Kezdődhet a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal Egeres és Kissebes közötti szakaszának korszerűsítése

A RailWorks társulás nyerte az Egeres–Kissebes közötti vasútvonal korszerűsítésére kiírt pályázatot 1,5 milliárd eurós ajánlatával – írja az economedia.ro.

A szerződést akkor lehet majd aláírni a Railworks társulással, ha a versenyben alulmaradt pályázók a következő tíz napban nem óvják meg a most kihirdetett határozatot. A korszerűsítés és a pálya villamosításának eredményeként a személyszállító szerelvények 160 km/óra, míg a tehervonatok 120 km/óra sebességgel közlekedhetnek majd Nagyvárad és Kolozsvár között. A munkálatok elvégzésére a szerződés aláírásától számítva 42 hónap áll rendelkezésére a cégnek.

A sínek felújítása mellett az állomásépületeket is korszerűsíteni kell, mozgássérült-rámpákat is létrehoznak, megemelik a peronok magasságát, gyaloghidakat, aluljárókat építenek.

Fotó: Facebook/CFR Infrastructura

Amint arról korábban beszámoltunk, a 166 km-es Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal korszerűsítését az országos helyreállítási tervből akarja finanszírozni a kormány. A vasútvonal négy szakaszból áll, melyekre külön-külön írtak ki közbeszerzési eljárást. Korábban már kiderült, hogy az útvonal 1. szakaszát (Kolozsvár–Egeres) a RailWorks nyerte, ahogy a legfrissebb hírek szerint a 2. szakaszt (Egeres–Kissebes) is a francia–román társulás újíthatja fel. A 3. szakasz (Kissebes–Élesd) FCC Construccion, Gülermak és CCN cégekből álló konzorcium modernizálhatja, míg a 4. vasútipálya-szakaszt (Élesd–magyar határ) az olasz Webuild SPA, az Impresa Pizzarotti és a Salcef SPA tagjai korszerűsíthetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?