A társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere frusztrációt szül, az elhallgatott problémák pedig könnyen elszigetelődéshez vezetnek – erről kezdeményez párbeszédet a kolozsvári Váróterem Projekt újabb, ezúttal a 15-18 éves korosztályt célzó színházi nevelési előadása, Az emberek mindenfélét mondanak, amelyet a GézenZUG gyermek- és ifjúsági fesztivál keretében hétfő délután felnőtt közönségnek is bemutatott a társulat.

Az 1-4. osztályosoknak szóló Varjú Karcsi után a várótermesek ismét a színházi nevelési előadásokra szakosodott budapesti Kerekasztal Társulás munkatársával, Hajós Zsuzsával működtek közre, a rendező ezúttal is az iskolásoknak szóló színház terén már jelentős tapasztalattal rendelkező Visky Andrej (a Bánk bán? Jelen! és a Varjú Karcsi a Váróterem Projekttel, a Hair az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskarával), a dramaturg pedig Visky Ábel, aki egy meseterápiás módszer ötletéből kiinduló díjazott dokumentumfilm, a Mesék a zárkából rendezője.

A párkapcsolati problémák, a társadalmi és generációs szakadékok, az önállósodás kérdése történelmi koroktól függetlenül foglalkoztatja a helyüket kereső tinédzsereket, bár a törekvések és az elvárások változnak. Az emberek mindenfélét mondanak című előadás két különböző kor tizenéveseit állítja párhuzamba, ezzel éppen a változó társadalmi elvárások létezésére mutat rá.

Gábor és Jutka mai fiatalok, Gyuri és Lackó pedig az ő nagyszüleik generációjához tartoznak. Gábor (Varga Hunor-József) anyja meghalt, az apja Spanyolországban epret szed, az egyetlen felnőtt, akivel közeli kapcsolatban áll, az az idős Gyuri bácsi. Családi háttere rendezetlen tehát, a mélyben ráadásul sötét titkok rejtőznek, Gábor pedig maga sem tudja miért, de időnként képtelen gátat vetni a belőle feltörő feszültségnek. Jutka (Veres Orsolya) kettős életet él: apja előtt titkolja, hogy nem csak cigizik és rendszeresen „kiüti” magát alkohollal, de a „problémás” Gáborral is egészen közeli viszonyban van. Nem csak az apjával felemás azonban a kapcsolata, hanem magával Gáborral is, főleg miután a fiú impulzivitása kezdi túllépni az elviselhetőség határait.

Gyuri (Imecs-Magdó Levente) jól szituált gazda fia, aki apja elvárása szerint felsőbbrendűsége tudatában mozog a világban. Felbéreli az okos, de nehéz körülmények között élő Lackót (Csepei Zsolt), hogy vigyázzon apja juhaira. Ahogy telik az idő, Gyuri egyre inkább megtalálja a közös hangot Lackóval a társadalmi különbségek ellenére, barátságuk azonban a felmenőktől örökölt minta szerint közös dorbézolásokban merül ki, hiszen ebben a társadalomban az érzelmekről, főleg a férfiak, nem beszélnek, az örömüket-bánatukat legfeljebb részegen elordított népdal formájában fejezik ki. Mikor kiderül, hogy Lackó nem csak Gyurival, hanem a húgával is összebarátkozott, a kor és a zsarnok apa elvárásainak nem megfelelő szerelem áthidalhatatlan konfliktushoz vezet.

A történet keretét az a kolozsvári legenda adja, miszerint a városszéli Hója erdőben paranormális jelenségeket figyeltek meg, többek között egyszer nyomtalanul eltűnt egy juhász kétszáz birkával. Az előbb leírtakból már sejthető, hogy az előadás nem a parapszichológia vagy a földönkívüli-kutatás rejtelmeibe vezet be, nem is az álhírgyártás jelenségével foglalkozik, hanem olyan emberi problémákat tematizál, mint a barátság, a szerelem, a felelősségvállalás, az őszinteség, a transzgenerációs traumák, az elhallgatás okozta frusztrációk, amelyeket – bár sokszor szeretnénk – rendszerint nem ragadnak el nyomtalanul a földönkívüliek.

A tantermekbe tervezett előadás a tanórák hosszának megfelelően 30 perces, további 30 perc beszélgetéssel kiegészítve, a rövid játékidő alatt pedig csúcsra járatja a Váróterem Projekt produkciókra általában is jellemző kreatív egyszerűséget, a „kevesebb több” jelleget. A színészek maguk is a körben ülő nézők között ülnek, ami akár a tábortűz melletti mesehallgatás alaphelyzetét is idézheti. Díszlet nincs is, a jelmezek jelzésszerűek, így az, hogy a négy karakter, a közöttük levő viszonyok, illetve a történet összeáll, kizárólag az időnként első szám első személyben mesélő, majd hirtelen helyzetbe lépő színészeknek és a néző fantáziájának köszönhető.

Ezúttal nem a történet menete interaktív, a nézők és az előadók közötti „negyedik fal” azonban nagyon képlékeny, és az előadás előtt és után pillanatok alatt szertefoszlik: a három emberöltő történetén átszáguldó pörgős félórát játék követi. A négy szereplő neve mellé a nézőknek kell cetliken szereplő szavakat, főneveket, mellékneveket és igéket helyezniük. A beszélgetés végül úgy alakul ki az előadásban felvetett problémákról, hogy bárki áthelyezheti a szerinte oda nem illő szavakat egyik karaktertől a másikhoz, ha meg is indokolja, hogy miért tette ezt. Mivel a szereplők, amint az az életben lenni szokott, nem fekete-fehérek, a legtöbb tulajdonság, cselekvés vagy fogalom több szereplőhöz is talál, a nézők így megbeszélhetik, hogy melyiküket miért tartották bátornak vagy felelőtlennek, ki az elkövető és ki az áldozat, kinek a döntésével tudnak azonosulni és kit ítélnek el. Bár 30 perc nem elég minden felvetett probléma kivesézésére, arra igen, hogy a nézők szembesüljenek több, egymásnak akár teljesen ellentmondó véleménnyel, szemponttal is.

A Váróterem Projekt társulat egyébként elköltözött a lebontásra ítélt Traian utcai ZUGból, és előadásait a közeljövőben a Párizs utcai ZIZ – szociális és művészeti térben játssza, amelyhez társbérlőként csatlakozott. Péntekig a GézenZUG gyermek- és ifjúsági fesztivál előadásai láthatóak itt, többek között a társulat korábbi színházi nevelési előadása, a Varjú Karcsi, amelyről itt írtunk, valamint a Parafabulák.