Eredményes volt a civil összefogás: megmenekülnek az Egyetem utca fái (VIDEÓ)

Feltúrt föld, hangos munkagépek, pallókon óvatosan lépkedő emberek - így fest a kolozsvári Egyetem utca jelenleg. Mint kiderült, októberig biztosan eltartanak a munkálatok, amiknek az ígéretek szerint már júniusban be kellett volna fejeződniük. Az Egyetem utca viszont nem ezért került a figyelem középpontjába pár héttel ezelőtt, hanem mert felháborodott lakosok élőláncot alkotva igyekeztek felhívni a kolozsvári önkormányzat figyelmét arra: nem hagyják, hogy az utcából az árnyékot adó fákat áthelyezzék máshová. A tiltakozásnak meglett az eredménye. 

Amint Maszolon kedden röviden megírtuk, a civil összefogás gyümölcsözőnek bizonyult, ugyanis a kolozsvári önkormányzat döntése és Emil Boc polgármester bejelntése alapján az Egyetem utcai fák nagy része megmenekül, csupán két kisebbet helyeznek át, azokat is csak ősszel.

A Maszol megkeresésére Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, több szempontot figyelembe véve döntöttek a fák megtartása mellett, egyrészt azt, hogy mennyi zöldövezetre van szüksége a városnak, másrészt hogy a felnőtt fák mennyire fontosak a környezetvédelem szempontjából, illetve azt is, hogy a levegőszűrésben mekkora szerepük van. Hozzátette, végül kompromisszum született: a Continental – volt New York szálló előtt levő fákat ősszel eltávolítják, 16 felnőtt fa pedig az eredeti helyén marad.

Fotók forrása: Sándor Lóránd

Oláh Emese elmondta, örül annak, hogy ilyen erős a civil mozgalom Kolozsváron, ennek ellenére „a lakosoknak a közvitákon kellene véleményeiket kinyilvánítsák". Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy ebben az esetben érthető, hogy a kolozsváriak nem követték olyan nagy figyelemmel az Egyetem és a Farkas utca felújítását, hiszen a közvitákat a koronavírus-járvány idején online tartották meg. Emiatt elképzelhető, hogy a kezdetekkor az emberek nem értesültek minden információról.

A kolozsváriak még július elején vonultak utcára és élőlánccal tiltakoztak a fák áthelyezése ellen. A kolozsvári polgármesteri hivatal, reagálva a történtekre, közvitát szervezett, ahol meghallgatták a véleményeket. A két héttel ezelőtti maratoni diskurzus azzal zárult, hogy az önkormányzat hamarosan bejelenti, mi lesz a fák sorsa. Erre pedig kedden került sor: Emil Boc, Kolozsvár polgármestere sajtótájékoztatóján jelentette be, eredeti helyükön maradnak az Egyetem utcai fák.

Arra a kérdésre, hogy mikor fejeződik be az Egyetem és a Farkas utca felújítása, Oláh Emese azt válaszolta, hogy a munkálatok „egyáltalán nem a tervek szerint haladnak". Az utcáknak eredetileg júniusra kellett volna teljesen megújulniuk, jelenleg viszont még egyik sincsen teljesen kész. Az alpolgármester elmondta, a csúszást a környezeti hatások is előidézték, de a Farkas utcai szoborcsoport körüli bonyodalmak és az Egyetem utcai munkálatok késleltetése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy több hónapot csúsznak a befejezéssel.

Megtudtuk, az ígéretek szerint a Farkas utcában augusztusra befejeződnek a munkálatok, az Egyetem utca esetében ezt október végére datálják. Továbbá ekkor kerül vissza eredeti helyére, az utcába a Mária-oszlop másolata is, mivel az eredeti nagyon rossz állapotban van, ezért a megóvása érdekében a Szépművészeti Múzeumban marad megőrzésre.

Az Egyetem utcában javában folytak a munkálatok, ottjártunkkor a járókelőket arról kérdeztük, mi a véleményük az eredeti ötletről miszerint a fákat elszállították volna. A többség szerint a fáknak jó helyük van itt és örülnek, hogy mégis maradhatnak. Az egyik megszólaló elárulta, ő maga is részt vett a tiltakozáson, és elégedett az önkormányzat döntésével. Bár a fák ügye megoldódott, az utca felújítása továbbra tart, két színi hallgató elmondta, nagyon rossz volt a felújítás alatt bejárni az egyetemre, mert sok piszokkal járt, ugyanakkor örülnek annak, hogy nemsokára véget érnek a munkálatok és csend lesz környéken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?