A cifra szoba bútorai, ruhái a férjhez menő lánynak készültek, amelyet hozományként vitt hagyományosan a fiú családjának házába. Ebbe beletartozott a vetett ágy, a hálóágy, a bútorok, a hozományos láda, a padok és természetesen a ruhák is. A cifra szobában sokszor több generáció is lakott, az idősebb házaspár a vetett ágyban, míg a fiatalabb a hálóágyban aludt. A falu egyik utolsó cifra szobáját inaktelki házában Rácz Gyuri Katalin mutatta meg nekünk. A szobában mindent ő készített, férje faragta ki a bútorzatot, amit ő festett meg, és a szebbnél szebb lajbikat, kötényeket és kiegészítőket is egytől egyig ő varrta, hímezte. (VIDEÓ)

Rácz Gyuri Katalin, akit a faluban mindenki csak Mamusnak hív, kekszszalámival várt minket a kapuban, mint mondja, mindig készít ebből az édességből a véletlenül betévedő vendégeknek, és az interjú végén sem engedett haza anélkül, hogy csomagoljon a házi finomságból. A cifra szobáról és a kalotaszegi hagyományokról órákon keresztül tudna mesélni, ez az élete, a szenvedélye.

Mint mondja, ő már nem lakott cifra szobában, ám a férje nagymamája mesélte neki, hogy az ő idejében 3–4 generáció is ellakott egy-egy ilyen szobában, ott volt a gyermekbölcső is, és minden ágy mellett volt egy pad és egy láda, abban tartották a ruhákat, értékeket a párok. Az a cifra szoba, amit megmutatott, már modernebb, hiszen ebben van kaszten (fiókos ruhatartó) és sifon (szekrény) is, míg a korai változatban vagy csak sifon volt, vagy csak láda, és persze az elengedhetetlen padok, amire nappal leültek megpihenni. A kalotaszegi cifra szobának amúgy különlegessége, hogy igyekeztek minél több pirosat használni, így a bútorokon, a díszpárnákon és szőtteseken is a piros szín dominál.

Az asszonyok a napi munka elvégzése után, éjjel festettek, fontak, varrtak

Rácz Gyuri Katalin szerint nemcsak a bútorzat fontos a cifra szobában, bár mindenki azt látja meg először, hanem a ruházat, a szőttesek is, amelyek a ládák, szekrények mélyén lapulnak. A hozományos ládába ugyanis minden leánynak ágyneműt, lepedőt, törölközőt kellett szőni, amelyet régebben kézzel készítettek el az asszonyok. Hogy teli legyen a hozományos láda, amikor férjhez megy a lány, a szülők a gyermek megszületése után rögtön elkezdtek készülődni, a lepedőt, ágytakarót, törölközőket mind kézzel fonták, és mindenből legalább tíz darab kellett kerüljön a ládába, így idejében el kellett kezdeni a munkát.

Emellett a függönyöket, párnahuzatokat, tarisznyákat, zsákokat – amivel a mezőre vagy vásárolni jártak –, átalvetőket is kézzel szőtték, mindezt persze a munka, a mezőre járás, a gazdaság ellátása, főzés, mosás, gyereknevelés mellett. Az asszonyoknak így csak este maradt idejük a kézimunkára, Rácz Gyuri Katalin is a gyerekek lefektetése után, éjjel fonta, varrta, festette azt a sok csodálatos ruhát és bútort, amit a cifra szobában láttunk. Mint mondja, mind a mai napig sokszor elcsodálkozik azon, hogyan tudta ezeket mind elkészíteni annyi munka mellett.

Előbb adná be múzeumba a kézimunkákat, bútorokat, minthogy eladja őket

Sajnos, mint mondja, ma már Inaktelkén is, ahogy Kalotaszeg legtöbb településén, kevés házban maradt meg a cifra szoba, mivel ezeknek már nincs funkciójuk, ma már nem lehetne kényelmesen ellakni egy ilyen díszes szobában, és emiatt a szobákat inkább átalakítják. Így akinél meg is maradt a szoba, sokszor raktárnak használja, de a legtöbben amellett döntöttek, hogy kiteszik a csűrbe a tisztaszoba bútorait, így lassan az enyészeté lesz minden.

Ő, mint mondja, ebbe a kultúrába született bele, nagyon szereti a hagyományt, és nem akarja elhagyni azt. Próbálták meggyőzni, hogy hordjon ő is „úri ruhát”, bele is öltözött többször, de nem érezte magát jól benne, és amíg el tudott menni templomba, minden vasárnap illően felöltözött, a hagyományos falusi ruhába.

Mint mondja, régebb nagyon keresték az ilyen viseleteket, többször is felajánlották neki, hogy vennének tőle darabokat, ám nem akarja eladni őket, hiszen ezek értéke felbecsülhetetlen, mindegyik egy gyönyörű emléket őriz, ráadásul a sok munkaórát, amit ezek elkészítésével töltött, nem lehetne megfizetni. Rácz Gyuri Katalin azt mondta, inkább beadná a múzeumba az egészet, ha már nem akarná a családja megtartani a cifra szobát, minthogy eladja őket.

Amikor belép a cifra szobába, teljesen megújul. „Nem is tudom én azt, hogy beteg vagyok, sem azt, hogy öreg vagyok, és valami hihetetlen érzés önt el. Én nagyon szeretem a hagyományt is, de ha nem csinálják, én azt sem ítélem el” – mondta mosolyra húzódó szájjal.