banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Káin vagy Ábel gyermekei?

Egyre inkább eluralkodik az elmélet, miszerint az ember háborúzó lény, és hogy kizárólag ennek a tulajdonságának köszönheti fennmaradását. Az elmúlt évtizedben több kutatás jelent meg a háború pozitív civilizációs mellékhatásairól. Militarista elméletek szerint a háború elősegítette a nők és az etnikai kisebbségek egyenjogúságát. Más tanulmányok arra mutatnak rá, hogy a háborús pusztítás teszi lehetővé a központosított államok létrejöttét, és vele a gyors civilizációs fejlődést.

Egyre halványabban hallatszanak a hangok, amelyek szerint az erőszak valóban természetes örökségünk, de a háborúskodás nem génjeinkbe íródott örökség, hanem tanult dolog, amit nem kell feltétlenül gyakorolnunk.

„A háborús konfliktusmegoldás sokkal ritkább, mint a békés tárgyalásos” – figyelmeztetett fél évtizede David Barash, a Washingtoni Egyetem professzora, s ezzel mindjárt fel is hívta a figyelmet arra, miért kell eleve fenntartással fogadnunk a bevett tételt, amely úgy szól, hogy az embert egyebek között a háború tette emberré.

Első lépésben Barash arra hoz fel példákat, hogy nagy gondolkodóink mindig is hajlamosak voltak önző, gonosz, kegyetlen természetűnek ábrázolni az embert. Amikor Raymond Dart 1924-ben felfedezte az ausztráliai előembert, gyilkos lényt látott benne, olyan húsevőt, aki üldözte, lemészárolta áldozatát, majd habzsolva falta a még szinte élő, remegő húst. Kálvin János is úgy látta, hogy Istentől elrugaszkodott fajunkat bizony a legelvetemültebb dolgokra predesztinálja a természete. Robert Ardrey amerikai drámaíró Káin gyermekeinek, Simon Critchley brit filozófus pedig gyilkos majmoknak nevezi az embereket.

Napoleon Chagnon amerikai antropológus az amazóniai őserdőben élő yanomami indiánok életét tanulmányozva négy és fél évtizeddel ezelőtt arra a következtetésre jutott, hogy ez a nép szüntelen háborúban él. Ráadásul kiderült, hogy a törzsnek azok a férfitagjai, akik embert öltek, jelentősen több utódot nemzettek, vagyis az ölni tudás evolúciós előny volt.

Chagnon következtetései azonban hibásak. Mindenekelőtt azért, mert egyetlen törzs szokásai még azt a hagyományos tételt sem igazolhatják, hogy tudniillik az embernek természetes hajlama van az erőszakra. Sok más nép – például a malájföldi batekek, a tanzániai hadzák vagy az ausztráliai martuk, akárcsak legalább fél tucat dél-indiai állattartó népcsoport – kifejezetten háborúmentes életet él, és természetesen semmivel sem kevésbé jellemző példái az emberi fajnak, mint a yanomamik.

Másrészt azért, mert az erőszak nem azonos a háborúval. Steven Pinker pszichológus kimutatta, hogy az emberi erőszak egyéni és háborús megnyilvánulásai a legutóbbi időkben nagymértékben ritkultak, s ezt a társadalmi normák erősödő hatásának tulajdonította. Úgy értelmezte viszont, hogy e normák az alapvető emberi hajlamokkal szemben érvényesültek, mert természeti állapotában az ember harcos, rabló lény. Csakhogy, mint Douglas Fry antropológus bebizonyította, a kőkorszak előtti időkben a nomád, gyűjtögető életforma volt a kizárólagos, de még utána is uralkodó szerepet játszott az evolúcióban. Erőszak természetesen létezett e társadalmakban, de a más csoportok elleni tartós kollektív, háborúnak nevezhető erőszak ismeretlen volt egészen addig, amíg a mezőgazdasági terméktöbblet meg nem jelent, és a társadalmak nagyobb törzsekbe nem szerveződtek.

Az önző gén csakugyan evolúciós örökségünk, ámde ez erőszakra, destruktív magatartásra éppúgy sarkallhat bennünket, mint önzetlen odaadásra és áldozatvállalásra. Igaz továbbá, hogy a háborúzás és az erőszak képes lehetett elősegíteni az emberiségre jellemző gyors agyfejlődést, de ugyanez elmondható az együttműtődésről is.

Az ember nem alapvetően és megváltoztathatatlanul rossz, ahogy Thomas Hobbes gondolta, de nem is jó, ahogy Jean-Jacques Rousseau vélte. Barash ebben Jean-Paul Sartre-nak ad igazat, aki úgy fogalmazott, hogy „szabadságra vagyunk ítélve”.

Sajnos, ez a szabadság korlátozott. A manipulációnak alávetett egyén a pusztítás erejében hisz. Elhiszi, hogy a háború teszi naggyá az embert, háborúzva teheti meg a nagy civilizatórikus ugrást, nem törődve azzal, hogy romok, tetemek felett teheti meg azt.

Kép forrása: Wikipédia

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?