„Halloween? Kösz nem, magyar vagyok és keresztény” – szembesültem idén is a magyar kultúrfölényről harsogó makacs mélymagyarok ellenállásával. Idén már másodszor, hiszen az átvett ünnepek tárházában a giccs- és virágárusok kedvenc ünnepe, a Valentin-nap a vitathatatlan győztes, de egyre nagyobb teret hódít magának a vicsorgó tökök napja is, a Halloween, avagy az All Hallows’ Eve, ami magyarul annyit jelent, hogy minden szent estéje. Való igaz, az utcákat még nem lepték el a csokit is és cukrot követelő jelmezes kissrácok, de ez idő tájt a Halloween-partiknak se szeri, se száma (Ha jön Elon Musk, ha nem.) A hírtévéknél is bevett szokás, hogy elküldenek egy stábot valamelyik szórakozóhelyre, ahol a riporter megpróbálja túlkiabálni a zűrzavart, elmondja, hogy maszkba bújtak az emberek, és eljöttek mulatni, majd megkérdezik az egyik beöltözött bulizót, hogy milyen a mulatság, aki annyit fog mondani nagy vigyorral a képén, hogy: szupertáré!

Ugyanakkor sokan nem nézik jó szemmel, ahogy a kelta hagyományra visszanyúló Halloween begyűrűzött hozzánk is, mint mondják, nem a mi ünnepünk, sőt, a tökfaragás, a mókás ijesztgetés és a szörnyecskés aprósütemény megszentségteleníti a magyar hagyomány szerint ünnepelt mindenszenteket és halottak napját. A makacs ellenállók csupán arról feledkeznek meg, hogy a világot nem kereszténynek és nem magyarnak teremtették, így érthető módon a legtöbb ünnepünk pogány gyökerekkel rendelkezik, és az ezekhez kötődő szertartások javát is másoktól vettük át.

Például mindenszentek ünnepét a történelem folyamán az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel kapcsolták össze. A sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítését nagyjából 200 éve vettük át a németektől.

A téli napfordulóra már az ókorban megemlékeztünk, amikor a pogány népek a Napisten születését ünnepelték. A karácsony pedig a korábbi pogány ünnepekből több elemet is átvett, erre még ma is számos népszokás emlékeztet. A karácsonyfa-állítás sem magyar szokás, 200 éve került német közvetítéssel az Osztrák−Magyar Monarchiába.

A tavaszi napéjegyenlőség környékén ősi pogány hagyományokat követve tüzeket gyújtunk a nap hajnalán, és keményre főzött – vagy kifújt héjú – tojásokat festünk tarkára, a termékenység szimbólumaként. Őseink amulettként tisztelték az ekkor gyűjtött és festett tojásokat. A nyúl szintén termékenység-szimbólum, ez az állat Eostre (Ostara) istennőhöz tartozik. És ilyenkor mondjuk: Happy Easter! Frohe Ostern! Áldott húsvétot! Ráadásul a zsidó kultúrától való elszakadás, az eltérő naptárak és az ünnep lényegének meghatározása miatt a felekezetek eltérő időpontban ünneplik a húsvétot.

De ott van az olaszoktól átvett Floralia, vagyis a tavaszünnep, amely szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. A keresztény egyház két vértanúnak, Szent Fülöpnek és Szent Jakabnak adta e napot, ám a pogány eredet ez esetben is vitathatatlan.

A majálist már a kelták is megünnepelték, Beltane néven. A nap pogány eredetű szimbóluma a májusfa – egyes vidékeken jakabfa. A középkori egyházatyák ezt próbálták a keresztény jelképpel, a feszülettel behelyettesíteni, innen a feszület napja elnevezés.

Aztán ott van Szent Miklós, a 3-4. századból, akit ma Mikulásként ismerünk. Halála után is Európa egyik legnépszerűbb szentje volt, így széles körben ünnepelték december 6-át. Az egyház ekkortájt jelölte ki december 25-ét Krisztus születésének ünnepévé – a pogány Yula téli ünneppel szemben, amelyet szintén ekkor ünnepeltek. Yule ünnepe Odin istenről szólt, akit nagy hasú, fehér szakállú alakként ábrázoltak, aki az égen röpköd, ez a képi megjelenítés hatással volt Szent Miklós ábrázolására is. Később a protestáns reformáció terjedésével – amely helyteleníti a szentek csodálatát, kultuszát – a Mikulás december 25-re tevődött, így próbálták meg a hangsúlyt Szent Miklósról Jézus felé fordítani, és a szent legendáját halványítani, feledtetni. Nem sikerült.

Tény, hogy a mai, Lappföldön élő a jóságos, kedves alak alapvetően a keresztény Szent Miklós és a pogány Odin isten legendái alapján formálódott meg. A sok vizuális elem, amit ma a Mikulással azonosítunk (sapka, szakáll, piros ruha) a 19. századi New Yorkból ered. Ugyanonnan, ahonnan a Halloween és a Valentin-nap is.

Lehet hát kifogásolni a Halloweent, hogy nem magyar és nem keresztény, de akkor illendő feltenni a kérdést: melyik ünnepünk az?

Nyitókép forrása: Pexels