztény, aki azt állítja, hogy az egyedüli Isten az övé és hogy az mindenható. Persze nem hitték egy szavát sem, de felhívatták, hogy próbáljon segíteni a királyon. Esztegár János úgy mesélte, hogy a legenda szerint ekkor csoda történik, és az örmény király meggyógyul, ezt követően pedig világosító Szent Gergelyt felöltöztetik püspöki ruhába, és megkereszteli a királyt, a királynőt, a húgát és az egész udvart, majd karddal és kereszttel a kezében végigjárja Örményországot, hogy lerombolja a pogány templomokat vagy keresztény templomokká alakítsa át. Ekkor Örményországot püspökségekre osztották fel, és püspököket neveztek ki minden terület élére, úgyhogy 301-ben Örményország teljesen keresztény hitre tért át, más vallás meg is volt tiltva. Így lett az első keresztény állam a Földön az örményeké.

A Rubens-kép legendája

Esztegár János a híres flamand festő képének legendájáról is mesélt, amely a templom Feltámadás kápolnájának falát díszíti. A festményt, mind mondta, Rubens 1700 körül festi, majd Rómába küldi, valószínűleg rendelésre. Bonaparte Napóleon Róma elfoglalásakor a művészi értékeket, festményeket, szobrokat és más értékeket hajóra rakott és Párizs felé küldött, így került a Rubens-kép is egy ilyen hajóra, és a legenda azt mondja, hogy ezt angol kalózok megtámadták, így került később a festmény az angol király tulajdonába, aki pedig egy diplomatikus tárgyalás következtében az osztrák császárnak adta. A festmény ekkor Bécsbe kerül, a Belvedere kastély galériájába.

A legenda azzal folytatódik, hogy 1806-ban egy szamosújvári örmény küldöttség megy Bécsbe, és I. Ferenc osztrák császár fogadja őket egy vacsorára. A vacsora alkalmával az örmények elmesélik, hogy ők egy kicsi kolónia az impérium szélén, nemrég fejezték be a templomukat, és szükségük lenne egy vallásos festményre a nagy oltár fölé. „Hát a császár úgy értette, ahogy mivel kicsi kolónia, biztos kicsi a templom is, így hagyta nekik, hogy válasszanak akármilyen festményt a galériából. Az örmények pedig ezt a Rubens-képet választották ki, ami talán a legszebb, a legnagyobb és a legérdekesebb is volt. A császár dühbe gurult, de csak oda kellett adnia a festményt, úgyhogy 1806-ban a festmény valóban ide került. De túl kicsi volt a nagy oltárra” – mesélte viccelődve Esztegár János.

A festmény amúgy csak 1944-ig díszítette a templomot, ami után évtizedekig különböző helyeken hányódott, elvitték Magyarországra a második világháború után, majd később a szamosújvári Történelmi Múzeum tulajdona lett, végül sokévi harc után, 1999. december 22-én, karácsonyi ajándékként kerül vissza a templomba.

„Az a karácsonyi mise csodálatos volt, tele volt emberekkel, nem lehetett leülni sem. Mindenki akarta látni a festményt, nem számított, hogy román, magyar, ortodox, református vagy katolikus. A sok idős örmény, amikor meglátta, sírva fakadtak, hiszen a képkeret majdnem ötven évig állt üresen, várta vissza a festményt” – emlékezett vissza Esztegár János.

Miért tűntek el az örmények Szamosújvárról?

Esztegár János szerint az örményeket a két világháború vitte el. 1850-ben még körülbelül 6500 örmény lakost számlált a város, akik az első világháború után, miután Erdélyt átadták a román államnak, nagyrészt elmentek, mert „ismerték már Moldovából a román törvényeket”, amik „nagyon engedékenyek voltak”, és az örményeknek olyan terület kellett, ahol a törvények kemények és tiszták, hogy tudjanak kereskedni. A második világháború után pedig, amikor megjöttek a bolsevikok, az örmények már azt is tudták, hogy az mivel jár, hiszen összeköttetésben álltak Örményországgal, így látták, hogy az ottaniaktól mindent elvettek. Ekkor egy másik nagy kivándorlási hullám indul meg, és a maradék örmények nagy része szintén elmegy Magyarországra, Ausztriába, Németországba, Franciaországba vagy az Egyesült Államokba.

„Nekem van egy teóriám, hogy csak a naiv örmények maradtak itt, akik azt mondták, hogy hiába jönnek a kommunisták, mert nekem csak egy kicsi üzletem van, amiben én vagyok az eladó, azt csak nem veszik el… Hát, tévedtek. Mi pedig, akik itt maradtunk, ezeknek az örményeknek vagyunk a leszármazottjai” – mondta Esztegár.

Mint felelevenítette, nemcsak az üzleteiket, hanem a házaikat is elvették, és az örményeket tették elárusítónak a saját üzleteikben. Úgyhogy mivel mindent elvettek tőlük, az örményeink 1944 után „szegényebbek lettek, mint a templom egere”. Hozzátette, persze nem kell megijedni, mert ahhoz képest, hogy Erdélyben hogyan élnek az emberek, ők jól élnek, mert „mégiscsak örmények, és elintézik a dolgot”, de nem lehet összehasonlítani azzal a nagy vagyonnal, amivel annak idején rendelkeztek.

Az első világháború után kétezernyi örmény maradt Szamosújváron, a második után pedig olyan 500-600. „Én emlékszem, még gyerek voltam '52-ben, és ide jártam a templomba. Akkor még sokan jártak ide, olyan 500-600-an legalább, aztán persze lassan elhúzódtak nyugatra, vagy beköltöztek Kolozsvárra vagy Temesvárra, mivel a város is gazdaságilag leromlott” – emlékezett vissza Esztegár János. Mint mondja, mára már csak vagy 200-an maradtak a városban örmény leszármazottak, tiszta örmény egy sincs, mivel általában magyarokkal házasodtak, ám 1918 után már románokkal is, úgyhogy a jelenlegi közösségben vannak magyar nyelvet beszélő örmények és román nyelvet beszélő örmények egyaránt.