A Minótaurosz-legendából írt táncjátékot mutat be a Kolozsvári Magyar Opera

Csergő Domokos, az egykori Jazzybirds zenekar vezető zenésze, a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja zeneszerzőként debütál az Asterion – Levelek a labirintusból című táncjátékkal. Az ősbemutató csütörtökön, június 10-én 19 órától lesz a sétatéri épületben.

„A mű cselekménye követi a Minótaurosz-legendát. Meghatározó szimbóluma a labirintus. (…) A középkorban spirituális értelmezése került előtérbe, a bűnbánat és az üdvözülés útját szimbolizálta. Később talizmán lett belőle, mulatságok és táncok színhelye, majd díszítőelemmé és játékszerré egyszerűsödött. A labirintus útjai előadásunkban a felsoroltak mellett az emberi agytekervényekre is utalnak: a szereplők, és ezáltal a néző is mindvégig egy bonyolult és szüntelenül változó világ problémáin elmélkedik, a kiutat keresve. Egy röpke óra alatt a szerelem, az egó, a magány labirintusában bolyongó szereplőinkkel együtt táncol a hallgatóság, miközben rockzenével társított szimfonikus popot hallgat” – idézi a Kolozsvári Magyar Opera közleménye Csergő Domokos zeneszerzőt.Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Jakab Melinda rendező-koreográfus számára „az Asterion ékszer, mely rengeteg szépséget, ki nem mondott gondolatot, érzelmet rejt magában. Ezek jutnak majd felszínre a zenében, ezeket lehet viszontlátni a táncművészek szemében, mozdulataik harmóniájában vagy éppen kuszaságában. Átélve személyes beavatásunkat, mindannyian a labirintus középpontja fele száguldunk, egy jobb világ reményében.”

Kulcsár Szabolcs karmester szerint igazi zenei labirintusba kalauzol minket Csergő Domokos Asterionja. „Azt az érzetet kelti, mintha a Knósszoszi palota szobáiban kalandoznánk, mely mindegyikében más és más hangulat utalkodik. Nehéz besorolni egyetlen műfaji meghatározásba, mégis egységes világot képez a pop, rock, jazz, és az elektronikus zene szimfonikus ötvözésének egyedi zenebolygóján. (…)” A karmester kiemelte, a mű külön érdekessége, hogy felhangzik benne Szeikilosz sírverse, a legrégebbi teljes egészében fennmaradt zenei mű a világon: „Amíg élsz, ragyogj, ne bánkódj semmin, az élet csak rövid ideig tart, az idő véget vet neki.”

A Minótaurosz legendája köré épülő mű időutazás, amely a múlt-jelen-jövő idősíkjaival párhuzamosan az én belső idősíkjainak határait is feszegeti. „Mindannyian keressük a kinti és benti labirintusokban való tájékozódás eszközét, Ariadné fonalát, amelyre rábízhatjuk magunkat. Egy életút során egyszerre él bennünk a történet mindenik főhőse, mi vagyunk a bezárt Minótaurosz, Thészeusz, és a labirintus egyaránt” – olvasható a beharangozóban.

Jegyek kaphatóak online az eventbook.ro oldalon, valamint az intézmény jegypéztáránál a következő program szerint: hétfőn, szerdán és pénteken 10 és 16 óra, kedden és csütörtökön pedig 13 és 19 óra között.

Kapcsolódók

Kimaradt?