Lassan szivárognak a népszámlálás ideiglenes adatai. Decemberre várhatók az előzetes eredmények. Ám az adatok elemzése is érdekes, sajnos lesújtó következtetésekre vezethet.

Igaz, mi, romániai magyarok visszafogottan örülhetünk: minden esély meg van arra, hogy leszünk egymilliónyian. (A kétmillió romániai magyar már örökre teljesíthetetlen álom marad, de talán mindig is az volt, Kós Károly is jóhangzása miatt említette kiáltó szavában.) Barna Gergő szociológus viszont figyelmeztetett, hogy a magyar közösség szempontjából akkor tekinthető sikeresnek a népszámlálás, ha a nyilvántartásba vett romániai magyarok száma meghaladja az 1,1 és 1,2 milliót. A részvételi adatok pontos becslést nem tesznek lehetővé, épp a népszámlálás feladata az, hogy a lakosság számát és az egyes etnikumok arányát feltárja. Ezzel meg kell várnunk december végét, akkor közlik az előzetes eredményeket.

Addig is van amin kétségbeesni.

Miközben a választói névjegyzékben 18 millió romániai szerepel, a népszámlálás alatt 18 150 000 embert írtak össze csecsemőstől. Az előzetesen becsült 19 millióhoz képest is egymillió személy a veszteség. Még úgy is, ha sokan gondolják úgy, hogy a megszámlált egyének közül úgy kétmillióan valójában nem is tartózkodnak az országban, és nem is szándékoznak hazajönni. A hivatalos adatok szerint 4 millióan elhagyták az országot. Vannak, akik szerint ennél is többen. Szíria és Ukrajna után a harmadik helyen állunk a migrációt tekintve, hozzáfűzve, hogy a romániaiak nem a háború elől menekültek el.

Több mint 15 halott jut 1000 lakosra, ezzel Románia a 2. helyen van a világon, tíz évvel korábban még nem volt az ország az első tíz között, ami az elhalálozást illeti. Ennél is rosszabb a születési mutató: közel 9 újszülöttel 1000 lakosra Románia a 207. a világ 228 országából.

Adrian Wiener, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke így fakadt ki Facebook-bejegyzésében:

„Ez egy olyan ország, amelyben meghalnak, elöregednek és elhagyják szülőföldjüket az emberek. Egy olyan ország, ahol a vezetők semmit sem tesznek azért, hogy megakadályozzák a tömeges kivándorlást. A számok alapján megállapítható: Románia klinikai halott.”

Az ellenzéki politikuson kívül senki más, sem az államelnök, sem a miniszterelnök nem szólalt meg, nem kongatta a vészharangot. A percemberkék gondja nem a demográfiai katasztrófa, hanem az, hogy megmagyarázza-e a koalíciós partner, hogy miért tapsolt a nyári szabadegyetemen vagy elkotródik a kormányból. 

A demográfiai katasztrófára egyébként számítani lehetett. Ám senki sem akarta felismerni a jeleket, senki sem akart semmit tenni a bajok orvoslására. Most a gyermektelenség Szküllája és az elvándorlás Kharübdisza közt vergődve, szinte reménytelen a romániai társadalom jövője. Románia lakossága az elmúlt időszakban évente 100 ezerrel csökkent. (Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen laknak összesen ennyien.)

És ez a tendencia tovább tart majd és felerősödik, hiszen egyre inkább elöregedik a lakosság. Míg a harmadik évezred első évtizedében jellemzően csak a család kenyérkeresője (a férj vagy a feleség) indult az Óperencián túlra – a mai Ausztria és Morvaország területén folydogáló Ober-Ennsen odébbra –, ma már mindketten az unió bevándorlóinak seregét szaporítják, így gyerekeik már ott születnek meg, s igyekeznek elfelejteni az Óperencián innen tanult nyelvet.

Iskolák, beruházások, nyugdíjak, s a teljes közösség kerül így veszélybe.

A kivándorlást megfelelő kormánypolitikával csökkenteni lehetett volna, a veszélyességi méret alatt lehetett volna tartani. A gyermekvállalási kedvet megfelelő családpolitikával hosszútávon fokozni lehetett volna. Csakhogy a mindenkori kormány a fogyasztói társadalom kiépítését látta üdvözítőnek. A nagycsalád támogatása helyett a tucatemberek elszaporodását tartotta kívánatosnak, a könnyen befolyásolható, egyéniség nélküli egyedek ugyanis ideális állampolgárt jelentenek minden olyan politikai párt, vezető számára, amely, aki bábuként mozgatná a társadalom tagjait, amely, aki uralkodni akar, nem szolgálni. Ezért sem történt semmi a hazai családpolitikában.

Most sem történik semmi a hüledezésen kívül. S holnap lehet már késő lesz, hiszen a népfogyatkozás mértani haladvány szerint halad tovább.

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)