Magyar életkezdési támogatás: így juthat a gyerek a megtakarításhoz

Hogyan gyarapítható a gyermekünk számára igényelt magyarországi életkezdési támogatás? Mikor és hogyan jut majd hozzá a gyermekünk a megtakarításhoz? – többek között ennek néztünk utána, kiindulva abból, hogy bizonyára sokan vannak, akik román-magyar kettős állampolgárként igényelték kisbabájuk számára a támogatást, majd akár meg is feledkeztek róla, vagy lemondtak arról, hogy ebből nagyobb megtakarítást hozzanak össze, mert esetleg túl bonyolultnak tűnt az ügyintézés. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának munkatársait kértük, hogy segítsenek eligazodni az életkezdési támogatással, a Start-számlával, Babakötvénnyel kapcsolatos tudnivalók között.

Hogyan takarítsunk meg gyermekünk jövőjére? – erről írtunk nemrég, és szakembert kérdeztünk a javasolt befeketési lehetőségekről gyermekünk jövőjére. A romániai, de magyar állampolgársággal is rendelkező gyerekek számára lehetőségként létezik még a magyar állam álta nyújtott életkezdési támogatás és a Start-számla mint megtakarítási lehetőségek. Ezekről érdeklődtünk Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusától. 

A fiatalok életkezdési támogatása – egyszeri 42 500 forint (mintegy 554 lej) összegű támogatás – szülő, illetve törvényes képviselő által igényelhető, a baba születésétől számított fél éven belül, személyesen Magyarország külképviseletein, ugyancsak személyesen Magyarországon a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain, postai úton a megfelelő igénylőlap kitöltését követően, valamint ügyfélkapun keresztül – tájékoztatott az alapvető tudnivalókról dr. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja a Maszol megkeresésére. Mint mondta, az igénylés nyomán a Magyar Államkincstár a gyermek részére nyitott életkezdési letéti számlán jóváírja a 42 500 forintos összeget, amit azonban „nem lehetséges további összeggel kiegészíteni”.

Amennyiben valaki ügyfélkapun keresztül kíván igénylést benyújtani, de nincs hozzáférése, bizalommal kérhet konzulátusi segítséget. Az életkezdési támogatás személyes igényléséhez szükséges a gyermek magyar születési anyakönyvi kivonata, valamint a kérelmező – szülő vagy más törvényes képviselő – érvényes személyazonosító okmánya, tájékoztatott a vezető konzul.

Mint kérdésünkre elmagyarázta, ha szeretnénk további megtakarításokat hozzátenni az életkezdési támogatáshoz a gyermekünk számára, vagy szeretnénk, ha többet kamatozna, akkor „lehetőség van arra is, hogy a szülő vagy törvényes képviselő kezdeményezésére a gyermek részére Start-értékpapírszámlát nyissanak”. Ha nem élünk ezzel a lehetőséggel az életkezdési támogatás akkor is őrzi értékét. 

„A fiatalok életkezdési támogatásának kamatozása az inflációt követi, azaz a KSH áltak közölt éves inflációs szinttel megegyezően bővül az életkezdési támogatás összege” – részletezte.

Csak Magyarországon nyitható, de többet hoz

Amennyiben a Start-számla megnyitását választjuk, akkor erre egyrészt átkerül az életkezdési támogatás, azaz a 42 500 forint, másrészt „az ügyfél a kereskedelmi banki rendszerhez hasonlóan számlaszámot kap, így bárki tetszőleges időközönként összegeket fizethet be”, tudtuk meg dr. Kőrösi Viktor Dávidtól.

Lehet gyarapítani. | Fotó: Unsplash

Ilyen számlát azonban kizárólag Magyarországon, a Magyar Államkincstár tetszőleges kirendeltségén lehetséges igényelni. „Ha Magyarországon járnak – Szegeden, Debrecenben, vagy bárhol, ahol van államkincstári kirendeltség, és van idejük oda belépni az ez iránt érdeklődőknek, hogy Start-számlát nyissanak, akkor erre van mód. A Start-számlára átkerül az életkezdési támogatás. A megtakarításokat a Magyar Államkincstár automatikusan Babakötvény típusú állampapírba fekteti, amely az életkezdési letéti számlánál 3 százalékponttal magasabb hozamot, az éves inflációs értéken felül további úgynevezett kamatprémiumot fizet” – magyarázta el a vezető konzul, hogyan kamatozik többet a Start-számla.  

