banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Éjfélig vitáztak a kolozsváriak a Farkas utcai fák elszállítása miatt

Éjjelig vitáztak a Farkas és Egyetem utcában található fák helyzetéről a kincses város elöljárói és a lakosok a városházán. A városlakók felháborodását az említett utcák fáinak elszállítása idézte elő.

A hat órán keresztül zajló hétfői közvitán részt vett Emil Boc Kolozsvár polgármestere, aki hevesen igyekezett bebizonyítani, hogy szereti a fákat és a zöldövezeteket, hiszen a hegyekben nőtt fel. Biztosította arról a lakosokat, hogy a Farkas és Egyetem utca térrendezési tervei szakemberek által készültek, akik értenek a munkájukhoz. A gyűlésen többek között jelen volt Macalik Arnold építész, aki az utcák modernizálásáért felelős, illetve a kivitelező cég vezetője is, akik bemutatták a felújítási terveket.

Fotó forrása: képernyőfelvétel a kolozsvári önkormányzat közvitájáról

A polgármester elmondta, az utcák felújítása révén 58 fát ültetnek majd el Kolozsvár belvárosában, a szóban forgó 11 fát pedig nem kivágják, hanem megóvva őket, a Colina parkba szállítanák. Macalik Arnold építész elmondta, ha ezeket a fákat nem viszik el, akkor eredeti helyükön szenvedni fognak. Hozzátette, a felújítás során olyan utcákba is ültetnek fákat, ahol eddig egyáltalán nem voltak. A polgármester kérésére felszólalt a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) professzora, Ioan Petrescu, aki elmondta, ne az elkövetkezendő hetekben távolítsák el a fákat, a nyári hőhullámok miatt, hanem később az enyhébb idő beköszöntével, hogy majd ősszel elültethessék őket.

Ezután a civilek kaptak szót, akik azt nehezményezték, hogy a városban zajló felújítások miatt sokkal kevesebb a zöldövezet, az árnyék, és egyre több a beton. Arra kérték az önkormányzatot, hogy ne távolítsa el a szóban forgó 11 fát a Farkas és Egyetem utcából, ugyanis ezek nemcsak, hogy idős fák, amik árnyékot tartanak, de hozzátartoznak Kolozsvár értékéhez is.

Mint azt korábban megírtuk hétfő délelőtt tiltakozók egy csoportja jelent meg a Farkas és Egyetem utcában, egyesek élőláncot alkotva, mások hozzáláncolták magukat a fákhoz, hogy kifejezzék nemtetszésüket és megakadályozzák a fák esetleges elszállítását. A „rossz” fákra korábban egy cédulát ragasztottak, amin az ok szerepelt, amiért el kell vinni az utcából. Ezeket a cédulákat azóta leszedték, a helyébe pedig azt írták, hogy a fákat nem viszik sehova.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?