Van némi vita arról, hogy mit jelent a magyar ház fogalma. Egyesek szerint magyar ház, a bukaresti, a sepsiszentgyörgyi vagy a brüsszeli kulturális központ is. Mások szerint a magyar ház olyan jellegzetes kulturális tér, amely a nagy számban ugyan, de kisebbségben élő, városi közösséget szolgálja.

Én az utóbbi definícióra voksolnék. A város ugyanis nagy olvasztótégely, a magyar közösség tagjai egymástól eltérő kulturális közegből érkeztek, akik közt talán csak magyar identitásuk jelenthet kapcsolódási pontot. Feltéve, ha e magyar identitás megélését támogató intézmény(ek) léteznek. Ilyen intézmény a Magyar Ház, amely az etnikailag alulképviselt közegben magyar kultúrát közvetít, gyakran egyházi támogatással, ám a szakrális gyülekezeti közösségeknél szélesebb csoportokat is elérő művelődési rendszerben.

Tusványoson a szórványban működő Magyar Házak megtartó szerepéről beszélgettek a Temesvárról, Máramarosszigetről, Brassóból és Kőhalomból érkezett előadók.

Bodó Barna politológus, a Szórvány Alapítvány elnöke (Temesvár) a világszerte létrejött magyar házakról beszélt bevezetőjében. Elmondta, hogy az elsőt 1927-ben Rómában hozták létre az első világháború után elmenekült magyarok, a legnagyobb ilyen közösségi ház  Melbourne-ben van. Amely ráadásul önfenntartó, a közösség támogatására támaszkodik. Vannak magyar házak Brazíliában, Észak-Amerikában és természetesen Európában is, amelyek egyházi támogatást kapnak, vagy a magyar állam segíti a fennmaradásukat. Így Temesváron is a magyar állam vásárolta vissza az 1930-ban közösségi összefogással felépített, később államosított, majd privatizált magyar házat, amelyet most egy a harmincas évekbelinél sokkal kisebb közösségnek kell belaknia és fenntartania, ami nem egyszerű feladat.

Egyébként Közép-Európában Temesvártól nem messze, Lugoson, Jakabffy Elemér kezdeményezésére jött létre az első olyan intézmény, amelyet ma Magyar Háznak nevezünk, és amelynek célja, hogy a szórványban élő magyarság is megélhesse identitását.

Máramarosszigeten 25 éve működik Magyar Ház – számolt be  Zahoránszki Brigitta programfelelős. Brassóban még régebb, 30 éve üzemel az ottani magyarok közösségi háza, amely a református egyháznál talált otthonra.

A kőhalmi szórványiskoláról annak megépítője, Szegedi László Tamás  lelkész beszélt, hangsúlyozva, hogy az a Székelyföld, a Szászföld és a román többségű Fogarasföld határán a szórványkollégium, bár nevében nem viseli, Magyar Ház jellegű. Figyelmeztetett, a város őslakosainak,  a szászoknak a sorsa intő jel, de nemcsak a szórvány, hanem a  nagyvárosi szórvány számára is. A Magyar Ház működtetése sokat segíthet a megmaradni, értéket teremteni akaró közösségeknek.

Két kérdést vitattak meg a beszélgetés résztvevői. Egyrészt a Magyar Ház finanszírozási kérdését. Bodó Barna határozottan kiállt amellett – és beszélgető társai is egyetértettek vele –, hogy leszámítva egyes programok megszervezésének  állami támogatását, a Magyar Házat a annak a közösségnek kell fenntartania, amelyet szolgál. Így biztosítható csak hosszú távú és ki nem szolgáltatott működése.   

Van egy kiépült Magyar Ház láncolat Romániában, de nem beszélhetünk ezeknek az intézményeknek a hálózatáról. A kérdést körüljárók végül abban maradtak, hogy ernyőszervezetre nincs is szükség, az eddigi efféle próbálkozások nem váltak be. Egy ernyőszervezet szerepe legfeljebb a Magyar Ház vezetők képzésére és továbbképzésére korlátozódhat. Bár erre határozottan szükség lenne.

És még valamire: a Magyar Házak vezetőinek évenkénti találkozójára, ahol gondjaikat-örömeiket, tapasztalataikat megoszthatnák-megtanácskozhatnák. Megvitatták és jónak találták a felvetést. Hogy megszervezik az első találkozót, erre tett ígéretet a közönség soraiban ülő négyfalusi Csángó Alapítvány irányítója, Hlavaty Zsuzsanna, jelezve, hogy a beszélgetéssel valami elkezdődött a Magyar Házak táján. Érdemes követnünk, érdemes a munkát segítenünk!

(Kép forrása: Facebook)