A Start-értékpapírszámla kettős kamatozású, ugyanis a kamatprémium mellett amennyiben szülők vagy más adományozók például szülinapra vagy épp karácsonyra ajándékként pénzt utalnak a gyermek számlájára, „az egy éven belüli befizetések kamata az összeg 10 százaléka, de legfeljebb évi 12 000 forint: azaz a magánszemélyek által egy évben befizetett összeghez az állam annak 10 százalékát, de nem több, mint 12 ezer forintot tesz hozzá”. Korábban 6 ezer forint volt a maximálisan kapható plusztámogatás, illetve tudni érdemes, hogy az éves maximum befizetés nem haladhatja meg az 1 millió 200 ezer forintot.

Hogy melyik hoz többet, a magyar Start-számla vagy a hazai, gyermekeknek szóló megtakarítási lehetőség, a Junior Centenar számla, érdemes utánaszámolni. Nagy Bálint Zsolt, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának oktatója, akit korábban a gyermek jövőjére szóló befektetések kapcsán kérdeztünk, azt javasolta, a rendelkezésre álló tőkét, a lekötés idejét és a kamatokat, valamint a bónuszokat érdemes nézni. 

A Start-számla esetében külön kérdés a nem magyarországiak számára, hogy az átutalásoknak van-e, és ha igen, mennyi a kezelési költsége. Ennek érdemes utánanézni a számlavezető bankfiókban. Kőrösi Viktor Dávid elmondta, Magyarországon nincs ilyen kezelési költség.

Hogyan veheti fel a Romániában élő a tőkét?

Az életkezdési támogatást és a Start-számlás megtakarítást egyaránt a 18. életév betöltését követően veheti fel a fiatal. Utóbbinál van egy apró kikötés.

„A számlán nyilvántartott követelés kifizetését a kedvezményezett fiatal 18. életévének betöltése napjától, de legkorábban a Start-számla megnyitását követő harmadik év elteltétől kérheti. Ebben az esetben személyesen, a Magyar Államkincstár bármelyik kirendeltségén lehet rendelkezni a kifizetés módjáról, a 18. életévet betöltött fiatal felnőtt lakcímkártyája, illetve bármilyen személyazonosságot igazoló okmány birtokában”– fejtette ki a vezető konzul.

„Választható a készpénzes kifizetés, amennyiben a járandóság nem haladja meg a 3 millió forintot, illetve természetesen átutalás is kérhető” – tette hozzá.

Érdemes utánaszámolni, melyik megtakarítás éri meg. | Fotó: Pexels

Fontos tudni, az összegyűlt megtakarítás adómentes. „Adókötelezettség, illetve illetékfizetési kötelezettség egyik esetben sem terheli a fiatal összegyűjtött tőkéjét” – hangsúlyozta dr. Kőrösi Viktor Dávid.

Annak kapcsán, hogyan értesítik-e a 18 éves fiatalt a járandóságáról, elmondta: „az ügyfelet a Magyar Államkincstár értesíti a kifizetés esedékességéről. Hogy mikor, az a Babakötvény sorozatszámától függ: az első kibocsátott Babakötvények 2032-es sorozatszámmal rendelkeztek, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosuk legkésőbb 2032-ben kell felvegye a járandóságát – viszont ezt megteheti korábban is akkor, ha idő közben betölti a 18. életévét”.

A Magyar Államkincstár a rendelkezésére álló lakcímre küld értesítést a kedvezményezettnek, éppen ezért érdemes a lakcímbeli változásokról mindig értesíteni például a legközelebbi főkonzulátust, hogy az aktuálissal szerepeljen a fiatal a nyilvántartásokban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?