Barabási Albert László hálózatkutató könyvéből készült színházi előadás Gyergyószentmiklóson

Barabási Albert László hálózatkutató A képlet című könyvéből készült színházi előadás Gyergyószentmiklóson: a K. Gedeon tündöklése és bukása című színpadi adaptációt szombaton mutatja be a Figura Stúdió Színház.

Az úgynevezett tudományos-ismeretterjesztő kabaré-előadást Hatházi András és Deák Katalin alkalmazta színpadra, írja a Krónikára hivatkozva az MTI.Tamás Boglár, az előadás egyik színésze | fotó: Bartalis Előd 

Barabási Albert László csíkkarcfalvi születésű, Amerikában élő fizikus, hálózatkutató A képlet – A siker egyetemes törvényei című 2018-ban megjelent tudományos könyve a mindennapi életből vett helyzetek, példák nyomán próbálja körüljárni a sikert, megfogalmazni annak törvényeit. A Figura Stúdió Színház új bemutatója a könyv legfontosabb gondolatait járja körül.

A rendezőnek lánya, Hatházi Rebeka – a darab díszlet- és jelmeztervezője – ajánlotta, hogy ezt a kötetet dolgozza fel, majd a hosszú munkafolyamat után Deák Katalin dramaturg és a színészek segítségével állt össze az előadás.

A rendező szerint volt egy hosszú időszak, amikor kételkedett a témaválasztásban, de megbékélt a gondolattal, mivel nagyon szereti Barabási könyvét, azt, ahogyan a sikerről gondolkodik.

Az előadásban több kérdéskört is körüljárnak, így például azt, hogy meg lehet-e jósolni a sikert, léteznek-e eleve kudarcra ítélt kezdeményezések, lehetséges-e egy alig párezres székelyföldi kisvárosban olyan teljesítményt felmutatni, amelynek értékelése túlmutat a település határain vagy hogy lefordíthatók-e Barabási törvényei a színházra és az előadás sikere vajon tényleg annak közönségétől függ-e.

Deák Katalin dramaturg hangsúlyozta, lényeges szempont volt, hogy a könyvben leírt, általuk fontosnak tartott gondolatok benne legyenek az előadásban.

Hatházi Rebeka díszlet- és jelmeztervező elmondta, hogy egy kortárs művészeti installáció jelenik meg labirintusként a színpadon, amely díszletként is működtethető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?