Civilek mentették meg a szatmárnémeti Sugárút egyetlen fáját

Civil összefogásnak köszönhetően megmenekült a kivágástól a szatmárnémeti Sugárút egyetlen fája, a körülbelül 60 éves kőrisfa. A kérdés már csak az, a markológép mennyire rongálta gyökérzetét s hogy „jó” szokás szerint tövig betérkövezik-e?

Javában zajlanak Szatmárnémeti központjában a járdajavítási, térkövezési munkálatok, amelyek részét képezte (volna) a Sugárút és az Eugen Lovinescu utca sarkán bő hatvan éve álló kőrisfa kivágása. Korábban megállapították, hogy beteg, miközben kéreghibái ellenére huszárosan állta az elmúlt szélviharokat és orkánokat, a Sugárút ezen szakaszának egyetlen fájaként zöldelve. Tervezett kivágásáról az egyik onlineportál újságírója szerzett tudomást, teljesen véletlenül, a munkások beszélgetését hallva és írt vészharangkongató cikket, amelynek nyomán a helyi környezetvédők és természetbarát civilek kedden már kora reggel a helyszínen voltak.

„Olyan polgárok vagyunk, akik féltik a várost, a saját egészségüket, és féltjük ezt a fát, amely szerintünk egy emblematikus fája a városnak. Igazából semmilyen indokát nem tudjuk annak, hogy miért akarják kivágni. Csak olvastuk a sajtóban, hogy amikor a járdafelújítással a kereszteződéshez érnek, akkor ezt a fát ki fogják vágni” –  mondta Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári szervezetének elnöke.

A környéken lakókkal beszélgetve az is kiderült, hogy senki nem kérte az önkormányzattól a fa kivágását, sőt ők is mélyen felháborodtak. Többen is megfogalmazták „erős” gyanújukat, hogy a tömbház földszintjén működő pizzázó és gyorsétkezde számára nagyon jó lett volna, ha a fa eltűnik, mert a helyén s az utcasarok kis beszögellésén teraszt alakíthatott volna ki (volt már rá példa, és épp a Sugárúton, hogy egy terasz kedvéért fát vágtak ki).

Miközben a civilek flashmobot szerveztek a kőrisfa megmentése érdekében, egyre nagyobb méreteket öltött a közfelháborodás, majd kora délelőtt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a közösségi oldalon közölte, hogy nem vágja ki a fát:

„A környéken lakók javaslatait meghallgatva nem vágatja ki Papnevelde (Eugen Lovinescu) utcai fát a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, hanem szakemberek bevonásával megpróbálja megmenteni azt. A híresztelésekkel ellentétben pedig az önkormányzat továbbra is igyekszik minél több zöldövezetet kialakítani, hiszen csak a tavaly ősszel és idén tavasszal 1.471 facsemetét ültettek a városban. A polgármesteri hivatal mindig is nyitott volt az önkormányzat és lakosok közötti párbeszédre, és a továbbiakban is várjuk építő javaslataikat!” – olvasható közleményükben.

A jó hír hallatán a délutánra szervezett flashmob célja megváltozott, s mint a szervezők fogalmaztak: „mivel sok éven keresztül szolgált minket oxigénnel, árnyékkal, ágain daloló madarak énekével, felfogta városunk porát, ezért megérdemli, hogy megháláljuk ezt neki. Egy pohár, bögre vagy locsolónyi vízzel öntözze meg mindenki a tövét”.

Napközben folytatódtak a járdafelújítási, pontosabban a régi burkolat felmarásának munkálatai s az öntözés meghirdetett időpontja körül ért a markológép is a fa közelébe. A munkagépkezelő nem vádolható túl sok empátiával, alaposan belemélyesztette a markológépet az aszfaltba-földbe-gyökérzetbe, közvetlenül a fa törzse mellett és a markolófejjel is jó párszor „végigsimította” a törzset, vastag nyomokat hagyva. Vehemenciája csak akkor csillapodott kissé, amikor meglátta a gyülekező sajtósokat (fényképezőgépeket) és az egyre nagyobb számban érkező felnőtteket, gyerkőcöket, akik kisebb-nagyobb öntözőkannákból, palackokból locsoltak vizet a kőris tövére.

A fa megmenekült ugyan a kivágástól, de az már más kérdés, hogy milyen állapotban éli túl a felújítási munkálatokat s hogy azok végén – „jó” és gyakori szokás szokás szerint – tövig betérkövezik-e majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?