„Van, akinek a lelkét gyógyítja meg egy figura”

Kicsivel több, mint két éve, hogy a gyergyószentmiklósi Árus Tünde horgolással tölti mindennapjait. A mozgáskorlátozott lány beavatott az életébe, ezáltal a számára legközelibb tevékenységébe is: játékbábukat horgol.

Tünde nyitott gerinccel született, ami miatt kerekesszékbe került, így számos akadállyal szembesült már iskolás korában. „Kiskamasz koromban nagyon kiközösítő volt a közösség velem szemben is. Ez az az időszak, amikor ugye a lányok tetszelegni akarnak a fiúknak, fut mindenki valaki után, és én ebben nem tudtam részt venni, emiatt pedig teljesen levegőnek néztek. Ez az időszak nehezen telt el” – vallotta meg érdeklődésünkre Árus Tünde.

Árus Tünde | A szerző felvételeiA gyergyószentmiklósi lány gimnazista korában már több barátra lelt, bár ott is voltak a korábbiakhoz hasonló negatív élményei, de a közösség már nyitottabb volt iránta. A másik nagy gond az akadálymentesítés hiánya volt, magyarázta, az iskola három emeletén ugyanis szétszórva voltak az órái, a tantermekbe pedig a küszöbök miatt nem tudott bemenni kerekesszékével. „Utolsó évre igyekeztek egy emeltre tenni az óráinkat, de addig káosz volt az egész. Érdekes volt, de igyekeztem nem tönkre menni lelkileg emiatt, pedig érzelmi hullámvasút volt az egész.”

Érettségi után tovább tanult, a pszichológiát választotta, amit látogatás nélküli formában végzett el. „Minden hónapban egy hétvégét kellett ott lennem, az egyetemen is a negyediken volt a legtöbb órám. Harmadévre sikerült egy emeletre tenni az órákat. A korosztály változó volt, de több embert találtam, aki mellém állt és segített” – magyarázta a lány.

Az egyetem elvégzése után azonban rájött, hogy nem neki való a pszichológia. „Nem is a pszichológiával mint tantárggyal lett bajom. A problémáim miatt hetedikes-nyolcadikos koromban kértem pszichológus segítségét, de azt vettem észre, hogy nem igazán használ. Tíz év után sem éreztem változást magamon. A koronavírus-járvány kitörésének kezdetén, mikor már nem volt lehetőségem pszichológushoz menni, kezdtem más módszerek után keresni. Találtam is olyat, ami arról szól, hogy saját magamban kell dolgoznom, ne külső segítségre várjak. A külső segítség csak irányt ad, de azt vettem észre, hogy hónapok alatt sokat változtam, felfogásban is, az élethez való viszonyulásomban is, amit szerintem pszichológus segítségével soha nem érhettem volna el. Ez nem a pszichológus hibája, én találtam olyant, ami nekem jobban bevált.” – magyarázta Árus Tünde.

Így került képbe a horgolás. A legjobb érzés számára, mikor látja a végeredményt, amikor a kezébe veszi a gomolyát, és abból lesz egy figura, illetve annak a tudata, hogy mennyi örömet képes ezzel szerezni másoknak. Mikor nincs jó hangulatban, akkor pedig ezzel tudja a figyelmét elterelni, mivel a horgolás nagy odafigyelést igényel: a színek sorrendjére is oda kell figyelni, valamint arra is, hogy melyik szálat hova húzza.

Mint mondja, a tanulási folyamat könnyű volt, az alapokat két hét alatt elsajátította. A legszebb minták leírása azonban angolul található meg, így igyekeznie kellett megtanulni minden kifejezés angol megfelelőjét is, hogy tudjon eligazodni a mintákon. Két hét után azonban ráunt az alapokra, és beleugrott a mélyvízbe. „Az első bábuk azért elég kezdetlegesek és érdekesek lettek, de aztán kialakultak, sőt még most is alakulnak” – magyarázta. Minta nélkül először egy szundikendőt készített, amit a kiskutyája kapott, de volt olyan felkérése is, amikor egy mesehőst kellett elkészítenie, amiről csak egy kép állt rendelkezésre, így arról kellett elkészítenie a mintát. „Nemrég készítettem egy mesehős gesztenyefigurát. Mintát nem találtam hozzá, de pár horgolt figuráról találtam képet, ami viszont nem tetszett, így az eredeti mesekönyvben lévő illusztráció alapján horgoltam meg.”

Bár korábban foglalkozott csomózással, a horgolást jobban kedveli. A csomózással csak karkötőket és kulcstartókat tudott készíteni, de a fonálból sokkal többet lehet kihozni, több korosztálynak megfelelő, és jótékony hatása is van mindenki számára, mondja Árus Tünde. „Van, akinek a lelkét gyógyítja meg egy figura. Például koraszülött babáknak van olyan polip, amit oda kell nekik adni. A csápjai a polipnak a köldökzsinórra emlékezteti őket. Nálunk mintha még nem annyira, de Magyarországon már szokták ezt alkalmazni” – magyarázta a gyergyószentmiklósi lány.

Rendelésből nincs hiány, rengetegen érdeklődnek a figurák iránt. Legkellendőbb egy nyuszi, amiből már húszat horgolt, így immár minta nélkül, egyet akár egyetlen nap alatt is képes elkészíteni. Nyilvánvaló módon egy bábu elkészítésének az ideje attól is függ, hogy mennyire bonyolult a minta, hány darabból áll, mennyire változatosak a színek. Vannak olyan darabok, melyeknek az elkészítése egészen bonyolult folyamat.

A fonalakat egy székelyudvarhelyi üzletből szerzi be, van, amikor egy ismerős hozza el, van, amikor a webshopjukból rendel. A minőség nem mindegy, kisbabáknak százszázalékos pamut összetételű fonalat lehet csak használni, mert ők még „megeszik azt, ami a kezükbe kerül”. A mosást is kell bírják, a centrifugálást is. Nagyobb gyerekeknél persze nem kell teljesen pamut legyen az anyag, de ott is fontos, hogy finom legyen, ne legyen szöszös vagy hamar elnyúlós.

A legkülönlegesebb kérésekkel akkor találkozott, amikor rájött, hogy ez nem csak egy bizonyos korosztálynak szól. „Például volt olyan nyuszi, amit valakinek az emlékére kértek. Egy olyan koraszülött babának is kellett készítenem valamit, akinek kevés volt a túlélési esélye volt, de persze szerencsésen megmaradt. Ezek a történetek azért megütnek” – fogalmazott Árus Tünde.

(A szerző a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem másodéves, újságíró szakos hallgatója.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?