Párkapcsolatról szóló előadással zárja az évet a Váróterem Projekt

Bemutatóval zárja 2021-et a Váróterem Projekt kolozsvári független színtársulat: a Hatodik nap című előadást a ZIZ kulturális központban mutatják be szombat este.

A Váróterem Projekt nemrég hagyta el Traian utcai székhelyét, a ZUG-ot, a kulturális tér fenntartása és menedzselése ugyanis, mint a közösségi oldalán írták, sok energiájukat vonta el az alkotástól, így a Párizs utcai ZIZ kulturális központban kezdenek új életet. Itt már nyáron bemutattak egy 15-18 éves korosztályt célzó színházi nevelési előadást, Az emberek mindenfélét mondanak címmel, szombaton, december 18-án pedig itt mutatják be új előadásukat, Hatodik nap címmel.

Az előadás a teremtéstörténetből kiindulva keresi a választ arra, hogy mit jelent a társadalmunkban egy pár, mi a feladata. Mint az alkotók írják, „mérlegre helyezi a kapcsolatok erejét és szánalmát, az önmegvalósítást és az intimitáskeresést, az ember esendőségét és brutalitását, a vágy erejét és a normalitás kétségbeesett látszatát”.

Az előadást Varga Hunor-József rendezte, ő maga és Veres Orsolya játsszák, a látványtervező Gábor Zsófia, a mozgáskoordinátor Györgyjakab Enikő, a technikus Sipos Júlia, illetve közreműködött a Made In Pata-Rât egyesület, Varga Ervin és Oana Mureșan is.

Az előadás december 18-án és 19-én, este 7 órától lesz látható, a ZIZ-ben (ZIZ - Art and Social Area, Párizs utca, 5-7. szám). A járványügyi szabályozások miatt a helyek száma korlátozott, ezért a részvétel helyfoglaláshoz kötött, amit itt lehet megtenni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?