Zenei virtuozitás, élő színpadi helyzetek – a Don Pasqualéra készül a Kolozsvári Magyar Opera

A darab „színházias beütései” miatt döntött Gaetano Donizetti Don Pasqualéja mellett Béres László, aki musical- és operettrendezései után először visz színpadra operát, tudtuk meg a Kolozsvári Magyar Opera keddi sajtótájékoztatóján. Az olasz mester opera buffája lesz a 2020/2021-es évad első bemutatója az intézményben.

A három felvonásos, két részben, magyar nyelven előadott Don Pasqualét eredetileg 2021 februárjára tervezték, de a koronavírus-járvány közbeszólt, így végül október 7-én mutatják be. Jankó Zsolt karmester kihívásnak és örömnek nevezte, hogy hosszú idő után ismét teljes operát vezényelhet, a Norinát alakító Gebe-Fügi Renáta pedig megjegyezte, minden rosszban van valami jó: ilyen hosszú, tartalmas próbafolyamatban, amit a halasztás tett lehetővé, még nem volt része. A vígopera mindenkit feltölt pozitív energiával, a zene segít túllépni a még mindig tartó egészségügyi válságon, fejezte ki reményét Kosztin Áron, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóhelyettese.Fotók: Kolozsvári Magyar Opera

A vígopera címszereplője, Don Pasquale, gazdag agglegény, aki ellenzi Ernesto nevű unokaöccse házasságát Norinával, a fiatal özveggyel, maga viszont házasodni szeretne, s ehhez Malatesta doktor segítségét kéri. A doktor azonban csellel próbálja jobb belátásra bírni: látszatházasságot szervez Don Pasqualénak Norina bevonásával, akinek az lesz a feladata, hogy elvegye az idős férfi kedvét a házasélettől. A bonyodalmakkal teli cselekményt virtuóz módon követi a zene, és mindenik énekesnek megvan a lehetősége arra, hogy tündököljön, hogy megmutathassa, mit tud, jellemezte a Donizetti-életmű egyik leggyakrabban játszott darabját Jankó Zsolt.

Béres László rendezőt a vígopera műfaja és Donizetti ehhez való viszonyulása vonzotta. Mint kiemelte, az opera buffa jellemzően háromféle kommunikációt tartalmaz: a szereplők egymáshoz szólnak, belső monológot mondanak, de közvetlenül kiszólnak a nézőkhöz is. Donizetti részben szakított az 1840-es években már lecsengőben lévő opera buffa műfajával, és elmozdult a romantika felé, drámai elemeket csempészett a féktelen bohózatba. A rendező szerint a nézővel való kapcsolat, az áriák és a recitativók jó ritmusú váltakozása és a tiszta, éles helyzetek miatt valóban „élő” lesz az előadás, számára pedig az volt kihívás, hogy úgy mutassák be a Don Pasqualét, hogy az ne csak a partitúra felelevenítése legyen, hanem „valódi, igaz érzelmek szülessenek meg a színpadon”.

Don Pasquale bariton szerepét Szilágyi János alakítja, aki elmondta, bár énekelnivalója „irdatlan mennyiségű”, és ezért sok türelem kellett a szerep megtanulásához, szerencsére az „zseniálisan meg van írva”, „magával ragadja” az énekest.

Gebe-Fügi Renáta szoprán énekművésznek A varázsfuvola Paminája után Norina a második énekes főszerepe. A zenei pályán hegedűművészként induló előadó elmondta, nincs különbség számára aközött, hogy a zenekari árokban vagy a színpadon lép fel, mindkét helyzetben a közönséget szolgálja, ráadásul a színpadról is mindig érzi a zenekar támogatását.

A virtuóz zene és a hiteles színpadi pillanatok mellett az alkotócsapat a színpadkép minőségére is hangsúlyt fektetett: a díszleteket a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Székely László, a jelmezeket a kolozsvári operával és színházzal már többször közreműködő Ledenják Andrea tervezte, a koreográfia pedig Jakab Melinda munkája.

A Don Pasqualét október 7-én, csütörtökön 18:30-tól mutatják be, a következő előadás október 10-én lesz. A belépés a jelenlegi járványügyi szabályozások értelmében azoknak lehetséges, akik legalább tíz napja megkapták a koronavírus elleni oltás második dózisát vagy igazolni tudják, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?